Tanulmányok Budapest Múltjából 6. (1938)

Horváth Henrik: Gótikus bronzmozsár a Halászbástyai Kőemléktárban 103-115

112 HORVÁTH HENRIK ságos sorozatnak a megindítója. Két-három évtizeddel későbbi időből való ennek az ízlésiránynak mind művészi, mind anyagi értékben sokkal magasabban álló emléke, Olmützi Ágoston arany ivócsészéje, melyet Genthon István a Tanulmányok III. kötetében tett közzé.

31

) A csésze készítője budai ötvösmester volt. Tulajdonosa és megrendelője, a Sodalitas Iyitteraria Danubiana tagja, Ulrich von Hütten és Celtes Konrád barátja, királyi titkár, előbb prágai és boroszlói kanonok, majd olmützi és brünni prépost, három lustrumot (1497—1511) töltött II. Ulászló budai udvaránál. A színaranyból készült, alacsony talpú edény belső falában 22 aranypénz van beleforrasztva, túlnyomóan eredeti római érem, itt-ott korabeli utánzás, illetve másolat. Reneszánsz ízlést és formai tudást árul el a közepén díszelgő nagyobb érem, gyümölcstartó puttóval. A három latin felirat közül az egyikben Genthon István egy eddig észre nem vett Vergilius idézetet ismert fel. »... az edény — így folytatja — tudatosan nyúl vissza a körülrajongott klasszikus ókorhoz, nemcsak befoglalt antik pénzeivel, hanem formájával is. Az ősi római fogadalmi csészét, a paterát utánozza, helyesebben a még régebbi görög omphalos-csészét, hiszen még a kiugró középrész, az omphalos is megtalálható benne.«

32

) Ebben az esetben eredeti és utána öntött érmek és korabeli reneszánsz részek ugyanazon a darabon szerepelnek. A későbbi időkből származó emlékeken a nagyobb formakészséggel és az előrehaladott technikai ügyességgel, a hazai medaillisztika kialakulásával az utóbbiak egyre kizárólagosabb szerephez jutnak. Az általános viszonyok ugyan nemigen kedveztek nagyobbigényű műtevékenységnek. A körmöci pénzverdében kialakulóban volt ugyan az egyetlen magyarországi éremvésői gócpont, melynek vezető mesterei azonban az ország katsztrófális szétesése folytán sem iskolát teremtő befolyást nem tudtak gyakorolni, sem elegendő formai és szellemi hajtóerőt nem jelentettek. Különben is kivétel nélkül külfödliek voltak és a német reneszánsz-érem típusát és ízlését képviselték (Christof Fueszl, Lukasz Richter, Abraham Eisker, Joachim Elsholtz). Szinte kizárólagos témájuk a személyi emlékérem és a vallásos tárgyú medália. így nem csodálkozhatunk, ha egy másik, díszesebb mozsáron a XVI. század közepéről már nem római pénzek lenyomatai szerepelnek, mint a budai példányon, hanem már az újabb, talán hazai termelést igazoló vallásos érmek. A poprádi múzeumban őrzött szép bronz mozsárra gondolunk, melynek a közepe felé szűkülő testét felváltva három érem és három növénylevél díszíti. Az egyik Krisztus feltámadását ábrázolja hasonló beállításban, mint Christof Fueszl három körmöcbányai érme.

33

) Az iglói vagy lőcsei harangöntők köréből származó mester a díszítő motívumokat, oroszlánfejeket, gyermekarcokat, növényi idomokat és nem utoljára az érmeket kész példányban nyomhatta bele a mozsárnak valószínűleg viaszból készült negatív mintájába.

34

) Hasonló eljárást kell a budai példány esetében is feltételezni, melynek díszítése csak a fejmedaillonokra szorítkozik. A budai és a poprádi példány keletkezése között körülbelül fél évszázad telt el, mely azonban kivált az érmészet történetében a legizgalmasabb művészi aktivitás ideje volt. Míg a régebbi darabnál az edényfal tagozására és dekorációjára szolgáló medaillonok részben félreismerhetetlenül klasszikus római minták után készültek, illetve egyenesen azok után-