Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)
Markó Árpád: A felszabadítás eszméjének magyar apostola : gróf Zrínyi Miklós 1-12
8 MARKO ÁRPÁD föld, avagy Tisza mellyéke, vagy Erdély, végezne illyent magánosan,, ha a másik meg nem tartaná? Mindnyájunknak kell, akik magyarok, horvátok vagyunk, ebbe concurrálnunk, s ezt a militaris disciplinât megszabnunk, kit törvény szerint, nagy sacr amentum módjára tartsunk... Igaz, hogy a magyar nemzet nem olly pénzes, mint más nemzetek, de találunk mindnyájan, ha akarunk ; és Istenünkért, hazánkért, feleségünkért, gyermekinkért keressük elő ládáinkból, deputáljuk minden proventusunknak egyik elégedendő részét arra. Hagyjunk békét egy kevéssé a pompának, a vendégségnek és sok haszontalan épületeknek, a prémes köntösnek és ezüst kupáknak és más haszontalan cifraságnak. Csináljunk pragmaticát mindenekről ; reformáljuk magunkat elsőben, kik elei vagyunk az országnak, azután az alattunk valókat. . . De a török pusztításnak más remediumát nem mondom, hanem arczulcsapasert kettőt-hármat is adni. Mert valamig; mi erre nem resolváljuk magunkat, szintén oly békességben leszünk, mint eddig voltunk. Mindenen impune ment el a török; mi pedig, mint a lánczon tartott ebek, úgy voltunk és ha valaki kioldozta magát : a magyar volt lator, a magyar piszkáló, a magyar békésségrontó.« (Idézetek az. Áfiumból.) Ilyen szavakkal igyekezett Zrínyi Miklós, a török kiűzés eszméjének lánglelkű apostola magyarjait, horvátjait meggyőzni a veszedelem nagyságáról és a védekezés egyetemes, országos szervezésének szükségéről. A veszélynek ilyen őszinte feltárása s a védekezés sürgősségének hirdetése soha nem volt időszerűbb, mint éppen akkor, 1661-ben, amikor Konstantinápolyban a háborús politika kerekedett felül s egy új török háború indult. Zrínyi Miklós a Mura szögében felépítette — a törökök nagy bosszúságára és a bécsi udvar nemtetszésétől kísérve — Újzrinyivárat. Köprili Mohamed nagyvezir 1663-ban az eszéki hídon átkelt seregével, azt Budára vezette, azután Esztergomnál átkelt a Dunán és Érsekújvárt kezdte ostromolni. Montecuccoli császári serege Magyaróvár-Cseklesz körül vesztegelt Bécs védelmének ürügye alatt, s csupán Zrínyi Miklós fáradozott azon,, hogy Budáig portyázó lovasaival megnehezítse a törökök előnyomulását. Érsekújvár szeptember 25-én a törökök kezére került. A császári diplomácia most már nagyon sürgette a nyugati államok segítségét, hiszen a töröknek a német birodalom felé való útjában számbavehető erősség; már nem volt, tehát közeledett az a pillanat, amikor a török visszaverése — a magyar kérdéstől függetlenül — európai kérdéssé válhatott. Bécsben, Regensburgban tanácskoztak, itthon pedig Zrínyi saját felelősségére cselekedett. A Csallóközből visszasietett a horvát határszélre, 1663 utolsó hónapjaiban gyors téli hadjáratban végigszáguldott a Dráva partján és az útjába eső várakat, palánkokat megvette, megfélemlítette. Azután Várasd városában összehívta a karokat és rendeket s megszervezte a további ellenállást. Zrínyi sikereinek híre betöltötte egész Európát. Iyipót császár meleghangú levélben üdvözölte és saját kezével írta a levél végére : »Nem várhattam egyebet az Ön derék vállalkozásától és vitézségétől, csak hasonló diadalt. Remélem, hogy az Isten máskor is meg fogja áldani, én pedig mindenkor különös kegyelmemről biztosítom.« Nem kevésbbé meleg hangon üdvözölte őt VII. Sándor pápa, mint a kereszténység jeles bajnokát*
