Tanulmányok Budapest Múltjából 6. (1938)
Fekete Lajos: Buda, Pest és Óbuda nem-mohamedán polgári lakossága 1547-ben és 1580-ban 116-136
120 FEKETE I,AJOS (nemzetiségi) viszonyok megállapítására nyugodtan felhasználható, mert mind a család-, mind a keresztnév és különösen a kettő együtt — a családnév cserélődése mellett is — bizonyos nyelvi tartalommal bír és valamely közösséghez való kapcsolatra utal. Ha névanyagunkat ebből a szempontból vizsgáljuk, kétségtelen, hogy a budai keresztény közösség túlnyomóan magyarokból állt, vagy szabatosabban : hogy a keresztények, család- és keresztneveik után szinte ugyanolyan bizonyossággal magyaroknak látszanak, ahogy a zsidó nevűeket fajilag is zsidóknak kell tekinteni. A budai keresztények 1547-iki összeírásában ugyanis alig van olyan név, amely nem volna magyar, vagy amely más nemzetiséghez való kapcsolatot sejtetne. Az idegen vonatkozású nevek közül a Német-, Cseh-, Lengyel-családnevek (egy-egy alkalommal), a Tót-családnév (tizenegyszer) önmagukban nem biztos támpontok arra, hogy viselőik tényleg az illető nemzetiségből származtak vagy ahhoz még hozzátartoztak, a Barbilcsaládnév (hatszor) pedig kölcsönszónak látszik és nyelvi hatásra vall, 1580-ra le is fordítják törökre. Egyedül a Szombathely-utcában lakó Horvát Jánost kell valóban idegennek, horvát nemzetiségűnek tekinteni, mert meg van róla mondva, hogy mint tolmács működött a budai bírák mellett s feltehető, hogy török nyelvkészségét (1547-ben) a délvidékről hozta. A magyarság ezen számbeli állapota a bekövetkezett 33 év múlva, 1580-ra is alig mutat más képet. A felsorolt keresztény személyek száma 238-ról 223-ra esett, az adóköteles családfők száma 123-ról 190-re emelkedett ; néhányan a »koptok« között is magyar néven vannak megnevezve. Az 1580-ikÍ összeírásban a kétesnek vagy vitásnak mondható nevek száma a tiszta magyar nevekhez viszonyítva ismét jelentéktelen (az Orbonász-, Olasz-, Horvát-, Német-, Oláh-, Bozsik-családnév egy-egy, a lengyelkét, a Tót-nyolc, a Berber a »Barbil-« — »Borbély-« név török alakja — tizenkét esetben fordul elő), a magyarság tehát úgy abszolút számát, mint a keresztények közötti számarányát nagyjában megtartotta. Természetesen ez nem mondható a magyarságnak a város összes lakosságához viszonyított százalékarányáról, mert ez a százalékarány a helyőrség, polgári hatóságok és kereskedők beköltözése révén megnövekedett mohamedán-török elemmel szemben igen nagy mértékben visszaesett. A budai nem-mohamedán lakosság második nemzetiségi csoportját a zsidók teszik. A zsidókat az adóügyi hatóságok 1547-ben két csoportba osztották, a korábban Budán lakott zsidóktól elkülönítve kezelték azokat, akik a török uralom alatt, tehát 1541 és 1547 között kerültek Budára. Mindkét csoport tagjait ősi zsidó neveken nevezték, melyek között a már korábban Budán lakott zsidóknál két német nevet (Seligman és Gumprecht) és három török nevet (Arszlan, Kurd, Oszmán) is találunk. Nyilvánvaló, hogy az előbbiek német, az utóbbiak pedig török hatásra mutatnak, de a török nevekkel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy viselőik a török uralom hatodik évében már felnőtt, nős emberek voltak s így a nevükben rejlő török hatás nem új keletű, hanem a Buda elfoglalását megelőző időkre vall; 7 ) lehet, hogy e török nevű zsidók is török területről származtak Budára, de már a megszállás előtt vándoroltak be.
