Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)

Budó Jusztin: Az első kulturtörekvések Budán a visszafoglalás után 220-241

AZ ELSÓ' KUI/TÚRTÖREKVÉSEK BUDÁN A VISSZAFOGLALÁS UTÁN 227 egyének neveltessenek. Erre az alapítványra a 30.000 forinton vett mosón-* megyei Nynlas (németül Joisz) uradalmát fordította. Itt az a kikötése az érseknek, hogy a választás magyar és csak hazai fiatalokból legyen, akár nemes, akár polgári, akár jobbágyi rendűek egyébként ; elsősorban azonban azokra kell gondolni, akik elszegényedett nemesek és akik a katolikus hitre térve, ezért a szülőktől elhagyatnak. Ez utóbbiakat lehe­tőség szerint még ruházattal is el kell látni. Az étel és ital az időhöz, illetőleg az árakhoz alkalmazkodik ; az érsek lelki üdvéért a növendékek az elöljárók előírása szerint mindennap bizonyos imádságokat fognak elmondani. Széchenyi érsek alapítványait I. Lipót király két ízben is jóváhagyta. Először 1696 október 10-én. Az ekkor kelt oklevelében még csak annyit mond, hogy az alapítóleveleket úgy erősíti meg, mintha azokat szórói-szóra a saját oklevelébe átírta volna. Azonkívül a már jelzett módon a jezsuiták­nak adja át. a csaknem 10 év óta már amúgy is a kezükben levő Nagy­boldogasszony-templomot, amely a három említett ház : a kollégium, convictus és szeminárium között a középen fekszik. A keresztény magyar művelődés céljait szolgáló három alapítványt az uralkodó 1700 február 5-én másodízben is megerősítette. Ezúttal ünnepélyesebben. Mindenekelőtt az alapítóleveleket sorrendben (academi­cum et universitatis collegium, clericorum alumnorum seminarium, convictus pro iuventute saeculari) megerősítő oklevelébe szórói-szóra átírja s azután minden egyes fejezetükben, záradékukban és szakaszukban megerősíti. De tovább is megy az uralkodó. Mindazt, ami ehhez az alapítványhoz időközben hozzájárult : akár vétel, akár ajándékozás, akár királyi adomá­nyozás folytán, aminők Buda várában a kollégium, akadémia, szeminárium és konviktus részére kijelölt és ténylegesen birtokolt területek ; hasonlókép a Torbály vagy Törökbálint-nak nevezett birtok, a külvárosi kert a József ­dombbal, amelyen a hívek jámborságának fokozására emelt Kálvária-hegy látható, valamint a szántóföldek (rétek), kaszálók, szőlők, amint ezek a budai telekkönyvben feljegyezve találhatók, megerősíti és amennyiben szükséges, új donáció címén a nevezett alapítvány növelésére (in supra­dictae fundationis augmentum) a mondott kollégiumnak adományozza és javára bekebelezi, valamint a tizedfizetés alól felmenti és mentesíti. Hozzá­adja ehhez a király és adományozza azt a kiváltságot is," hogy az ezen szőlők műveléséből termelt bor minden adó nélkül a városba szállítható s ami szükségletüket meghaladja, pénzért eladható. Minthogy pedig Jézus társasága nem csupán a fiatalságot oktatja a tudományokra, hanem hasonló, sőt fokozottabb igyekezettel a népben Isten szeretetét növeli s a bűnöket a szentségek kiszolgáltatása által szívükből kiirtja, továbbá mivel nem csupán Buda ostromlása alatt segédkeztek a felszabadító csapatoknak életük nyílt veszélyeztetésével, hanem mindjárt a vissza­foglalás óta már 13 éve az ottani plébániát vezetik, stb. : mint apostoli királyt megillető kegyúri jogánál fogva is a Nagyboldogasszony-templomát, melyet a visszafoglalás utáni évben az ő hozzájárulásával nekik kijelöltek s amelyet Eleonóra királyné saját kezével készített számos templomi ruhá­val megajándékozott, a Jézus-társaság budai alapítványába bekebelezte. Minthogy pedig tudomás szerint a mondott templom valamikor plébánia­16*

Next

/
Thumbnails
Contents