Tanulmányok Budapest Múltjából 4. (1936)

Belitzky János: Száz év a pesti határ életéből : 1663 tájától 1756 tájáig 111-156

116 BEIJTZKY JÁNOS hogy a cinkotaiak a Rákos partjának északi részét, a Sashalom környékét hosszabb ideig »kaszálták szabadon«, mert Kalász Mihály tanú »még török üdőben Cinkotán Szűcs Istvánnál három esztendeig szolgálván .. .mind a három esztendőben amíg ott szolgált, maga is szénát hordott gazdájának onnand és a túlsó (azaz déli) részéről is sokszor kiverték a cinkotaiak a törököt.«

38

) Csapó János tanú, akinek a »török idejében Cinkotán lakos Takács Demeter atyafia lévén, eljött Fótról segíteni neki kaszálni, szénát hordani és arrul tudja, hogy akkoriban mind a két részrül való réteket a cinkotaiak kaszálták egész a malomnál való pesti útig, aminthogy a fatens is kaszált, szénát is hordott mind a két részrül. Hallotta azt is, hogy a török — mikor feles török jött ki — mindenkor ellenkezett a cinkotaiakkal és (mivel azok) az törökben is elkabdosztak, azért mindenkor siettek a cinkotaiak azon Rákos rétjeinek megkaszálásában.«

39

) Kétségtelen, hogy a cinkotaiaknak ezek a törökverései a budai basa engedelméből történt határjárás és határigazítás után estek meg, mert nem valószínű, hogy máskülönben ujjat mertek volna húzni a törökkel. Tévednénk azonban, ha azt hinnénk, hogy csak a cinkotaiak siettek a maguk szénáját minél előbb lekaszálni és behordani a török elől, aki nem igen tartotta tiszteletben adott szavát és a többi rétbérlőket is ahol csak lehetett,zaklatta. így járt egyszer szegény Pap János is, akit »a török a Rákoson, hogy magának hosszú szekéren, a töröknek pedig rövid szekéren vitt onnan szénát, rútul akkor meghurcolt.«

40

) * * * A pesti határ életében a pásztorgazdálkodás volt a legfontosabb gazdasági tényező. A töröknek magának is járt kint a határban marhája és végiglegelték azokat a kőbányai részeket is, ahol a XVII. és XVIII. század fordulóján már szőlők voltak.

41

) A szentlőrinci török úr pedig szintén Kőbányáig »a Kerek halomig, a Büdös-tó és a Fehér-tó környékéig« szabadon eresztette és hajtatta a juhokat.

42

) »Különben a pesti csorda szabadon járt, ameddig szentlőrinci török úr fölhányatta a földet a rét mellett, mely rét Tatár-rétjének neveztetik.«

43

) A háborús idők zavaraiban azonban a török lábasjószága sem volt biztonságban és »az katona világ miatt ... a marháját . . . akasztófánál kévül nem merte hajtani.«

44

) Ez alatt azt a régi megyei akasztófát kell értenünk, amely a XVIII. század elején valószínűleg ott állott, ahol ma a helyiérdekű vasút pestszenterzsébeti állomása van. Sokkal jobban járt tehát a török, ha nem maga legeltetett, hanem ha a különben máskép ki nem aknázható homokbuckás puszta földeket a környékbeli falvak lakosságának pásztorkodás céljaira bérbe adta. így bérelték ki »a kókaiak a szentlőrinci pusztát Pesten lakozó szentlőrinci iszpájátul, s minden esztendőben kilencven szekér szénát magok budai török uraknak, harminc szekeret pedig nevezett szentlőrinci iszpajának vittek belőle, budainak adó, pestinek árendaképen.«

45

) Leginkább azonban a némedi lakosok bérelték a szentlőrinci pusztát. Az egyik tanú »hallotta, hogy a némediek meddő tehenet adtak volna a töröknek szentlőrinci határiul, hogy ottan szabadságot adott marhájok legeltetésére.«

46

) Egy másik tanú úgy tudta, »hogy némedi úrék egy meddő tehenet adtak a