Tanulmányok Budapest Múltjából 6. (1938)
Belitzky János: Adatok Budapest koraközépkori helyrajzához 62-102
ADATOK BUDAPEST KORAKÖZÉPKORI HEGYRAJZÁHOZ 85 Ennek a királyi fennhatóság alá eső területnek és Topsa-földnek a határvonalát eddig általában bizonytalanul határozták meg. Jelen kis értekezésünkben csak Honéczy Aladár 1912-ben 54 ) és Bártfai Szabó L,ászló 1935-ben 55 ) kiadott tanulmányaira fogunk hivatkozni. Honéczy, a munkájához mellékelt térkép tanúsága szerint szintén a Pálvölgyön haladt tovább, de nem állt meg annak északra fordulásánál, hogy fölkapaszkodjék a hegyre, hanem a völgyben tovább haladva nyugatra fordult a mai Szépvölgybe és egész a mai fővárosi határig húzva a határjárók útvonalát itt északnak fordult és a mai fővárosi határt nyomon követve eljutott a Hármashatárhegy csúcsára, az »Árpád orom«-ra. 56 ) Bártfai Szabó nem közöl térképet, de jegyzeteiből megállapítható, hogy az Uzaházhegyet, — amelyet Fejér téves közlése alapján 57 ) Babashegy-nek tart eredetileg — helyesen a mai Remeteheggyel azonosította, bár feltevését földrajzilag nem támogatta. A Monyoróshegyet a 339 méteres hegycsúccsal, a Mons Excelsust pedig a legközelebbi Kecskeheggyel (392 m) azonosította. Az azonosítás alapjául egyedül az szolgál, hogy ez a csúcs »a többihez képest valóban excelsus mons«. Látjuk tehát, hogy Bártfai Szabó is, Honéczy is egyes vonatkozásaiban eltalálták a helyes azonosítást, de megállapításuk teljes egészében a geológiai tényezők figyelembe nem vétele miatt nem helytálló. Ugyanígy tévesnek kell tartanunk Bártfai Szabó I^ászló megállapítását a Szamárkőre vonatkozólag is. Szerinte a mai Táborhegy »keleti szélén állott az ősrégi bálványkő, a Chemarkw«. 59 ) A Mons Excelsus csúcsának ez a félreismerése természetesen alapjában teszi bizonytalanná a többi helymeghatározó kísérletet. * * * Az 1212. évi oklevélnek a Szamárkő elhagyása utáni határ járó részlete, mivel későbbi hasonló természetű oklevelekkel nem találkozunk, térbelileg meglehetősen bizonytalanul helyezhető el. Részletezettség szempontjából három szakaszra osztható a határvonal. Az első szakasz a Chemarkw-toi a lapis perforatus-ig, a második szakasz ismét a magna via Strigoniensis-ig, a harmadik, a legkevésbbé részletezett pedig ettől az úttól a Dunáig terjed. (V. ö. a III. sz. térképvázlattal a 22. képen.) A határjárás vertikális vázlata szerint a Szamárkő elhagyása után völgybe ereszkedtek le a határjárók, hogy egyideig abban haladva, majd ismét felemelkedve a gercsei szőlők végéhez jussanak, hogy onnét emelkedés nélkül érjenek Gercse falu végéhez, ahonnan ismét hegynek mászva érjék el a határt jelölő lyukas követ. Mindezek a tények arra mutatnak, hogy 1212-ben a mai Hármashatárhegy 497 m-es,, akkor valamivel magasabb csúcsánál egyenesen nyugatnak fordulva leereszkedtek abba a meglehetősen meredek völgybe, amelynek alsóbb részén egy jól fejlett vízmosás vágódott be északnyugat felé. Ebben a völgyben haladtak, talán a 300 méteres szintvonal magasságáig, ahol az angulus vagy agef Werhardi lehetett, hogy onnan északnak, vagy talán inkább északkeletnek fordulva ismét magasabbra jussanak. Ezen a részen manapság, ha kimegyünk a hely színére, egy vízmosásszerű, északkeleti irányú mélyedést találunk, amely mélyedés azonban nem úgy alkalmazkodik a domborzathoz, hogy azt eredeti konzekvens vízfolyásnak tarthat-
