Tanulmányok Budapest Múltjából 3. (1934)

Genthon István: Egy budai humanista aranycsészéje 138-144

EGY BUDAI HUMANISTA ARANYCSÉSZÉJE 141 kével mérni. Barátságos összejövetelekre, tereférékre, ebédek és vacsorák rendezésére szorítkozott, hivatása körülbelül az volt, mint a mai klubboké. Tagjai változtak, sorukat külföldi vendégek tarkították, akik ideig-óráig tartózkodtak a magyar fővárosban. Azok között, akik állandóbb szereplői közé tartoznak, néhány igen érdekes egyéniség akad. így az elnök a magyar, de nagyrészt Bécsben élő s Miksa császárral cimboráló ifjabb Vitéz János vagy a Medgyesen született, Olaszországban nevelkedett Piso Jakab, II. I^ajos nevelője és Erazmus barátja, vagy az olasz Balbus Jeromos, e tipikus nemzetközi kalandor, akit erkölcstelensége és összeférhetetlensége végigkergetett Paris, Bécs és Prága egyetemi katedráin. Magyarországra kerülve pozsonyi prépost lett belőle, majd a királyi gyermekek nevelője, nyugtalan vérétől tovább hajtva gurki püspök, a pápa bizalmasa, a wormsi országgyűlés Luthert támadó nagyhatású szónoka lett, ki végül a sok csillogás után elfeledve, Velencében, a szegények kórházában hajtotta örök álomra fejét. Tagjai voltak még a társulatnak Neideck György osztrák nemes, a csehek közül Schellenberg János, Schlechta János és Olmüczi Ágoston királyi titkárok, kik huzamosabb ideig éltek Budán, vagy Hassenstein Bohuslaw, a gazdag földesúr és kitűnő literátor, talán a brassói Krausz Bálint is, akinek profilja alig válik el az őt környező homálytól. A sokféle nemzetiségből összeverődött társaság egyik legrokonszenvesebb tagja Olmüczi Ágoston volt.^) Eredetileg talán Kesenbrotnak hívták. A morvaországi Olmüczben született, Páduában nevelkedett, ott doktorátust szerzett s 1497-ben Ulászló udvarába került mint királyi titkár. Tizennégy évig élt az udvarban, közben prágai és boroszlói kanonoki, majd olmüczi és brünni préposti címmel tüntették ki, de Budáról, hol latin versek, epigrammák és erotikák faragásával, csillagászattal, történelemmel és teológiával foglalkozott, szerelmi kalandokba bonyolódott s barátaival Bacchusnak áldozott a kedélyes symposionokon, nem szívesen mozdult ki. Barátságban volt kora legismertebb humanistáival, Ulrich von Huttennel és Celtes Konráddal, különösen meleg szálak fűzték honfitársaihoz. Hassenstein Bohuslawhoz és Schlechta Jánoshoz, Szép könyvtárt és műgyüjteményt szedett össze. 1511-ben távozott el Budáról s két év múlva szülővárosában, Olmüczben érte utói a halál. A sors nem volt kegyes hagyatékához. Irodalmi művei, néhány rövid verstől eltekintve, elkallódtak. Könyvtára, mely szülővárosának káptalani könyvtárába olvadt bele, később szétszóródott. Műgyüjteményéről semmit sem tudni. Mindössze egyetlen tárgy hirdeti emlékét, egy aranycsésze, melyet ma a drezdai Grünes Gewölbe őriz. Részletes leírása alól felment fényképe, melyhez csak néhány szót kell fűzni. A színaranyból készült, 802 gramm súlyú, zömök, alig kiemelkedő, talpon nyugvó csésze belsejét 22 beléforrasztott római császárkori aranypénz díszíti. Némelyik közülük utánöntés. Középütt nagyobb öntött medália látható, melyen reneszánsz talapzaton gyümölcsöskosarat tartó szárnyas puttó ül. Felirata : GBNIO . LIBBROQ . PATRI (Geniusnak és Bacchus atyának.) A medália külső oldalán : AUG . OIvOM . SIBI. ET GRATAE . POSTERITATI. MDVIII olvasható (Augustinus Olomucensis azaz Olmüczi Ágoston magának és a hálás utókornak. 1508), alatta címerpajzs, felhőből kinövő farkas félalakjával. Végül a csésze peremén, kívül