Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)

Horváth Henrik: Hódoltság és felszabadítás a művészettörténelemben 198-219

HÓDOI/TSÁG ÉS FEIySZABADÍTÁS A MŰVÉSZETTÖRTÉNELEMBEN 20T mely előtt az ostromló sereg vezérkara áll. Ez a sátor mindent elhalványít, amit a XVII. században nyugaton használt formákról tudunk, tehát vagy zsákmány vagy pedig a török sátorkészítők művészete által befolyásolt keresztény-nyugati készítmény, ebben az esetben valószínűleg magyar mesterek munkája után készült. Tekintettel arra, hogy a sátraknak nyugaton kizárólagosan katonai rendeltetése van, az erődépítésnél tapasztalt érdekes kölcsönhatások, egymáshoz hasonulások, stíluskeresztezések folyamata ezen a téren is feltételezhető. Fokozottabb mértékben vonatkozik ez a fegyvergyártásra, ahol a szükséglet oly nagy volt, hogy a termelés majdnem monopolisztikus irányításra szorult. Pest lakosságának egy tekintélyes hányadát ezek a félig katonailag, félig céhszerűen megszervezett fegyverkovácsok alkották.

33

) Nem érdektelen, hogy az 1886-os történeti kiállításon szerepelt anyagban a számos török puskaműves és fegyverkovács mesterjelzései mellett (Omar, Ozmán el Halebi, Mohamed, Mustafa ibn Hairon, Kütsük, Mustafa Vesihi, Ibrahim, Kinan stb.) egy szerkezetében és ornamentikájában rokon lőfegyver »David Hacher in Paest« hangzó bevésett felirattal volt ellátva.

34

) Ezt a darabot a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Osztálya őrzi. Még; szemléltetőbben igazolja a magyar és török fegyvercsiszáripar, a két formaízlés szoros áthatását a Magyar Nemzeti Múzeum fegyvergyűjteményében található egyik kardtípus, a magyar és német népköltészetben dicsőitett Thury György királyi kapitány tulajdonából. A kard formája magyar, a markolat munkája délnémet renaissance-műhelyre vall, a pengén pedig arany tausiában »Muhammed al Aussari« fegyverkovács neve olvasható. A bécsi Állammúzeum fegyvertárában (Neue Hofburg) találunk, egy acháttal berakott markolatú, magyar idomú szablyát, ezüst véretekkel és zománc indákkal díszített hüvellyel, melynek pengéjén szintén arany tausia eljárással a »Maschallach« török betűket találjuk. (C 100.) Körülbelül félszázaddal későbbi időből, a XVI. század 30-as éveiből származik, az említett gyűjtemény egy másik kardja, szintén török pengével és magyar foglalattal, drágakövekkel kirakott aranyozott keresztvassal, áttört ezüstveretű hüvellyel és maratott felirattal a pengén. (C 102.) Figyelemreméltó, hogy még a magyar munkáról tanúskodó fegyverdaraboknál sem ritkán perzsa formák lépnek fel, amit a bécsi gyűjtemények egy szép,, elefántcsont nyelű, sárkányfejjel végződő keresztvassal ellátott tőre igazol, melynek hüvelye aranyozott ezüstből készült és vésett levélindadíszt mutat. A hüvelyen K. J. monogramm és az 1549. évszám olvasható. (C 199.) A stílusok és technikák eme jellegzetes egymásba-kapcsolódásához felsorolhatjuk még a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Osztályában levő és erdélyi munkáról tanúskodó aranyozott lószerszámot, perzsa ízlésű ezüst véretekkel, és az ugyanott őrizett vasmarkolatú tőrkardot, kettős kagylóidomú keresztvassal, melynek pengéjén egész hosszában ezüst tausiában készült arabeszk fut végig. Az egész csoport vezéremlékeként szerepelhet az aranyozott ezüstlemezekkel borított, vésett és niellós arabeszkekkel díszített, pompás nyereg, melynek szövete is keleti ízlésben, arannyal és ezüsttel hímzett vörös bársonyból áll. A dísznyereg Teleki Sámuel tulajdonából került a Nemzeti Múzeumba és hihetőleg Teleki Mihály erdélyi kancellár számára készült.