Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)

Szendy Károly: Előszó 1-2

ELŐSZÓ. A magyar múltban Budavára olyan szerepet játszott, mint egykor Róma a rómaiak történetében. A római birodalom sorsa úgy a konzulok, mint a császárok idejében a főváros sorsától függött. Róma város hatalma és nagysága a birodalom hatalmát és nagyságát jelentette. Mikor a római főváros hanyatlott és barbár hódítók kezére jutott, vele a római biro­dalom is összeomlott. A magyar nép élete, történelmi fejlődése is így forrott össze Budavára sorsával. A budai vár volt minden időben a védő bástya és az életfeltétel a nemzet számára. Ez a sorsdöntő körülmény magyarázza meg, hogy miért jelentett nemzeti katasztrófát, százados bukást Budavára elfoglalása 1541-ben. Ez a csapás tetőzte be és tette végzetessé a mohácsi szerencsétlenséget. Budavára elfoglalásával biztosította az oszmán hatalom a maga uralmát Magyarország nagyrésze felett. A budai vár elestével elveszett, megsemmi­sült a Hunyadiak minden alkotása. A Budavárára támaszkodó török hódoltság azután másfél századig tartotta kezében a négy folyó között elterülő magyar földet. Buda recuperata — a visszafoglalt Buda változtatta meg a hely­zetet. Budavárának 1686-ban történt felszabadítása indította meg azt a történelmi folyamatot, mely a török hódoltság megszűnéséhez, a magyar föld felszabadításához vezetett. Budavárának birtoka tette lehetővé az ország területi integritásának visszaállítását, a nemzeti élet megindítását a következő időkben. Ezzel változott meg az európai helyzet és fordult meg a magyar nép sorsa is. A felszabadított Buda szabadította fel és indította el a fejlődés útjára azokat az erőket, melyek két és félszázad folyamán megteremtették Nagymagyarországot és létrehozták a mai magyar fővárost világvárosi arányaival.

Next

/
Thumbnails
Contents