Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)

Kelényi B. Ottó: A török Buda a keresztény Nyugat közvéleményében 34-101

76 KEMÉNY! B. OTTÓ esett török és mily veszedelmek várnak az ostromlókra, mint ez Buda ostrománál be is bizonyult- Sokkal jobb lett volna tehát, mindjárt a legelején kedvező föltételek mellett megegyezésre jutni és így biztosítani a várat,. >:./: •: ;;.(•-: ...Mindezek mellett, sok ezer keresztény lakost lehetett volna megmenteni Buda várában, mert a törökök, miután látták a császári hadak támadásának véres komolyságát, rákényszerítették a keresztényeket, hogy: a várfalakon és sáncokon saját véreik ellen harcoljanak, ha pedig a parancsnak ellenszegültek, lefejezték őket. Nem kellett volna vágóhídra vinni; a nagyszerű keresztény sereget, hanem miután az egyezséget megkötötték volna, más tettekre lehetett volna felhasználni. így ellenben a hasztalan rohamozást és az egész szerencsétlen megszállást súlyos véráldozattal; kellett megfizetni, nem is szólva az elpocsékolt ; munícióról, élelenirŐl>j a hiába kiadott nagymennyiségű aranyról és az elvesztegetett idpről. A »fáma yictriéium armorum« elhomályosodott, amitől a töröknek ismét; megnőtt a bátorsága, míg a mieinké csak lelohad, valahányszor a Buda körül elterülő halálmezőkre gondolnak, amelyeket ezer meg ezer keresztény teteme borít. Ezek volnának a főokok, amelyek a keresztényeket a hadjárat legelején egy mérsékelt természetű megegyezésre bírhatták volna, annál is inkább,mert, minthírlik, az egyességet maga a török kínálta fel, mielőtt még véresen komolyra fordult volna a dolog. Igaz ugyan, hogy részükről számos kikötött feltételt kellett volna elfogadni. A város keresztény kézre való jutása mégis biztosítottabb lett volna, mint az emberéletben és egyéb javakban, nagy veszteséget jelentő ostromban. De mindezt tekintetbe nem véve, az a vélemény győzedelmeskedett, hogy Budát ostrommal kell bevenni. Az elején elég jól ment a dolog, bevették Pest városát, hajóhidat ütöttek a Dunán, elfoglalták a Vízivárost is, de magát a várat nem sikerült elfoglalni. A bajor hadsereg ugyan segítségére sietett a császárinak és abban reménykedtek, hogy most már a makacs (hartnäckig) Buda fölé kerekedhetnek, de úgy jártak, mint elődeik. Mert az elkeseredett török mindent előbb feladott volna, semhogy ezt a várost átengedje. Most már megegyezésről tudni sem akart elsősorban azért, mert elhitették vele, hogy a keresztények ezt sem tartanák tiszteletben. Klőtte állt a párkányi megegyezés, amelyet azonban nem a császáriak sértettek meg, hanem a heves vérmérsékletű lengyelek. Hiszen a császáriak a győri egyezményt is hűségesen betartották és a törököket csaknem Budáig kísérték el. Hiába múlott el az idő, amikor pedig a nedves ősz beállott, a keresztény seregből sokan kidőltek, az ottmaradottakat pedig a hideg, az éhség és a betegség egyaránt gyötörte, míg végre hátat kellett fordítani Budának. Rómában 1684 egész nyarán át türelmetlenül várták a Buda bevételéről örömteljes hírt hozó futárt és nem győzték biztatni a pápát, hogy ne sajnálja a pénzt és újabb segélyösszegeket küldjön Magyarországra. Amilyen nagy volt a reménység, olyan nagy volt a kiábrándulás is, amikor tudomásul, kellett venni, hogy a pénzáldozat és az ostrom hiábavaló volt. A mű ismeretlen szerzője ezután két fejezeten át ismerteti Buda sikertelen ostromainak történetét másfél századon át. Buda eddigi ostromai-