Tanulmányok Budapest Múltjából 3. (1934)

Kovács Lajos: A régi pesti Vigadó építésének előzményei 62-90

64 DR. KOVÁCS I.AJOS • A főváros egykori telepeseinek leszármazottainál éppúgy, mint a környéken élő hasonló származású lakosság körében ma is láthatjuk, hogy kocsmai mulatozás alkalmával eljárnak a legények egy-egy táncot a lányokkal. A táncolásnak ez az egyszerű, közvetlen formája volt meg elsősorban a pest-budai bevándorlók és azok közeli leszármazottai körében. Amint a különböző helyekről idekerült telepesek összeszoktak, sor került nagyobb táncünnepélyek rendezésére is. Ezeknek a táncünnepélyeknek a színhelye, amint a későbbi adatokból kiviláglik, a vendégfogadók tágasabb, a célnak megfelelő helyiségei voltak. A kocsmai szórakozás és a táncmulatságok szoros kapcsolatára és a táncmulatságok kedélyes, kispolgári jellegére vonatkozólag még sok adatot találunk az 1770-es évekből úgy Pestet, mint Budát illetőleg. Scheff József pesti polgár résztvett a »Zöld kertben« az 1776 február 20-án lezajlott emlékezetes farsangi mulatságon Terek (Török) András nevű rokonával, ahová borozgatni mentek és iszogatás közben, pohár mellől nézték a táncolókat. Schmidthammer József, özv. báró Haruckernné házának gondviselője gyermekeivel jelent meg e mulatságon, hogy elűzze unalmát és hogy gyermekeinek öröme teljék a táncolók nézésében.^) Budán már 1760 körül épült táncterem, a polgárok azonban ezentúl is legszívesebben a megszokott vendéglőkben jöttek össze táncolni. A kocsmárosok nem szedtek belépődíjat, csak annak kellett fizetni az elfogyasztottak árán kívül, aki résztvett a táncolásban.'^) Ebből az adatból a táncmulatságok fejlődésének olyan fokát ismerjük meg, amikor a tánc még kocsmában, kocsmai szórakozással közvetlen kapcsolatban folyik, de már külön kell fizetnie annak, aki részt akar venni a táncolásban. Pesten, az említett zöldkerti mulatság alkalmával — legalább is a bemenni akaró jogászoktól — a két máriást kitevő díj lefizetését előzetesen kívánták. A pesti tanácsnak a táncmulatságok ügyébe való beavatkozása annak a királyi rendeletnek az alapján kezdődött, mely a szabad királyi városokra nézve előírta az álarcosbálok rendezésének szabályait. E rendelet kibocsátása az iskolaügy szervezésére megindult munkálatokkal kapcsolatban történt.^) Az uralkodó célja az volt, hogy az álarcosbálok, melyek csak szórakozást nyújtottak eddig, a jövőben hasznosakká váljanak a közérdek szempontjából. E célt úgy akarták megvalósítani, hogy az álarcosbálok tiszta jövedelme a normális iskolák fenntartására szolgáló alapba folyt volna. A királynőnek az álarcosbálok szabályozására vonatkozó Handbilletje és az ezt kísérő levél, melyet a kancellárhoz intézett, 1772 december 2-án kelt, a kancellária pedig ugyanezen év december 14-én utasította a helytartótanácsot a rendelet közzétételére. A királynő nemes intenciója, hogy az álarcosbálok jövedelme a normális iskolák céljait szolgálja, Magyarországra nézve korai volt, mert hazánkban akkor még nem honosították meg ezt az iskolatípust. A királyi helytartó, Albert szász-tescheni herceg a királynő tudomására hozta ezt és egyúttal más körülményekre is felhívta figyelmét, melyek indokolttá tették a rendelet több intézkedésének megváltoztatását. Az álarcosbálok megadóztatására nézve azt javasolta, hogy történjék az a Pozsonyban már 1749 óta bevezetett módon, fizesse t. i. minden bálrendező bevételei 6 százalékát jótékony célra s a városok