Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)

Gárdonyi Albert: Buda és Pest keresztény lakossága a török hódoltság alatt 13-33

20 GÁRDONYI ALBERT meghigyje Kegyelmetek mindenben beszédit, mert bizonynyal nem Nagy Andrásnéé, hanem Korlát Pál deák árvájié az a pénz.« Ez utóbbi bizonyítására »Pesten lakozó Mihály deák« vallomását is közli a pesti tanács levele, amely szerint »Korlát Pál deák pénzének Kassán Bálint deák urunk házánál adta száz tallérát Nagy Andrásnénak, mivel hogy veje volt Mihály deák Korlát Pál deáknak.« Közli továbbá a Korlát Pálné vallomását, amely szerint »a harmadfélszáz tallérát pedig ő maga Korlát Pál deákné adta Rév-Komáromban Nagy Andrásnénak, mint anyjának, de nem a végre, hogy sajátjának tartsa, hanem, hogy oly félelemben kifutván innen Pestről, megtartsa a Pál deák árváinak ; emellett még tíz forintot is adott költségeire, szánván és keserülvén erőtlen ügyefogyott voltát, mint leánya édes anyjának.« Bz utóbbiakból arra kell következtetni, hogy Korlát Pálné az 1602. évi ostrom alatt elmenekült Pestről s Komáromban anyjának adta át a pénzét, hogy azt gyermekei számára megtarthassa ; Kassára menekült anyja viszont ezt a pénzt a sajátjának tekintette s ez okból nem habozott pert indítani a leánya ellen, amely per kedvező eldöntése érdekében írt Kassára a pesti tanács. Ugyancsak peres ügyben írtak a »pesti keresztyén ecclesiában levő bírák és polgárok« 1623 január 22-én a kassai tanácsnak, amely levél eredetije ugyancsak Kassa város levéltárában maradt fenn. Ezt a levelet maga az érdekelt Callixtus Imre vitte Kassára, ahol testvérei Callixtus Miklós és István »Istennek bizonyos tanácsábul és végzésibűl ez világbul az halál által kiköltöztenek volna.« Nyilvánvalóan az elhunytak hagyatéka ügyében volt szüksége Calixtus Imrének a pesti tanács levelére, mert »annak okáért kívána mitőlünk, hogy az mi keresztyéni kicsin seregünknek pecsétivei megerősített levelünket adnánk ő kegyelmének, az melyben az ő vér szerint való atyafiságoknak igazságát és bizonyos voltát megerősítenénk és uraságtoknak megmutatnánk valakiknek kételkedések ellen.« Ez okból készült tehát a kassai tanácshoz intézett levél, amelyben a »pesti keresztyén ecclesiában levő bírák és polgárok,« kik »immár sok időtől fogván ez helyben az idegen nemzetségnek kemény igáját hordozzuk és életünknek nagyobb részét sok nyomorúsággal elköltöttük, igazán valljuk és mindenekelőtt valahol szükség nílván bizonítjuk ez megnevezett személynek, Pesti Callixtus Imrének és az megholt Pesti Callixtus Miklósnak és Callixtus Istvánnak vér szerint való atyafiuságokat, holott ez megnevezett három személyek mind atyával és anyával egyek voltának, az melyet nemcsak mi, hanem más helyben levő keresztyén atyánkfiai is jól tudnak.« Vagyis a Callixtus család pesti eredetű volt s két tagja Kassára származott el, ahol elhaltak s hagyatékukra a Pesten maradt Callixtus Imre tartott igényt, akinek vér szerinti kapcsolatát az elhunytakkal a pesti »keresztény ecclesiában levő bírák és polgárok« igazolták. Ez az igazolás elsősorban azért fontos számunkra, hogy 1623-ban Pesten lakó keresztényekről s azok egyházi és világi szervezetéről tesz tanúságot. Az is figyelemreméltó továbbá, hogy a pesti keresztény lakosság összeköttetésben állott a kassai polgársággal a török hódoltság ellenére s pesti család leszármazottai éltek Kassán, A keresztény lakosság a XVII. század második felében is rendületlenül kitartott Pesten, ami Brown Edwardnak 1669. évi útleírásával igazolható,