Tanulmányok Budapest Múltjából 4. (1936)
Tompa Ferenc: Budapest őskora 1-17
8 TOMPA FERENC ny. miniszteri tanácsos, aki a főváros középkori emlékeit kutatja, — a Bécsi-út nyugati oldalán, a régi óbudai temető mellett. Ő is újabb állomását találta meg itt a vonaldíszes kerámiának, amely kova és jáspis pengék kíséretében került elő. Már ez a három lelőhely, amelyek egymástól alig pár kilométer távolságra esnek, elégséges arra, hogy levonhassuk belőlük azt a következtetést, hogy a fővárosnak és környékének már a neolithikum első felében, valamint annak virágkorában eléggé népes lakossága volt, amely főként a Duna jobb partját szállta meg. Ugyanekkor a balpart, amely bizonyára mocsarasabb lévén, lakhatásra kevésbbé látszott alkalmasnak,, idáig alig adta jelét egy korai neolithikus településnek. Nagy Géza ismindössze egy, a belvárosi Dunaparton talált szerpentin baltáról tesz említést, amelynek pontosabb korát azonban nem ismerjük. 9 ) A fiatalabb kőkor végét jelzi a magyar régióban az a népvándorlási folyamat, amelynek hullámai először északnyugatról, majd pedig nyugat felől érik el hazánk területét. Az első kapcsolatos az északi kultúrák dél felé való áramlásával és ennek jeleként megjelenik nálunk néhány, eddig ismeretlen edényforma, mint például a tölcséresszájú edény és kettősfülű csésze 10 ), valamint a csónakalakú nyéllukas kőbalta. Csehországban az. északi kultúrákkal egyidejűleg jelentkezik az úgynevezett badeni kultúra, széles, szalagfülű korsóival, amelyeknél a fül többnyire a perem fölé emelkedik és a korsók erősen öblös, hasi részét vertikálisan húzgált barázdák díszitik. A kerámia jellegzetes díszítő motívuma még a lencseszerűn bemélyített pontsor és a fenyőgaly mintájára bekarcolt díszítés. Nálunk ez a kultúra, amelynek* keletkezési és kiindulási helyét egyelőre még homály fedi, a bodrogkeresztúri rézkori kultúrával egyidejűleg jelentkezik és rendszerint társul a honi kultúrához, anélkül, hogy azt helyéről kiszorítani igyekezne. A magyar régióban egyébként a badeni kultúra is bizonyos lokális színezetet kap azáltal, hogy a Csehországban annyira gyakori, szinte szarvszerű nagy »ansa lunata« edényfül helyett, nálunk csak elvétve akadunk az ansa lunata fülre, de akkor is csak egy dégénérait, alig hangsúlyozott formában. Annál gyakoribb jelenség azonban a magyarhoni badeni-kultúrában a mély, kettős osztatu tál, kissé behúzott szájszéllel és a belső választófal két végén egy-egy, a peremen ülő gombszerű fogantyúval. Bz a sajátságos edénytípus minden valószínűség szerint temetkezési, vagy kultuszcélokat szolgált. A békásmegyeri ásatás erre a bevándorolt kultúrára vonatkozólag is értékes adatokat szolgáltatott. Bizonyos mértékben tisztázta a kultúra kronológiai helyzetét is, amennyiben Müller György két olyan kuporodott helyzetű, oldalra fektetett csontvázas sírra bukkant, amelynek származása pontosan megállapítható volt a skelettek mellett fekvő badeni típusú edények alapján, míg abból a körülményből, hogy ezek a sírok egy olyan lakógödör kultúrrétegét törték át, amelyben a fiatalabb vonaldíszes kerámia a tiszai kultúrával keverten fordult elő, kétségtelenül megállapítható, hogy a badeni kultúrának a tiszai kultúránál fiatalabbnak kell lennie. A badeni kultúra emlékeit megtaláltuk az 1932-es ásatások alkalmával is. Ez alkalommal egy badeni tál mellett egy idáig nemcsak Magyarországon ismeretlen, de egyébként is olyan ritka leletre bukkantunk, amelynek
