Tanulmányok Budapest Múltjából 1. (1932)
Horváth Henrik: H. Heinrich Faust és a bécsi gobelinek 61-75
A Schedel-krónika metszetén szereplő királyi vár képét eszerint a Faust-féle olajfestmény adatai első pillantásra tigyszólván minden pontban cáfolják, főleg ami az épületcsoport kontúrjait, arcélét illeti. Ha viszont tekintetbe vesszük, hogy a déli épületkomplexum a festményen romokban hever és csak az északi részt hasonlítjuk össze a metszet megfelelő adottságaival, szinte frappáns analógiákra bukkanunk. Az egész architektúrát meghatározó, kimagasló tömb megfelel a metszeten is látható legzömökebb traktusnak, közvetlen az északi, azaz jobboldali kaputorony mellett. Az arányok szinte szószerint visszatérnek, az emeletek (2) és az ablakok (4) száma is egyezik. A Wohlgemuthék által adott és a késő gótika minden szeszélyét visszatükröztető déli palotarész a maga gazdag torony- és oromrendszerével annál is inkább önkényes toldaléknak tetszik, mivel ilyen nagy kiterjedésű és annyira mozgalmasan tagolt épületcsoport a Faustképen romokkal beborított, de aránylag kis helyen semmiféleképpen sem fért volna el. A középkori lovagvárakra emlékeztető festői hatás az ostromló ágyuk tüzében veszendőbe ment. Bátran feltehetjük, hogy a várkastély a rombolás előtt a Schedel-féle metszeten visszaadott ábrához is közelebb állott. Még az 1498-ban készült Perényi-inkunabulum kánon-miniatúrája a háttérben ábrázolt városképen tisztán északi, gótikus formákat mutat, ami annál feltűnőbb, mert festője mindenben olasz iskolázottságról tesz tanúságot. A királyi várpalota középső traktusát a három nagy bástya- vagy kaputorony sajnos kissé elnyomja, főleg az aránytalanul magasra sikerült hátsótorony és pedig azért, mert nem a távlati látszatnak megfelelően van ábrázolva. Ebben az esetben valószínűleg az előtte álló épületekből alig látszott volna ki. Itt is belejátszik, akár mint Wohlgemuth metszeténél, az a naiv racionális igyekezet, hogy a háttérben elhelyezett formákat is tisztán érvényesíthessék. Ezt pedig csak a régi primitív módon tehette művészünk, hogy a mélységben álló objektumokat magasabb síkban ábrázolja, ami csak az előtérben ábrázolt épületrészeknél jóval nagyobb távlati arányokban volt lehetséges. Igaz, hogy ezáltal az egész városarchitektúra ferde, szemlélő felé lehajló síkon állónak látszik. Ha ettől eltekintünk, akkor a várszerkezet centrális épülete csak a jobb toronytól balra eső rész lehet. Ennek a tetőalkata azonban a maga homorúan befelé hajló körvonalaival megint csak visszatér a H. Heinr. Faust-féle olajfestményen is. Azonkívül teljesen megegyezik a négy ablaknyílás elrendezése a falsíkban. A városkép hitelességét illetően azonban Faust festményének keletkezési idejéhez sokkal közelebb álló festői analógiákra is hivatkozhatunk. Ide tartozik p. o. a bajor Wittelsbachok tulajdonát képező sárvári kastély mennyezetfreskóján szereplő kompozíció, melynek tárgya Budának 1602-ben történt eredménytelen ostroma. 15 ) A kép 1653-ból származik, a festő monogrammja M. R. M. ezideig még nem volt megfejthető. A vár közepén álló toronyszerű épületkomplexum, mely egy lobogó zászló által még külön hangsúlyt kapott, a Faustképen hasonló heryen látható traktussal könnyű szerrel azonosítható. Még messzebbmenő egyezéseket találunk egy évekkel ezelőtt a műkereskedelemben felmerült, azóta sajnos elkallódott olajfestményen, mely Buda 1686. évi ostromát ábrázolja. Alkotója a németalföldi festő, építész és rézmetsző Franciscus Geffels, ki 1651 és 1674 között Mantuában II. Károly herceg számára dolgozott. A szem5* 67
