Tanulmányok Budapest Múltjából 4. (1936)

Tompa Ferenc: Budapest őskora 1-17

4 TOMPA FERENC nézve ez a leletanyag egyetlen biztos adatot sem szolgáltat. Helytelen és korai volna azonban ebből a negatívumból arra következtetni, hogy az őskőkor embere teljességgel elkerülte a budai hegyvidéket. Az őskőkor legrégibb szakaszai hiányoznak egyébként az egész Kárpátmedencében, aminthogy a praeglaciális idők kultúráinak nyomait az Alpoktól keletre más régióban sem találták meg idáig. A jégkorszak mélypontját jelzi és az őskőkor derekára tehető az a mousterien kultúra, amely a magyar régióban az ősember életére és jelenlétére vonatkozó legelső adatokat szolgáltatja. Ez a barlanglakó kultúra úgylátszik képviselve volt a Dunántúlon is, még pedig kivételesen egy szabadtelepi állomáson, amennyiben a Tatán tuffarétegben talált eléggé atipikus kőeszközök mousterien volta igaznak bizonyul.

2

) Tájegységileg azonban még a Dunántúlhoz számíthatjuk a horvátországi Krapinát is, ahol ez a kultúra gazdagon van képviselve. A feltételek tehát a kultúra elterjedésére ezen a vidéken is adva voltak. Nekem egyébként is az a meggyőződésem, hogy a mousterien kultúra sokkal inkább el volt terjedve hazánkban, mint ahogy azt a ma még rendelkezésünkre álló emlékanyagból következtetni lehet. Az Alpok és a Baltikum jégárjai bizonyára nagyobb tömegben szorították a Kárpátok övébe a neanderthali ember utolsó képviselőit, ahol a jóval szelídebb klíma mellett nemcsak barlanglakásokat, hanem jégmentes és megélhetést nyújtó steppéket is találhatott. A legújabban Eger környékén előkerült subalyuki ősemberlelet bizonyítja, hogy a kutatás ebben az irányban eredményesnek ígérkezik. Ugyanez áll az aurignacien kultúrára vonatkozólag is, amelynek letelepedésére különösen a Dunántúl löszvidékei lehettek nagyon alkalmasak. A palaeolithikum két utolsó szakaszának, a solutréen és magdalenien kultúrának nyomait már Budapest közelében is megtaláltuk és pedig a bajóti Jankovich- és a kiskevélyi barlangban, valamint a pilisszántói kőfülkében.

3

) Miután a budai hegyvidék csatlakozik a Vértes és Pilis hegységhez, továbbá lakóhelynek alkalmas barlangok itt is találhatók, jogosultnak látszik az a feltevésünk, hogy a solutréen és a magdalenien embere itt is megtelepedett. A főváros határában levő barlangok diluviális rétege azonban az idők folyamán már nem egy bolygatásnak lehetett kitéve és az alkalmilag előkerült palaelolith kőeszközök kinagyolt formáikkal és pattintgatott felületükkel a hozzá nem értő figyelmét könnyen elkerülhették. Mindez azonban csak feltevés, amivel szemben áll az a tény, hogy a főváros őskorára vonatkozólag ma még semmi pozitív adatunk sincsen. Alig valamivel több ennél az az adat, amelyet Nagy Géza tanulmányából a fiatalabb kőkorra vonatkozólag nyerhetünk. Pontosan felsorolja azokat a csiszolt kőeszközöket, amelyeket Budapest területén, vagy annak általa messze kitolt környékén leltek, de ezekről ő maga is elismeri, hogy jórészük akár bronzkori is lehet.

4

) Említést tesz még kovapengékről, kőbuzogányokról, csonteszközökről és többek között a Gellérthegy déli lejtőin talált és neolithikusnak vélt »durva cserepekről«, de nagy kár, hogy épen a kerámiára vonatkozólag nem szolgáltat bővebb adatokat. Ma már tudjuk ugyanis, hogy a neolithikum agyagedényeinek nem kritériuma a »durvaság« vagy primitívség. A durva és technikailag silányabb agyagáru előfordul minden időben és kultúrában és a legsilányabb kerá-