Tanulmányok Budapest Múltjából 4. (1936)
Révhelyi Elemér: Kelenföld (Tabán) helye és neve 34-58
44 RÉVHEIyYI ELEMÉR menekülő görög sereg az átkelés alkalmával a vízbe veszett. (Unde locus ille, ubi Graeci mortui fuerunt, a die illó usque nunc Portus Graecorum nuncupatur). 41 ) Minthogy az elnevezés nem adott határozott topográfiai megjelölést, ezáltal kínálkozott a kérdés történeti hitelességének megoldására alternatív lehetőség. Prinz Gyula Budapest földrajzi leírásában a Duna erősebb sodrása miatt ugyan könnyelműségnek tartja a pesti átkelést. 42 ) A Rákos mezejéről irányított hadművelet egyes mozzanatai azonban mégis arra engednek következtetni, hogy a főcsapat, Árpád átkelésének a mai Vigadó tér környékén kellett megtörténnie, mert minden időben, vagyis már a honfoglaló magyarság előtt, de későbben is körülbelül itt volt az állandó jellegű átkelési vonal és nem az akkor még posványos mocsarakban bő s majdnem háromszor oly széles megyeri partok között. Az átkelési helyek keletkezését elsősorban a földrajzi helyzet határozta meg. Az állandósulást azonban már maga az ember biztosította azáltal, hogy ezt a helyzetet a leleményesség és a technika mind fejlettebb eszközeivel alkalmasabbá tette az átkelésre. De ezt a fejlődést a természetadta előnyök felismerése mellett főképen az előző korszakokban kijelölt és gyakorlatilag is jól bevált utakhoz való ragaszkodás, a tradíció tette lehetővé, míg az áthidalás technikája már csak alkalmazkodást jelentett. S maga Prinz mondja, dacára előbbi kételyeinek, hogy talán semmiben sincs annyi tradíció, mint épen az utak megtartásában, melyeket a természet kényszerítő ereje jelölt ki. 43 ) így már a rómaiak idejében is szinte centripetális törvényszerűséggel a különböző irányból jövő jól kitaposott főútvonalak ide, a pesti átkeléshez vezettek és nem a mocsaraktól védett megyeri halásztanya révéhez, vagy a Rákos-patak melletti hídfő felé, mely különösebb rendeltetés és forgalmi előnyök nélkül tisztán csak a stratégiai célokat, a balpart közeli erődjeivel való könnyebb érintkezés fenntartását szolgálta. Az ősidők emberének csapásait járták tehát a következő korszakok népei, s csak a legújabb kor szakított és szakíthatott a hagyományos megszokottsággal, de ennek épen eléggé kiáltó rossz példája a Gellérthegy szikláinak vezetett Erzsébethíd felállítása. Nézetünk szerint Buda, Pest és környékének partviszonyait véve figyelembe, itt a mai Vigadó-tér s talán a Lánchídig terjedő part mentén, az egykori római castellum, majd későbben Pest város falainak közelében, nem messze a Budai-, vagy Váci-kaputól lehetett már régtől fogva a révészek, hajósok, halászok állandó állomása, vagy tanyája. Itt volt a sokat említett pesti rév (portus Pest, portus Danubii) baloldali partja, hol a XV. század elején a Duna forgalmának elzárására tervezett lánctartó tornyok egyikét kezdték építeni. 44 ) Ugyancsak itt a közelben állítottak fel a török elleni ostromok alatt egy hajóhidat, mely elpusztult, a XVII. század végén valamivel délebbre az ú. n. nagyrondella melletti repülőhidat, majd annak helyén a XVIII. század második felében ismét egy hajóhidat. Árpád serege sem választhatott tehát más utat, mint az előző népeknél is ismert s későbbi korokban is használt átkelési vonalat. Hiszen a Pannónia belsejét elzáró budai hegykoszorún keresztül vezető utaknak azt mondhatjuk, valóságos gócpontja volt a mai tabáni völgykatlan, ahonnan
