Tanulmányok Budapest Múltjából 3. (1934)
Kovács Lajos: A régi pesti Vigadó építésének előzményei 62-90
A RÉGI PESTI VIGADÓ ÉPÍTÉSÉNEK EI,Ó'ZMÉNYBI 65 az ily módon nyert pénzt szegényház, kórház vagy dologház javára használják fel. Azt nem tartotta méltányosnak, hogy az egész jövedelmet elvegyék a vállalkozótól, mert így elesnék fáradozása és a kockázat vállalásának a jutalmától. Kérte a helytartó annak a két rendelkezésnek a megváltoztatását is, hogy csak az ország legfontosabb városaiban (Pozsony, Buda vagy Pest, Eszék és Varasd) legyen szabad álarcosbált tartani és hogy ezeknek a báloknak a belépődíja mindenütt egységesen 2 forint legyen. Az álarcosbáltartási jognak egyes városokra való korlátozását azért nem helyeselte, mert eddig nem volt az álarcosbálak tartására országos tilalom, azok a városok tehát, melyekben eddig netán szokásban voltak az ilyenek, különösen azonban az ilyen városokban élő nemesek vennék zokon, ha megfosztanák őket az álarcosbáloktól, mikor más városok kifejezetten elnyerik azokat. A belépődíjnak egységesen két forintban való megállapítását azért tartotta aggályosnak a helytartó, mert eddig a pozsonyi belépődíj is csak 1 forint 8 krajcár volt és ezért a pénzért az egyszerűbb emberek még ételt és italt is kaptak. Ha most mindenütt két forintot fognak kérni, ezt nem fogják megfizetni az emberek és emiatt a vállalkozás válságba fog kerülni, a jótékony célra remélt bevételek pedig el fognak maradni. A helytartó érveit elfogadták és Mária Terézia hozzájárult a kívánt változtatásokhoz azzal, hogy a rendelet úgyis csak egy évre fog szólni, a végső elhatározásokat azután fogja megtenni. Kifejezetten fenntartotta azonban a királyné mindazt, amit e mulatságok rendjéről és idejéről megállapított.^) A kilátásba helyezett újabb rendelet kiadása nem történt meg sem a következő báli szezonban, sem később és még II. József korában is hivatkoztak a hatóságok az 1772. évi rendeletre.^®) A helytartótanács 1773 január 4-én küldte meg a szabad királyi városok tanácsainak a báli rendeletet, melyet Pesten a tanács 1773 január 15-én hirdetett ki. Közölték a pesti lakossággal, hogy az uralkodó a közeledő farsangra engedélyezte az álarcosbálokat és megjelölték azt az öt fogadót, melyben szabad táncot vagy bált tartani.ii) Arról nincs feljegyzésünk, hogy hogyan jelölte ki a tanács az engedélyeseket. Ismerjük ezzel szemben a budai tanács eljárását ebben az ügyben. Budán a tanács maga elé idézte azokat a vendéglősöket, akik eddig is rendeztek táncot, majd a rendelet ismertetése után nyilatkozattételre szólította fel a megjelenteket, hajlandók-e az ismertetett feltételek betartására, mert a jövőben csak így rendezhetnek bált vagy redutot, ellenkező esetben csak egyszerű táncot. A megjelentek Falk Ferenc József kivételével megelégedtek azzal, hogy csak egyszerű táncot fognak tartani. Az ilyen fogadósok helyiségébe a tanács nem küldött megbízottat a rend ellenőrzésére, vagy a szegényalapot illető járulék beszedésére. Üzleti szempontból ezek nem jártak rosszul, mert a polgárok szívesebben mentek olyan helyiségbe mulatni, ahol a kommisszárius jelenléte nem feszélyezte őket.^^) Ha a pesti tanács is a budai tanács eljárását követte, akkor az öt táncengedélyt nyert pestifogadóst úgy kell tekintenünk, mint akik vállalták a királyi rendelet feltételeinek a betartását, befogadták estélyeikre a tanácsi megbízottat és jótékony célra adták a bevétel 6 százalékát. A rendelet, amint említetttik is, csupán az álarcosbálok szabályozását tűzte ki célul. A rendelkezésünkre álló adatok mégis arra látszanak mutatni, hogy aki a rendelet alapján nyert táncmulatságok tartására engedélyt, 7. Tanulmányok Budapest múltjából. III.
