Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)
Várady Imre: Egy sienai szemtanú naplója Budavár 1686-i ostromáról 146-161
EGY SIEN AI SZEMTANÚ NAPI/3JA BUDAVÁR 1686-1 OSTROMÁRÓI, 147 és környezetüket, erkölcsi szempontból emlékük méltán tiszteletet érdemlő, nemcsak mert koruk szellemének, a hit erejének, az eszme szolgálatában véráldozatra is képes hősiségnek kifejezői voltak, hanem mert halálmegvető lelkesedésükkel napról-napra megújuló példát adtak az ostromló seregeknek, kitartásra, lendületre tanítottak, a csüggedőknek szilaj elszántságuk biztató látványát nyújtották. A történelem nem is tagadta meg tőlük elismerését, de személy szerint csak elenyésző kis részük hírét tartotta fenn, nem annyira az egyéni kiválóság, mint inkább egyes ősi neveknek a kortársak előtti népszerűsége alapján. így aránylag a legterjedelmesebb az angol, francia és spanyol önkéntesek névsora s legfogyatékosabb az olaszoké, akik kis államok fiaiként Európa köztudatába csak akkor írták be nevüket, ha a császárság szolgálatában már magas polcra sikerült emelkedniök. A naplószerkesztő olasz önkéntesek feljegyzéseiből ugyan számos honfitársuk nevét lehetne összegyűjteni, sőt az angol, spanyol és francia névsort is ki lehetne egészíteni, 1 ) de — ha elfogadjuk több egykorú olasz forrás egybehangzó adatát, mely szerint körülbelül kétszáz volt az ostromban résztvett olasz ifjak száma —, e kegyeletes szorgalom is legföljebb annyi sikerrel járna, hogy a névtelen hősöknek egy tizede lépne ki az ismeretlenség homályából. A Buda elfoglalását ünneplő költemények a császár, Ince pápa s a fővezérek dicsősége mellett legföljebb Caraffa, Veterani, Negrelli, Caprara, Piccolomini s hasonló közismert nevek érdemeit zengik : a kisebb rangúak közül Michèle D'Aste-n kívül alig került valaki az alkalmi ódaszerzők lantjára. A későbbi olasz történetírás pedig, bár korán kifejlesztett regionális kutatócentrumok útján a legszűkebb helyiérdekű eseményekkel és személyekkel is behatóan foglalkozott, hosszú időn át tervszerűen elhanyagolta a császári udvar, politika és hadsereg olasz nagyságait — tehát annál inkább a kisebb szerepű egyéneket —, mert a risorgimento gondolat- és érzésvilága számára a római szent birodalom iránti hűség szinte hazaárulásszámba ment s az objektív tudománynak nem kis munkájába került a közvélemény meggyőzése arról, hogy a napóleoni időkig Észak- és Középolaszország a császárságnak lévén alárendelve, Bécs szolgálata nem az olasz érdekek ellen való, megvetést érdemlő behódolás, hanem hazafias kötelesség s e tartományok olaszai részére a politikai, katonai és sokszor irodalmi és művészeti érvényesülésnek szinte egyetlen módja volt. A szóbanforgó naplók szerzői rendszerint névtelenül jelentették meg följegyzéseiket : írásaik hitelét jobban biztosította a nyomdász tekintélye, vagy az az előkelő személyiség, akinek munkájukat dedikálták, mint saját ismeretlen ifjúi nevük. írói babérokra sem vágytak ; jobban értettek a kard, mint a toll forgatásához s élményeik, értesüléseik megörökítésében kizárólag katonai szempontok vezették őket. Rövid, színtelen, olykor stilisztikailag sem kifogástalan mondatokba foglalt jegyzeteik úgy hatnak, mint sebtiben papírra vetett tábori jelentések, az egyes írók egyéniségére alig vetnek világot, de bizonyos frisseség, közvetlenség nem tagadható meg tőlük. Egyéni véleményt az ostrom vezetéséről, a,hadműveletek helyességéről vagy hibáiról ritkán kockáztatnak meg, s ha a tények puszta közlésén kívül néha mégis elejtenek egy-egy bíráló megjegyzést, ez mindig csak a táborban közszájon forgó véleményeket fejez ki. Mint 11*
