Tanulmányok Budapest Múltjából 5. (1936)

Kelényi B. Ottó: A török Buda a keresztény Nyugat közvéleményében 34-101

92 KBWÈNYI B. OTTÓ tiszteletet vagy megvetést juttat. Bzt bíborba öltözteti, azt koldusrongyokba. Bzt a halálnak szolgáltatja ki, azt pedig az életnek menti meg. Mindent saját tetszése szerint oszt ki, saját dicsőségére és az emberiség javára. Mindenkinek egyénisége szerint méri ki a magáét és jobban mér, mint a szabó a szövetet. Az örök Bölcseség ezen játéka sok esztendőn át észlelhető volt Lipót császár és ellenségei között, akik őt nyiltan támadták. Istenhez való bizalmában és a Hozzá való menekülésben mindig Lipót nyerte meg a játszmát. Miután ostromló kézzel 1686-ban nemcsak a királyi székhelyet, Budát hódította meg, különböző alkalmakkor második Dávidként nagyszerű győzelmeket aratott és halálosan megsebesítette a dölyfös Góliátot, a törököt. Bzért a mai napon ismét a Te Deumot énekeljük a szerencsés hadjárat örömére. Mint ahogy a trombita fuvallat híjján nem képes megszólaltatni az indulót, vagy harci riadót, úgy egy keresztény fejedelem sem kezdhet hadjáratot a Szentlélek lehelete nélkül, még kevésbbé érhet el győzelmet, ha nem Isten kegyelmének és segítségének fuvallata hajtja őt előre. Az a hadsereg, amely Isten kegyelmét nélkülözi, csak azzal a sereggel hasonlítható össze, amelyet Bzechiel próféta látott s amelyről írásának 37. f.-ben azt állítja, hogy csupa ájult, kiszáradt lábból állott s így tehetetlen volt. Miután azonban Isten szelleme és ereje költözött beléjük, ezek a holt lábak megmozdultak. És hús és erezet támadt a csontokon és bőr borította be a húst és lélek hatotta át az egészet és éltek és szilárdan megálltak és nagy, mindent elárasztó ármádia lett belőlük. Valami hasonlót éltünk át a múlt esztendőben a királyi főváros, Buda előtt. Már előtte is jegyezhettünk fel az istenáldotta császári fegyverekkel kivívott nagyszerű győzelmeket. Ugyanis nem csupán Bécs elől űztük el a törököt úgy, hogy azt nagy szégyen, veszteség és gyalázat érte, hanem még ugyanabban az esztendőben Párkánynál is hatalmas csatát nyertünk, ahol ismét elvesztette népe legjobbjának nagy részét és elvesztette Bsztergom várát is. 1684-ben a császári hadsereg ismét a török ellen vonult és ismét boldog volt, mert az ellenséget megfélemlítve, elűzve, több erődöt és várat foglalt vissza Magyarországon. Most már feltételezték, hogy ezután nem állhat ellen a keresztény seregeknek jelentős ellenséges haderő, különösen mivel hadseregünk erősebb volt, mint valaha, ágyúkban és mindenféle fegyverekben gazdagodott. Emellett minden egyes emberben a szív és hősi bátorság fennen hangoztatta, hogy a jövő esztendőben miénk lesz Buda. Ilyen elképzelt bizonyosságban élt a nép és véleménye szerint immár feleslegessé vált a sok ima, a sok fohász Isten segítségéért. Bzért ahol azelőtt a török ellen imára konduló nyolcórai harangszóra a hívők térdreborultak, most állva maradtak ; ahol pedig eddig legalább állva kérték az isteni segítséget, most csak fecsegtek. Nos hát! Blérkezett 1685 tavasza (1684 helyett!) : egy nagy, kitűnően fölszerelt és bátor hadsereg vonul a harctérre, hogy megostromolja Magyarország fővárosát, Budát, szokatlan nagy mennyiségű ágyúval és más fegyverekkel, gránáttal, bombával, golyóval, puskaporral és a kitartásra szükséges élelemmel. A várost lövik, bombázzák, rohamozzák, a támadás belenyúlik a hideg őszbe, mégsem érnek el semmit, eredmény nélkül, jelen-