Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)
Asztalos Miklós: A magyarság Buda visszafoglalásában vitt szerepének jelentősége 162-182
A MAGYARSÁG BUDA VISSZAFOGLALÁSÁBAN VITT SZEREPÉNEK JELENTŐSÉGE 169 Magyarország a XVI. század derekán területileg három részre bomlott. A magyar királyság területe a Dunántúl nyugati részeire és a Felvidékre zsugorodott össze. A Dunántúl keleti felét és az Alföldet a török tartotta megszállva. Erdély, a tiszai részek és a keleti Felvidék a nemzeti politika hagyományait továbbvivő erdélyi nemzeti fejedelemség területévé lettek. Természetes, hogy a hódoltság területének magyarsága nem hozhatott az őt hódoltató törökséggel szemben sem anyagi, sem véráldozatot. Erdély külpolitikailag a török hatalomra támaszkodott, állandóan ellenséges, gyakran nyiltan háborús viszonyban állt a magyar koronát viselő Habsburg-házzal s így két ok is gátolta abban, hogy a török ellen irányuló és szinte a németség egyetemes megmozdulásának látszó, Habsburg-kezdeményezésű katonai akcióban résztvegyen. így egyedül csak a magyarországi csonk volt az, amely bekapcsolódhatott mind financiálisán, mind katonailag abba a már nemzetközi jellegű hadjáratba, amely Buda felszabadítását eredményezte. Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy még ez a terület sem volt zavartalanul egységes, mert hisz kevéssel előbb Thököly Imre a nyugati Felvidéken szinte önálló államot kreált magának, aminek utóhullámai 1686-ban még legkevésbbé sem ültek volt el. Az 1686. évi hadjáratban a magyarság részvételének mértékét tehát igen nagy mértékben megszorította az a körülmény, hogy az ország területi megosztottsága miatt a magyarságnak csak egy kisebb hányada volt olyan fizikai helyzetben, hogy a hadjáratban bármilyen formában résztvegyen. Mivel tudjuk, hogy a hadjárat gazdasági terheinek legnagyobb részét a magyarság viselte s nagyjában tudjuk azt is, hogy mily mérvű volt a magyarság véráldozata, meg kell állapítanunk, miszerint az a magyarság, amely fizikailag nem volt korlátozva, hogy a hadjáratba valaminő formában bekapcsolódjék, anyagilag a maximális áldozatot hozta meg s a hadjáratban való részvétel lehetőségének arányához képest véráldozat terén sem maradt semmivel mögötte az idegenek hozta áldozatnak. A magyarság részvételének mértéke a hadjáratban és az ostromban azért nem tűnik az események szemlélésénél már az első pillanatban kirívóbban szembe, mert a magyarságnak nem volt saját önálló nemzeti hadserege, amely egységesen, külön seregrész gyanánt, saját vezére alatt vett volna részt az ostromban. így állandóan az a benyomásunk, mintha a magyar csapatok segédcsapatokként mellékszerepet vittek volna, annyira elkeverve jelennek meg az egyéb nemzetiségű csapatok között. A nemzeti hadseregnek újbóli megteremtésére való törekvés többször felmerült a XVI. század második fele óta a magyar rendek közt s a kiváló politikus, hadvezér és hadtudományi író, a költő Zrínyi Miklós a török hódoltság felszámolásának s a nemzeti függetlenség biztosításának zálogát épp a nemzeti hadsereg megteremtésében látta. A magyarországi csonkon berendezkedett Habsburg-hatalom többnyire idegen pénzen és idegen zsoldosokkal, főként pedig idegen tisztekkel tartotta fenn a török elleni várvonalat. Az 1556-ban megszervezett bécsi haditanács nem ismert különbséget a habsburgi területek közt s bár egyetlen magyar sem volt benne, hatásköre kiterjedt a magyar végvárakra is.
