Tanulmányok Budapest Múltjából 3. (1934)

Gárdonyi Albert: A Krisztinaváros településtörténete 25-46

46 DR. GÁRDONYI AI^BBRT S a helytartótanács 1818 december l-én kelt leiratában tudomásul vette, hogy a 25.000 forintos vételár kifizetése megtörtént ; ugyanakkor azonban arra nézve is utasítást nyert, hogy a felvett kölcsön visszafizetése céljából azonnal értékesítse a telkeket. Ez azonban nem ment könnyen, mert a nevezett telkeken épült házak tulajdonosai nem voltak hajlandók fizetni s a helytartótanács kénytelen volt 1819 december 22-iki leiratával fizetésre kötelezni őket. A telkek 1818 június 4-én adattak át a budai tanácsnak, miáltal 74.919 négyszögölnyi, addig katonai fennhatóság alatt állott terület jutott polgári fennhatóság alá. A Vérmezőről ez alkalommal egyáltalán nem volt szó, mert az említettek szerint végérvényesen katonai gyakorlótérül nyilváníttatott, amelyhez nem lehetett hozzányúlni. A telkekért befizetett pénzekből nem csupán a felvett kölcsönt lehetett visszafizetni, hanem felesleg is maradt, amit kikötés szerint városszépítési célokra kellett fordítani. A városszépítési teendők kijelölésére vegyesbizottság küldetett ki, amely 1819 július 5-én tartotta első ülését s valósággal sok érdemleges városszépítési munkához nyújtott segédkezet. Csak sajnálni lehet, hogy a városhoz tartozó telkekkel együtt a Vérmező nem került Buda város tulajdonába, mert azóta kétségtelenül beépült volna s a Krisztinaváros külső képe egészen más lett volna. A történeti hűség kedvéért meg kell még említenünk, hogy 1898 január 18-án az I. kerületi választmány s 1898 április 14-én a budai kereskedelmi társulat is lépéseket tett a Vérmező területének a város tulajdonába bocsátása iránt, a székesfővárosi tanács meg is indította a tárgyalásokat, ezek azonban nem vezettek eredményre, mert a hadtestparancsnokság ellenértékül nagy területek átengedését követelte. (Székesfővárosi levéltár. VI. 539/1898.) Az előadottak érthetővé teszik számunkra, hogy miért olyan szakadozott a Krisztinaváros beépített területe, holott természeti viszonyai alapján egységes városképet is alkothatna. Északon t. i. a Városmajor állta útját az építkezésnek, középen a Vérmező s a déli oldaláról utóbb levágott Niczky-, majd Horváth-kert, nyugaton pedig a délivasút indóháza helyén állott katonai temető, mindmegannyi tilalomoszlopok, melyek az egységes fejlődést lehetetlenné tették. Amint az 1787. évi térképből láthatjuk, a Krisztinaváros első házai a mai krisztinavárosi templomtól délre a Naphegy keleti lejtőjén épültek s a templomtól északra eső területen csupán akkor lehetett építkezni, mikor az ott állott egyetemi füvészkert területét kisebb telkekre felosztva értékesítették. Utóbb erősen megcsappant a hajdani Niczky-, később Horváth-kert területe is, mert az Alagút-utcán túli részein házak épültek s ugyanezt mondhatjuk a Városmajorról is, mely mai méreteiben szerény közkert benyomását kelti. Egyedül a Vérmező területe maradt máig is beépítetlen s csak sajnálnunk lehet, hogy még mindig útjában áll a Krisztinaváros természetes fejlődésének. Dr. Gárdonyi Albert.