Tanulmányok Budapest Múltjából 2. (1933)
Horváth Henrik: Chinoiserie-falfestmények Budán 73-86
82 DK.. HORVÁTH HENRIK csakis a speciális viszonyokból megmagyarázható eltolódása is. Buda, mely a XVII. században még minden tekintetben keletnek számított és mint ilyen az összeurópai nagypolitika figyelmét is erősen lekötötte, állandó feszültség alatt tartotta, a következő században nem annyira tárgya, hanem már inkább alanya volt ennek az érdeklődésnek. Nemcsak azáltal, hogy a már közel egy századig tartó »chinoiserie« stb. ízlésáramlatába úgy a hogy beleilleszkedett, hanem most már saját magát is úgy szólván történeti szemszögből szemléli, miáltal az éppen lezajlott török korszak életformái irodalomban és művészetben sajátságos átstilizálásban jelennek meg és a külföldi írók és metszők által nyújtott mintaképekkel néha tarka köntösben keverődnek össze. Meggyőzően igazolja ezt a folyamatot a »Kartigám nevű török kisasszonynak ritka és emlékezetes története«, mely 1772-ben Budán jelent meg Mészáros Ignác átdolgozásában, még pedig Menander-nek 1723-ban írt német kiadása nyomán, mely maga valószínűleg francia eredeti után készült. Az ötletesen kötött csomónak új, a budai várostörténetre nézve szinte szimbolikus feloldása Mészáros Ignácnál abból áll, hogy az előkelő török kisasszonyról végre kiderül, hogy tulaj donképen magyar nemes leány. További, meglepő igazolást nyer a múlt török-keleti fázisa iránt megnyilvánuló érdeklődés Meissner pesti könyvkereskedő könyvlistájában 14 ) 1796-ból, mely majdnem minden fontos, a budai török időre vonatkozó régi, nem ritkán még XVI. századbeli könyvterméket is tartalmaz. De más magyar munkák is, mint Kéri, »Imperatores orientis«, Korabinszky, »Versuch eines kleinen türkischen Wörterbuchs«, »A török birodalomról szóló tudósítások« (mindjárt három példányban), vagy a kassai Landerer-nyomda által kibocsátott »Gróf Bellafont avagy az afrikai leányka«, »A világnak három részében bujdosó« és hasonló irodalmi termékek a század utolsó negyedéből nyomatékosan tanúskodnak az ily irányú irodalom iránt érzett rokonszenv mellett. 15 ) A Gárdonyi A. könyvében felsorolt budai és pesti könyvkereskedők (Landerer, Weingand, Köpf, Troppauer, LJndauer, Stublanitz, Diepold, Kilián, Mossótzi, Gleixner stb.) könyvlisztáiban se szeri se száma a földrajzi ismertetéseknek, útleírásoknak, Indiában, Afrikában vagy a közeli keleten lejátszódó érzelgős vagy mulattató történeteknek. Hasonló a helyzet az irodalmi ízlés és a magasabb rendű szellemi érdeklődés legfontosabb fokmérőjénél, a színháznál, mely a maga szembeötlő jelenetezésével a legszorosabb kapcsolatokat rejtegeti a festészettel, sőt a kulisszafestészettel, mely az egységes ízlési kultúrának ama boldogabb idejében ezzel szinte azonosnak mondható. Már a piaristák iskolai színjátszásánál nem ritkán találkozunk keleti témákkal, így a Zokomus AlsóIndia királyáról szóló 1719-ben előadott darabban, vagy a »Resplendens Gloria Martis«-ban szereplő János arméniai király esetében. 16 ) A nyilvános színházaknak a század utolsó negyedéből ismeretes játéktervei viszont szinte hemzsegnek a titokzatos keleti életből vett címektől. Ossmin und Fatime, Zemire und Azor, Die drei Sultaninnen, Die schöne Sklavin, Die deutschen Ritter in Accon, Gülnare oder die persische Sklavin, Jolantha Königin von Jerusalem, Karl V. in Afrika, Die Negersklaven, Selim Prinz von Algier, Das Sonnenfest der Braminen, Sultan Ibrahim I. und Ernst Graf von Gleichen, Sultan Wampun, Die Tempelherren 17 ) stb. világosan
