Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)

Asztalos Miklós: A magyarság Buda visszafoglalásában vitt szerepének jelentősége 162-182

172 ASZTALOS MIKLÓS gyűlés vallási végzései nem hajtatnak a jövőben végre. A legnagyobb nyugtalanságot végül az okozta, hogy a magyarországi hadszíntérre hozott idegen katonaság ellátásának terhét a haditanács a megyékre hárította. Akkora teher zúdult így a különben is agyonsanyargatott népre, hogy egyes vidékeken a föld népe az idegen katonák zaklatása és kiuzsorázó fellépése elől tömegesen menekült el lakhelyéről. Például Bereg megye népe Lengyelországba menekült. A föld így elnéptelenedett. A termőföldek elparlagosodtak. Falvak haltak ki s a magyar paraszt nyomorult, kolduló, földönfutó páriává lett. A kamara okvetetlenkedése, a nemzeti hadsereg elgáncsolása, a vallási béke felborítása, a nép anyagi tönkretétele előzte meg közvetlenül az 1686. évi hadjáratot. Ily körülmények közt érthető, hogy politikailag sem volt meg az a légkör, amely lehetővé tette volna, hogy a magyarság nagyobb mértékben vegye ki részét — mint kivette — a Buda felszabadítását eredményező hadjáratból. Nem szorul bizonyításra az az állítás, hogy amely nemzet anyagilag le van romolva, az katonaság kiállítására is kisebb mértékben képes, mint rendes anyagi körülmények között. Szekfü a XVII. század előadásakor nemcsak azt állapítja meg, hogy a magyarság véráldozata akkori számához viszonyítva arányban állt a német törzsek véráldozatával s hogy a felszabadítás legkitűnőbb katonasága, amely nélkül az el sem lett volna képzelhető, a magyar huszárság volt, hanem azt is, hogy »a magyarság a felszabadítás ajándékáért, melyet neki a német nép és a Habsburgok hoztak, nemcsak aránytalanul nagy pénzbeli szolgáltatásokkal, de egyúttal szokatlanul nagy lelki és testi szenvedésekkel is fizetett.« Az egykorú külföldi szemlélő, Cornaro velencei követ, világosan látta a helyzetet : »a szükség, hogy a hadsereg nagyobb részét Magyarországnak kell eltartania, azért, hogy az örökös tartományokon segítve legyen, e szükség orvosolhatatlanná teszi a bajt. . .« Károlyi Árpád, Buda visszavívásának történetírója, megállapította, hogy Buda felszabadítása idején a magyar nép oly óriási, minden képzeletet s minden arányt felülmúló adóterhet viselt, amely elzsibbasztotta az erejét s amely előbb-utóbb összeroppantja, ha nem igyekszik lerázni magáról, amíg van rá ereje. Ezzel szemben — magyarok iránti részrehajlással meg nem vádolható külföldi historikus állapítja meg — például 1684-ben, amikor a magyarországi hadjáratnak az volt a főcélja, hogy Alsóausztriát s különösen Bécset megóvja az előző évi török támadás irtóztató katasztrófájának megismétlődésétől, az osztrák rendek és Bécs város egyetlen krajcár adót nem fizettek. Ausztriában az így előálló hiányokat Lipót adósságra vette fel, vagy segélypénzekből teremtette elő. Magyarországon kímélet nélkül kivetették a katonai célokat szolgáló szolgáltatásokat s az udvari kamara csak akkor kezdett zsoldosaival törődni, ha az már kiette a magyar föld népét s abból már többet kiszipolyozni nem lehetett. De nemcsak 1683 óta terhelte súlyos anyagi kötelezettség a magyar föld népét, hanem igen súlyos s az idők folyamán egyre inkább súlyosbodó anyagi terheket viselt vállán már másfél évszázad óta. Teherviselőképességének válsága épp a csúcsra ért, amikor a felszabadítás költségeinek tetemes