Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)

Veress Endre: Gróf Malvezzi Róbert budai jelentései 142-145

GRÓF MALVEZZI RÓBERT BUDAI JELENTÉSEI 143 A Buda alatt küzdők sorában találunk azonban szerényebb tehetségű harcosokat is : nemesi származású, szegényes viszonyok közt élő kezdő ifjakat, akik dicsőségre vágyva jelentkeztek szolgálatra a bécsi Haditanácsnál, amely minden épkézláb katonát szívesen látott, kivált ha maga költségén volt hajlandó felszerelését előteremteni vagy esetleg még szolgálni is. Ilyen volt az ugyancsak bolognai eredetű ifjú Malvezzi Róbert gróf is, aki tudva, hogy a felszabadító hadseregben nagytekintélyű Caprara marsall is bolognai ember, az atyjától kapott kevés pénzzel indult 1684 legelején útnak Magyarország felé : szerencsét próbálni és vadászni. Bécsben eleinte azt a tanácsot kapta, hogy jelentkezzék Sopronban Parella márkinál. Ott azonban nem talált elég szíves fogadtatásra s ezért a hadvezetőség ideiglenesen Linzbe rendelte. Hanem egyik jóakarója : Pepola őrgrófné, Eleonóra császárnéval együtt úgy gondolta, hogy inkább mégis csak Parella alatt szolgáljon, mint Savoyai Jenő herceg alatt. Úgy is lett. De mivel azok mindketten lovas ezredek tulajdonosai voltak, a szegény lovag Pucci márkihoz fordult s tőle kapott annyi pénzt, amivel magát felszerelhette ; hiszen atyjának otthon még másik tizenkét nevelésre szorult gyermeke volt s így tőle semmi segélyre nem számíthatott e háborús időkben. Ily nehézségek után jutott az ifjú Malvezzi Budára, ahol július közepén találjuk. Hazaírt első levele is telve van panaszolkodással, mert amíg betegen feküdt a táborban, ellopták a lovát s most annyi pénze sem maradt, hogy levelét feladja a postán, ahol azért két garast kellett fizetnie egy bajtársától kölcsönözve. A felmentő hadsereg különben is még alig 20.000 főnyi volt, mivel a gyalogság még nem érkezett meg. Azt naponta várták Bajorországból s addig is aknarakással foglalkoztak a Vizivárosban. Az aknások vezére a nagyhírű Cornaro Candiotto volt, akinek a terveket és rajzokat leginkább Marsigli szolgáltatta. A munkálatok azonban lassan haladtak, mert a vár alatt dolgozókat állandóan nyugtalanították a törökök. Malvezzi maga is megsebesült egy kőgolyóbistól a fején meg egy nyíltól a bal kezén. Amellett augusztus utolsó hetében hirtelen olyan hideg támadt, hogy havazást vártak s az be is következett hamarosan, mert már szeptember közepén oly rettenetes volt a fagy, hogy bunda nélkül alig lehetett kibírni a sátrakban. A hideglelés is általános volt. Ebben gornyadozott a fővezér, a lotharingiai herceg is, aki e sok nyomorúság láttára feloszlatta hadát és október végén téli szállásra vonult. Az 1685-i hadjáratban a hazatért ifjú Malvezzi gróf úgylátszik nem vett részt. De midőn 1686 tavaszán erélyesebben indult meg az új hadjárat, ismét jelentkezett s azt vitézül végigszolgálta Budavár visszavételéig. Az atyjához Buda alól írt levelei közül hét maradt reánk, bennök annyi sok apró érdekes megfigyeléssel és adalékkal, amit hiába keresünk egyebütt. Az ostrom ez alkalommal is a Vízivárosból indult, melyet huszonnégy óráig tartó szünetlen ágyúzás után foglaltak el június 24-én. Ekkor sebesült meg Marsigli alezredes is — a hadi mérnöki kar feje — jobb karján, ami főleg azért keserítette el, mert munkaképtelenné vált a legsürgősebb időben. De azért az aknarakás erélyesen tovább folyt s miután július 27-én az első általános rohamot intézték, sikerült elfoglalni az összes rohamréseket, melyekben a brandenburgi és bajor hadak helyezkedtek el. Akna három volt 6—7 úgynevezett kemencével felszerelve, melyek begyújtására a bajor