Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)

Horváth Henrik: Hódoltság és felszabadítás a művészettörténelemben 198-219

200 HORVÁTH HENRIK képviselői voltak, másoki mint Ibrahim basa Damaszkuszból, vagy az előbb Brusszában állomásozott Hasszán basa, vagy pedig a Sziriából Budára került Ipsirbasa az iszlám törzsórszágai kultúrájának hordozói voltak. Egyeseknél még a magas perzsa élettartás visszfényét is véljük felismerni. Ha ezenfelül még! az úgyszólván valamennyi európai nemzetből (magyar, görög, dalmát, szerb, horvát, raguzai, stájerországi, velencei, svájci, olasz, néniét, francia, lengyel, portugál stb.) renegátokat is hozzá vesszük, körülbelül fogalmat kapunk azokról a kultúrszármazékokról és ízlésáramlatokról, melyek a budai ejalet székhelyén egymást keresztezték. Hasonló viszonyok uralkodtak a magasabb katonai és polgári hivatalnokok sorában, à defterdároknál és janicsár agáknál. Sőt arról is tudunk, hogy a keleti országok és szokások ismerete még keresztény-magyar kereskedőknél sem ritka jelenség, ahogy a kereskedelem és a kereskedelmi utak biztosítása különben is a török kormány legfontosabb feladatai közé tartozott. így például Forgács Simon főkapitány 1578-ban kémszolgálatra ajánlja Földesi István és Bornemisza Józsa nagyszombati kereskedőket Ernő osztrák főhercegnek, ezekkel a szavakkal : »A nevezettek nemcsak a portán, de Perzsiában is használhatók, mert oda is eljárnak.«

2

) Egyáltalában nem közömbös, sőt a renaissance-mûveltség és a török korszak folytonosságának igazolására szinte perdöntő jelenség, hogy a török diplomáciában mint követek vagy legalább mint tolmácsok az egész időn keresztül olaszok játszották a legnagyobb szerepet. Itt elsősorban Velencére kell gondolnunk, melynek minden hájjal megkent ügynökei mind a portán, mind Budán lépten-nyomon felbukkannak. Sőt Takáts Sándor nézete szerint az ilyen »giovani di lingua« alkalmazása nemcsak Konstantinápolyban, de Budán is szinte teljesen kiszorította az addig mind a két helyen használt magyar tárgyalási és levelezési nyelvet.

3

) Az ilyen és hasonló jelenségek azonban nemcsak a nyelvhasználatra vonatkoznak. Az egész olasz művelődésnek és művészetnek a renaissance korban elért csúcspontja, határozott túlsúlya a többi kultúrnemzet felett, az oszmánbirodalomban is éreztette hatását, sőt éppen Buda elvesztése és a magyarországi török uralom kiépítése idején éri el tetőfokát. II. Szolimánnal (1520-—1566.) megint oly hatalmas keleti deszpota-alak lépett a világtörténelem porondjára, ki — mint oly gyakran — határtalan uralomvágyat, szinte egyedülálló szervezőképességét megértő műpártolással, sőt rajongással egyesített magában. Az oszmán török építészet és iparművészet az ő uralkodása alatt hatalmas ihleteket kapott, a nyugati országokban ejtett zsákmányokból pompás palotákat épített, sőt az olasz kertkultúra vívmányait is sikeresen átplántálta Konstantinápolyba és az erre amúgyis nagyon fogékony török vidékekre. A renaissance-művészethez való benső kapcsolatairól éppen Buda elfoglalásakor tett érdekes bizonyságot; nemcsak azáltal, hogy a legszebb Corvin-kódexeket és a most is a Hagia Sofiában pompázó két bronzkandelábert szállította fővárosába, hanem azzal az elragadtatással is, mellyel Evlia Cselebi szerint a budai Szt. György-templom keleti kaputimpanonjába beleillesztett és már teljesen renaissance-ízlésben faragott sárkánydomborműről nyilatkozott. Sőt az említett török világutazó tanúsága szerint Szolimánnak köszönhető a dombormű megmentése is, mely jelenleg a Halászbástyái Kőemléktár egyik legértékesebb darabja.

4

) Nem