Tanulmányok Budapest Múltjából 2. (1933)

Horváth Henrik: Chinoiserie-falfestmények Budán 73-86

CHINOISERIE-FAIyFESTMÉNYEK BUDÁN 85 aminőknek sorozatunk ábrázolásait minden provinciális gyarlóságuk dacára is tartanunk kell. Mert annyi bizonyos, hogy itt a rokokó és a barochetto kontúr- és tengelygazdagsága teljesen hiányzik. Még azok a jelenetek is, melyek tartalmuknál fogva egészen a rokokólelkületből vannak fogalmazva, mint a szembekötősdi játék, egy síkban vannak ábrázolva. A tér sohasem kelti egy meggyőző kontinuum benyomását, hanem egyszerűen előtér és kulisszák összeadásából áll. Ez részben a korízlésből magyarázható, részben a színházi jelenetezést követő eljárást élezi ki budai festőnk aránylagos ügyefogyottsága. Az egységes képhatás azonban mindennek dacára még átérezhető. Ehhez járul még a színezés is a maga feloldott hűvös, világos tónusával, (szürkészöld, világoskék és rózsaszín). A díszítő rendszert és a képmezőket egységes grisaille-tónus foglalja össze. Ennek a színhatásnak megfelel képsorozatunk egész lelki, habitusa is, melynek polgári, tárgyilagos, pedáns kivitele szembeötlő aránytalanságban áll a jelenetek »jeu d'esprit« alaphangulatához. Feltétlenül kissé elkésett nyugati hatásokkal kell számolnunk. Távolról lehetne ugyan balkáni, kivált szerb népszokásokra is gondolni, mely esetben a közeli »Rácváros« etnikai összetételével szabadna kapcsolatokat keresni. Csakhogy az ilyen analógiák a balkán területéről ismeretlenek.

25

) Egyáltalán művészettörténetileg egyenetlen alkotással van dolgunk. Sajátságos átszövődésben kapjuk a rokokótémákat és a keleti jeleneteket a I^ouis Seize-ízlésnek megfelelő keretezésben. Maga a szembekötősdi játék, a gáláns kornak eme kedvenc szórakozása, keleti ruházatban lép fel. Nem egy divatos ruhában díszelgő negédes hölgy, mint p. o. Dániel Chodovieckinél, (Berlin, Kaiser Friedrich Museum) hanem egy háremi dáma tartja az ezüstcsengetyűt, hogy az ilyen esetekben még szemkötés nélkül is vak lovagot félrevezesse. A rokokó életformái és az úgynevezett indiai témák a helyi mester ecsetje alatt bohózatos álarcos mulatsággá olvadnak össze. Az idegenszerű főpap, a trónoló istenség és a zenélő staffage-alakok egészítik ki ezt az együttest, a nélkül, hogy azt szervesebbé, egységesebbé, érthetőbbé tennék. A nyugati formahatások, keleti típusok és kosztümök, klasszicizáló dekoráció és építészeti részletek eme tarka keverékében szinte megható a hazai-nemzeti sujet-k feltűnése, a török nő magyar mentéje, az egyik tájkép stb. Ezek olyan adalékok, melyek ebben az adagolásban valóban csak a késői XVIII. század Budájában képzelhetők el. A mesternevet illetően egyelőre még sötétben tapogatódzunk. Tudunk ugyan hasonló esetről, amikor Schöfft József és Serovics József 1785-ben a várbeli Fortuna-kávéházat 130 forintért kifestették.

26

) A feladat hasonlósága és az időpontok összeesése mindenesetre meglepő. Újabb levéltári adatok felmerülése esetében ez a két elszigetelt tény összefoglalhatónak látszik, amennyiben az egyik vagy másik mester nevével, vagy talán mindakettővel kapcsolatba lehetne hozni az Apród-utcai falfestményeket is. Addig a szóbanforgó képsorozat csak egy »névnélküli művészettörténet« keretében szerepelhet, de mint ilyen is nagyon érdekes és fontos faszettával gazdagítja a XVIII. századvégi Budának művészi és kulturális életéről eddig szerzett tudásunkat. Dr. Horváth Henrik.