Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)

Horváth Henrik: Hódoltság és felszabadítás a művészettörténelemben 198-219

HÓDOI/TSÁG ÉS FELSZABADÍTÁS A MŰVÉSZETTÖRTÉNELEMBEN 199 szellemi kapcsolat, mely másutt a többféle forrásból eredő hatásokat szerves egységbe foglalta volna, így sajnos hiányzik. Az iszlám világnézete és életszokásai hódítókat és meghódítottakat, mozlimeket és keresztényeket irgalmatlanul elválasztott egymástól. A tartalmi jelenségek az iszlám művészetében amúgyis csak alárendelt szerepet játszanak. A cél és rendeltetés a különböző rétegekben űzött műfajokban csak a legritkább esetben lehetett formahatározó, sohasem a főpontokban (mecset, fürdő, imaszőnyeg, kultúrtárgy), hanem inkább csak a szinte állandó hadiállapot által egymáshoz idomult, egymásnak szükségszerűen megfelelő gyakorlati erődépítészetben és a fegyvercsiszárok művészetében. Minden más művészi és ipari tevékenységben az a látszat, mintha két ellentétes, egymással össze nem egyeztethető forma- és jelenségegyüttes állana egymással szemben. Mikor 1541-ben Buda és Pest városa a törökök kezére került, az okcidentális kultúrélet lélekzetvétele hirtelen megállott és keletkezett ama hatalmas ür a várostörténet kontinuitásában, a fejlődési folyamatnak egy távolabb, idegenebb mederbe való átvezetése, az élet belső és külső körvonalainak ama lassú, de biztos eltolódása a keleti ízlés felé : valamennyi történeti, gazdasági, művészeti tényező tehát csak oly irányban hatott, hogy széjjelszakítsa a két ikerváros életrajzát két egyenlőtlen félre, egy török előtti és török utáni korszakra.

1

) Ez az érem egyik oldala, mely szerint a nagy, korszakokat elválasztó cezúra a török hódoltsággal kezdődött volna. Divald Kornél p. o. könyvének címében is kidomborítja ezt a felfogást, amikor »Budapest művészeté«-t »a török hódoltság előtt« akarta nyújtani. Más szemszögből nézve azonban, a hódoltság műveltsége inkább a magyar középkor meghosszabbításának látszik, amennyiben az újabb belekapcsolódás a nyugati művelődés áramlatába érdemben csak 1686 után következhetett be. Tehát nem egy, hanem két korelválasztó dátumról van szó. A két pólus közé beleékelődik olyan fejezete Buda művészettörténetének, melyet erőltetés nélkül sem a megelőző, sem a következő kor tartozékaként nem lehet tárgyalni. Sajátos hibrid-képződmények keletkeznek, melyekben a legfontosabb életnedvektől megfosztott, a nyugati forrásoktól elzárt magyar alkotó erő és az idegen urak életszokásait szolgáló, főleg anyagi pompára beállított keleti iparművészet vagy élesen különváltan érvényesülnek, vagy pedig új fajsúlyú formavilágban egyesülnek, melyben a nyugati és keleti szellemi és életformák bizonyos tekintetben állandóan egymásra hatottak. Ennél a pontnál felmerül a kérdés: lehet-e egyáltalában zárt egységű török kultúráról beszélni és kik voltak, kik lehettek Budán a hordozói? A középkori és a renaissance-kori művészettörténeti módszertanból megszokott kategóriák szerint azt is kerdezhetnők : kik voltak ennek a műveltségnek a mecénásai? A legfőbb politikai hatalom és ezzel a legtöbb anyagi eszköz, így tehát a legnagyobb lehetőség műpártolásra és pompafejlesztésre a budai beglerbég kezében volt összpontosítva. A vezető állásokban gyakran előálló személycserék folytán ezek a budai helytartó basák a legkülönbözőbb tartományokból származtak és így a legváltozatosabb kultúrelemekkel voltak szaturálva. Az eleinte a Balkán-félszigeten működött helytartók (Ferhad basa, Chosrev basa) a bizánci vagy dalmát-velencei műveltség