Tanulmányok Budapest Múltjából 3. (1934)

Horváth Henrik: A budai Szent György-relief 105-126

120 DR, HORVÁTH HENRIK válik és csak az esetlenül táncoló lovacska alatti űr kitöltésére szolgál. A képsíkoknak a horror vacui-ig menő teletömése még tipikusan későgót jelenség, mely a renaissance pilaszterek között a szerves összhatás rovására megy. Még olyan fajlagos renaissance részletek is, mint a képmezőket lezáró virággirlandok elrendezése, csúcsíves mérművek benyomását keltik. Dísz és játék a mi darabunkon megnyilvánuló egység és cselekedet mellett. Hogy ez a felfogás volt az általánosabb, bizonyítja az a jelenség is, hogy ez az elrendezés még az agyagművességig, a kályhacsempékig követhető. A pozsonyi városi múzeumban és a nagyszebeni Bruckenthalmúzeumban vannak olyan kályhacsempék, melyeknek mutörténeti fontosságára már Pulszky Károly felhívta a figyelmet.^^) Ezek a 15, század végéről és a 16. elejéről származnak és műipari egyszerűségükben is éreztetik az új stílus fuvallatát. A különböző műfaj okon belül tehát a fejlődés iránya (bár gótikus elemekkel ötvözve) célirányosan ilyen egységesebb és zártabb képhatás felé mutat, mely aztán a budai domborműben klasszikus tisztaságban bukkan elő. Nem lehet véletlen az sem, hogy a Szent György ábrázolások a 16. század elején mind sűrűbben lépnek fel. Olyan megoldás mint a budai csakis szélesebb mederben folyó tárgyi érdeklődésből érthető. Az előzményekből mégis annyi önálló erőt meríthetett, hogy az olasz mintaképhez való lehetőleg legszorosabb ragaszkodása mellett az egész együttest és a jelenet hangulatát saját környezetének légkörébe tudta helyezni. Keletkezésére nézve pedig az 1507. évszámban (a Carpaccio-ciklus befejezésének éve) pontos útjelzőt kapott. Tekintettel arra, hogy 1526 (Mohács) után történeti okokból nem készülhetett, idejét egy rövid,másfél évtizedes időközbe illeszthetjük, még pedig éppen előrehaladott fejlettsége után ítélve, inkább ennek a vége felé. És éppen ebből az időből van egy nagyon érdekes személyi adatunk, mely a művész kilétének kérdésére nézve nem lehet egészen közömbös. II. Lajosnak először Fraknói Vilmos által közzétett 1525. évi számadásaiban a következő tétel olvasható : Eodem die (március 31.) Magistro Martino sculptori Regie Maiestatis, qui tempore carnis privii unum elephantem et alia histrionalia sue Maiestati fecerat pro laboré, iussu sue Maiestatis, dati sunt fi 20. 25/a) Az évszám, a művész előkelő állása, melynek kvalitása is kellett, hogy megfeleljen, és mindezeken kívül jártassága exotikus és szörnyállatok kifaragásában, olyan támpontok, melyek erőltetés nélkül domborművűnk, főleg a valóban páratlan hatású sárkány alkotójára vezetnek. Ki lehetett mármost ez a Márton mester, vagy ha a fenti indiciumok csak a véletlen j átékai, a budai Szent György-relief művésze ? A velencei mintakép és a velencei szobrászat hatása nem vitás, a kőanyag magyar eredetre, a gótikus derivátumok hazai hagyományokra utalnak, a darab elhelyezése egy gótikus timpanonban és kimondottan épületplasztikai jellege egyenesen kizár külföldi megrendelést vagy importot. A művész királyi szobrászi minősége II. Lajos közvetlen megrendelésére enged következtetni. A téma úgyszólván a levegőben volt. A későgót, már erősen polgárias életformák után, 1500 körül szinte hirtelenül bekövetkezett a nagy, Itálián kívül kissé