Tanulmányok Budapest Múltjából 4. (1936)

Jajczay János: Budai és pesti veduták vallásos tárgyú képeken 157-173

170 JAJCZAY JÁNOS Szent Flóriánnal, aki közkedvelt patrónusa Pestnek, Budának, azért találkozunk sokszor, mert őt a tűzvész és árvíz idején hívják segítségül. Azután az idegen bevándorlók közül főleg a németajkúak különös bizalommal tekintettek rá, mert a római lovag egyébként Ausztriának védőszentje. Nincs jóformán XVIII. századi templom, ahol szobrát, festett fogadalmi képét ne találnánk. Amíg az árvíz, valamint a tűz rombolása ellen nem tudtak hathatósabban védekezni, a nyavalyák mellett ezektől az elemi csapásoktól rettegtek legjobban. A XVIII. században sok árvízről tudunk. A legborzalmasabbak az 1712, 1732, 1744, 1768, 1770, 1775, 1780, 1781 és 1789. évbeliek voltak. A következő században is mérhetetlenül sokat szenved a város a Duna szeszélyétől mindaddig, amíg nem szabályozzák. Mind között a legnagyobb azonban az 1838-as áradat volt, amelyről bőségesen tájékoztatnak az egykori feljegyzések épúgy, mint a megszámlálhatatlan metszet, litográfia, amelyeken Pest végeláthatatlan tenger, amelyben a házak kártyavárként dőltek össze. Úszó bölcsők, ágyak, fuldoklók tömegét, lovakon úszva menekülőket, a szennyes árban küzdő mentőket hősies munkájuk közepette ábrázolják ezeken a drámai tárgyú grafikákon. De a szorgalmas polgár újra és újra épít. Bizony, Pest és Buda lakosai már régen kiérdemlik az »Ihr liebevolle Biedermänner« megszólítást a vasárnapi prédikáció alkalmával. A víz ellentétje a tűz ha lehet még kegyetlenebbül pusztítja az ikervárost és teszi próbára 1716-ban és 1722-ben lakóit. A XVIII. századi borzalmasan emlékezetes évek közül az 1723. év a legrettenetesebb, legmegrázóbb a városra nézve. A tűzvész kitörésének lehetősége állandóan félelemben tartja a lakosságot és erről a rettegésről az 1810-es tűzzel kapcsolatban a város nagy tragédiáját feltáró több emlék a példa. Nem is egy vedutás szentképünk van, amely ennek a szerencsétlenségnek borzalmas emlékét őrzi. A Hazai s külföldi tudósítások szeptember 8-án az 5-iki tűzről azt írja, hogy az a nap, amelyen kitört »szomorú emlékezetű leszen Buda városának históriájában ; mert délután, midőn épen nagyobb része a Városnak ebédelne, A Ráczvárosban tűz támadott.« A következőkben azt mondja, hogy a szárazság és a szél terjesztette a Dunaparton és hogy a vár alatt való sorház egészen a kapucinusokig a tűz prédája lett. A királyi magazin, a prófuntház, a rác és tabáni templomok, a liszt- és gabonaraktárak, széna, zab, sok ölfa, sőt a vár is veszedelemben forog. A Duna jobbpartján levő hajók is meggyuladtak, a hajóhíd is megsérült s még nagyobb lett volna a baj, »ha Ő Császári Fő Hercegségének a Palatínusnak serény gondoskodása« nem történik meg. Majd azt mondja 12-iki számában : »Fájdalmas bámulással kintelenített Pest városa nézni azon szörnyű égést Budát látni iszonyatosabb volt, mint ellenség által ostromoltatott várost. Könyörületes sajnálkozásra fakasztotta a nézőt a magánosan futkozó kárvallottak jajgatása.« Hatszáznál több ház égett el, sok ember vesztette életét, közel ötvenen tűzhalált leltek. Egy asszony, akinek öt gyermeke megégett, megőrült. »Egy szürszabóné midőn a hegynek futna a magazin mellett a hőség földhöz ütötte s ott megégett.« A leírások drámaiak épúgy mint a képek. A tabáni plébániatemplom leckeoldalának harmadik oltárát egy Szent Flóriánkép díszíti. A római