Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)

Markó Árpád: A felszabadítás eszméjének magyar apostola : gróf Zrínyi Miklós 1-12

10 MARKO ÁRPÁD Montecuccoli is lejött seregével a Murához, de azzal az ürüggyel, hogy a folyón veszélyes az átkelés, tétlenül nézte azt, hogy a törökök miképen foglalják el Újzrinyivárat. Zrínyi, mélyen megbántva, Csáktornyára ment. Legjobb tervei dugába dőltek, s Montecuccoli részvétlensége miatt féltve őrzött várát is a török prédájára bocsátották. Azután Bécsbe utazott és a császárhoz intézett hatalmas emlékiratban vázolta a Dunántúl helyzetét és Montecuccoli kudarcos hadviselését. A császári sereg közben észak felé vonulva, a Rába partján, Szentgotthárd mellett augusztus 1-én találkozott össze a nagyvezir seregével. A csatában, amelyben a birodalmi sereg, különösen a franciák vitéz beavatkozása következtében nagy győzelmet aratott, a török sereg java elesett, vagy a vízbe fúlt. Ezután következett a szégyenletes vasvári béke, amely vesztett csata után sem lehetett volna rosszabb. A török feltételek elfogadásánál ismét csak a birodalmi érdek volt mérvadó. A spanyol örökösödési háború előrevetette árnyékát, s a bécsi udvarnak fontos volt az, hogy nyugati terveinek végrehajtásában a török meg ne zavarja, tehát újabb húsz évre békét kötött vele, nem törődve azzal, hogy e békekötés Magyarországra milyen végzetes hatással lehet. A »kereszténység magasabb érdekeinek megóvása« tehát ismét fontosabb volt, mint Magyarország megszabadítása a most már közel 150 év óta nyakán ülő töröktől. Zrínyi tekintélyére és hírnevére jellemző az, hogy a szentgotthárdi csata után, amikor Bécsben megjelent, a francia tisztek nem Montecuccolit, hanem őt ünnepelték. A csáktornyai várban is ismételten felkeresték, mert őt tartották minden török vereség előkészítőjének és értelmi szerzőjének. XIV. I^ajos nagyratörő terveibe, a Habsburg-ház ellen indítandó nagy háborúba, Zrínyi Miklós is majdnem bekapcsolódott. Mivel látta azt, hogy Bécs segítségével nem tudja Magyarországot felszabadítani, főleg testvérének, Péternek sürgetésére gondolkodott azon, hogy miképen szerezze meg Lajos protektorátusát. De az első, jóformán csak elméleti tervezgetéseken túl nem jutott. Néhány hét múlva, 1664. november 18-án, a kurzsaneczi erdőben sebzett vadkan oltotta ki 46 éves korában annak a nagy magyarnak életét, aki — ha életben marad — még e sok mellőzés és meg nem érdemelt kudarc után is, a magyar szabadság megteremtője lehetett volna. Ha mindezek után azt kérdezzük, hogy miképen fordult volna a helyzet, ha a rövidlátó regensburgi tanácsosok nem Montecuccoli, hanem Zrínyi haditervét fogadják el, —- akkor arra a meggyőződésre jutunk, hogy ebben az esetben a szentgotthárdi győzelem és a vasvári béke helyett, a magyar hadtörténet lapjain már pár év múlva a törökök kiverésének és Buda korábbi felszabadításának dicsőségét olvashatnók. Az adott viszonyok között Zrínyi haditerve elfogadható és végrehajtható lett volna. Az kétségtelen, hogy stratégiai szempontból Montecuccoli haditerve kifogástalan, de a rendelkezésére bocsátott erők ahhoz elégtelenek voltak. Ha azonban a haditanács a sereg zömét küldi a Dunántúlra, s ott Zrínyi tervei szerint sorban elfoglalja a várakat, az eszéki átkelőt, —- a törököknek belső Magyarországban maradt csapatai alól kihúzza a talajt és Buda, már Zrínyi Miklós haditerve eredményének következtében, felszabadul a török megszállás alól. Nem kellene nekünk most hallanunk azt a külföldön