Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)
Kelényi B. Ottó: A török Buda a keresztény Nyugat közvéleményében 34-101
74 KEIyÉNYI B. OTTÓ járat. Amikor újabb pénzért fordultak a pápához, állítólag a következőket mondta : »A budai házak újra fölépítésének céljára még csak volna pénz, különben azonban ha jövőben nem érhető el több eredmény, körülbelül megakadt az egész vállalkozás.« Ebből az állítólagos kijelentésből a mű írója azt következteti, hogy a pápa a legutolsó vállalkozásra költött nagy pénzösszegeket sajnálta, sőt miután Magyarországból több olasz herceg épségben tért vissza övéihez, azt következtette, hogy Buda ostroma nem lehetett túl veszedelmes. Ezzel szemben közölték a pápával, hogy különösen a német milicia számos magas- és alacsonyrangú katonája pusztult el Buda falai alatt. Buda ostromának körülményeivel kapcsolatban, miként Rómában, úgy máshol is különböző véleményeket hangoztattak. Elmondták, hogy egy ily nagy ostrom miképen zajlik le, mint ezt megtörtént dolgokról az emberek mesélni szokták, akiknek nincs egyforma ízlésük és véleményük. A kérdésről a szerző tárgyilagosan kíván nyilatkozni, bár célja nem az, hogy az ostromot részletesen leírja. Inkább az államférfiak véleményét, ítéletét akarja megvizsgálni. Némelyek szerint oly hatalmas, katonasággal, municióval és élelmiszerrel bőven ellátott erődítményt, mint Buda, nem lett volna szabad hirtelen megtámadni és megszállni, hanem az ostromot alaposan elő kellett volna készíteni. Nem lett volna szabad az eredményt kockáztatni, tekintettel arra, hogy Buda a török által megszállott Magyarország területén döntő fontosságú erőd (dieser Orth, als an welchem das gantze türkische Ungarn hinge). Komoly és hosszú ostromra kellett volna felkészülni, mert a védelem is el van látva minden szükségessel. Megbízható lakosságán kívül a várat legalább 15.000 főnyi katonaság védi, úgyhogy falai alatt az ostromló sereg könnyen elpusztulhat anélkül, hogy a támadás valami eredményt is fölmutathatna. A vélemények szerint a török erőket a harcmezőn csatározásokkal és nyugtalanító támadásokkal kellett volna gyengíteni, közben pedig Budát blokád alá kellett volna helyezni, elzárni a lehetőség elől, hogy kívülről élelmiszereket és muníciót kapjon. Miután lassan-lassan az ostromlott sereg felemészette volna a készleteit, kénytelen lett volna kirohanásokat megkockáztatni, amelyek tudvalevőleg mindig veszteséggel járnak. Ez szerinte egyike a legjobb hadimachináknak. Mert tanácsosabb egy új nagy ostromnál, amelynek kimenetele bizonytalan, lassan és óvatosan eljárni, az ellenséget előbb gyengíteni, semmint hirtelen par force nekimenni a dolognak. Az ilyen vállalkozás ritkán sikerül, ellenben a hadsereg jó híre és épsége is belepusztulhat az ostromba. Ezzel ellentétben mások véleménye szerint — folytatja a szerző — ily fontos ostromoknál a túlzott óvatosság felesleges és a győzelem jórészt a merészségen múlik. Ha első alkalommal nem sikerül a támadás, másodszor, harmadszor is meg kell kísérelni, míg végre az ostromlott erőd nem bírja tovább a küzdelmet és áldozatul esik. Emellett üstökön kell ragadni a háborús szerencsét is és az önuralmát elvesztett ellenségnek nem szabad időt engedni arra, hogy föleszméljen. Ilyen módszerrel sikerült a töröknek is a legtöbb nagy erődöt elfoglalnia, amelyeket különben sohasem tudott volna a keresztényektől elhódítani. Viszont az ilyen vélemény ellen fel lehet hozni, hogy a hazárd vállalkozásoknál az a lényeg, van-e az ellenségnek elég feláldozni való népe,
