Tanulmányok Budapest Múltjából 1. (1932)

Rokken Ferenc: A hajdani Angol Királyné-szálloda és az első dunaparti sétány 112-123

parti főhomlokzatnál a Vigadó épületéhez hasonló átjárót is tervezett. Az építési engedélyt 1850 március 30-án kapta meg Wodianer Móric azon feltétellel, hogy a tervbevett átjárót megcsináltathatja ugyan, de kötelezvényt kell kiállítania arról, hogy a hatóság felszólítására az ingatlan mindenkori tulajdonosa lebontatja azt. Az építkezés költségei 42.869 forint 33 krajcárba kerültek, amiből a bombázás által okozott kár címén, valamint a belső berendezevSek elpusztulásáért 12.130 forint 67 krajcárt megtérítettek a hatóságok Wodianer Móricnak. (7701/50—52) Az építőmester Hild József volt, akinek legszebb alkotásai közé tartozik az Angol királyné épülete. (Verschönerungs Archiv: 12.805/a) Az építkezés befejezése után Wodianer Móric ismét a régi előkelő pompával rendezte be a kávéházat, a vendéglőt — amelyek mindegyike a dunaparti rész földszintjén volt — és a szállodát. Az épület még ma is ott áll a Deák Ferenc-, Mária Valéria- és Türr István-utcák szegletén, abban a formában, amint 1850-beri Wodianer Móric Hild Józseffel felépíttette, kivéve az átjárót, melyet 1870-ben a pestvárosi tanács 3000 forint kártalanítási összeg ellenében lebontatott. Külseje teljesen ugyanolyan, amint megépítették, csak a belső helyiségek változtak meg, amikor a Pénzintézeti Központ irodai szobák céljára átalakításokat végeztetett azokban. Az egykori Angol királynéról nevezett épület méltán megérdemelné, hogy külső emléktáblával jelöltessék meg, mivel azon a helyen állott a város északi rondellája, a város kocsmája, később a Kemnitzerkávéház és szálloda, majd 1840-től Angol királyné elnevezés alatt európai hírnévre szert tett szálloda, kávéház és vendégfogadó. A kávéházi jog eredetére a következőket adhatjuk elő ; Kemnitzer János az 1791. évi ingatlanvétel után rövidesen, 1791 április 23-án beadvánnyal fordult a pestvárosi tanácshoz, melyben a volt »Hilmayerféle ház«-ban gyakorlandó kávéházi jog megadását kérelmezte, jóllehet Kemnitzer foglalkozása eredetileg a tímárság volt. Indokolásul azt hozta fel, hogy a polgárság kényelmének és szórakozásának nagyon is megfelelő kávéházi helyiséget rendezett be, mely díszes kivitelénél fogva Pest városának díszére szolgál. Felemlítette továbbá azt is, hogy úgy a Belvárosban, mint a Lipótvárosban saját háza van, valamint a külvárosokban több teleknek a tulajdonosa, minek következtében a nagy adófizető polgárok közé tartozik. De nem hagyta megemlítés nélkül azt sem, hogy egyrészt a városban tartózkodó magasrangú hivatalnokoknak, külföldieknek és az egyetemi ifjúságnak nélkülözhetetlen egy ilyen díszesen felszerelt kávéház, másrészt pedig a fejlődő Pestnek méltósága megköveteli, hogy új ízléssel és csínnal berendezett szórakozóhelye legyen. A pestvárosi tanács 1791 április 27-i ülésében foglalkozott a kérelemmel, azonban érdemleges határozat előtt véleményes jelentéstétel végett kiadta a pesti kávés-céhnek. A céh természetesen tiltakozott a kávéházak szaporítása ellen, mert a pesti kávésok megélhetési lehetőségeinek csökkentését látta újabb engedély megadásában. A céh ellenkezése dacára a tanács pártolólag terjesztette fel Kemnitzer János kérvényét a helytartótanácshoz, mely 1791 július 26-án kelt 13.729. számú leiratában megadta a kávéházi jogot Kemnitzernek. (Intimata a. m. 4225.) Kemnitzer János kávéházi jogát 1851 december 2-án Wodianer Móric nevére írta át a pestvárosi tanács. Ugyancsak Wodianer szerezte meg 1855-ben a kávéházi jogosítványhoz a »reáljog« elismerését is, amit a hely120