Tanulmányok Budapest Múltjából 4. (1936)

Jajczay János: Budai és pesti veduták vallásos tárgyú képeken 157-173

160 JAJCZAY JÁNOS óta szokásos. Pest-Buda városát egy-egy járvány alatt félelem, rettegés szállja meg, pedig a visszafoglalás óta gyakran kisért a borzalmas dögvész. A védekezésnek a gyógykezelés primitív módja mellett a betegség ellen nincs más eszköze, csak az isteni vigasz, a szentekbe vetett bizalom. A Szentháromság-fogadalom egész soráról tudunk. Rendesen ragály idején, illetve annak elmulta után készíttették hálából, mert elmúlt, vagy elkerülte a fogadalomtevőt. így kezdenek 1691-ben a fogadalmi Szentháromság szoborhoz Pesten s egy év múlva már fel is szentelik. A XVII. század végén merül fel a várban felállítandó Szentháromság szobor gondolata is. Bár alapkövét csak 1700-ban tették le, már 1713-ban »a járványos betegségek elmultáért hálából felállított« emléket egy művészibbel, monumentálisabbal cserélik fel. A régebbi emléket nem semmisítették meg, ma a Zsigmond téren áll. A ragálytól védő szentek szobrain kívül az új Szentháromság emlék egyik domborművén a borzalmasan pusztító pestist is megörökítették. A harmadik nyilvános téren álló Szentháromság szobor a szentlélektéri. Ezt is pestisjárvány megszűnéséért engesztelésül állították fel. Tudjuk, hogy a Retek-utcában egy kápolna is épült a XVIII. században a Szentháromság tiszteletére. Az oltárok igen gyakran kapnak felső kiképzésüknél szimbolikus, Szentháromság tiszteletére emlékeztető jelvényt. A kiscelli trinitárius szerzetesek ugyancsak hozzájárultak a kultusz fokozásához, amelyet főleg a jezsuiták élesztettek Buda visszavétele óta a testvérvárosban. Tudjuk, hogy 1713-ban alakult meg a pesti Szentháromság Társaság, 1725-ben pedig a budai Nagyboldogasszony templomában létesült a kongregáció. A mélységes tiszteletnek se vége se hossza és még ma is számos emlék magán viseli a szimbolikus sugaras háromszöget, néha egy beléfestett vagy mintázott szemmel. »Benedicta sit Santa Trinitas« mint sóhaj a város lakóinak ajkát a bajban sokszor hagyja el. A reánkmaradt számos könyv, kisnyomtatvány bizonyítja, hogy ebben az időben a vallásos irodalomnak jelentékeny részét képezték a Szentháromságról szóló munkák. A mi Szentháromságos városképünk is betegség, ragály utáni fogadalmi kép, mintegy memento móri. A ragályra egyébként a többi szent is utal. Palermói Szent Rozália, Nagy Károly rokona, festményünkön rózsakoszorús fejjel könyörög a ragály megszüntetéséért. Szent Rózát, Szicília patrónáj át is különösen pestiskor szokták idézni, segélyül hívni. Kápolnája a pestisvész megszűnésének emlékét hirdeti. Nagy hálaadás közt 1711-ben, amikor a nyavalya szűnőben van, teszik le alapkövét. A Sőtér-címeres képen Szent Rózával szemben a Boldogságos Szűz Máriát, Salve Reginát, az Irgalmasság Anyját festette a művész. Őhozzá is ragályos betegségek idején szoktak közbenjárásért könyörögni. Mária ilyenszerű kultusza nálunk nagy közkedveltségnek örvendett. A Madonna azért is került a várbeli Szentháromság emlékre — az egykori Bomba-téren felállított Szűz Mária szobor is a pestis megszűnésekor, iránta érzett hálából jött létre — mert főközbenjárója a városnak, védelmezője a szegényeknek, betegeknek. A Mária kultusz egyik megindítója a budai krisztinavárosi Nagyboldogasszony kép, amelyet Francin Péter kéményseprő festetett, mert 1691/92-ben »ment maradt a mirigy nyavajától«, mondja Jordánszky. Hogy a pánik egy-egy vész idején hová fejlődött, arra jellemző, hogy ezt a csodatevő képet jogosulatlanul eltulajdonítják és valóságos harcba kerül, míg vissza tudják szerezni.