Tanulmányok Budapest Múltjából 1. (1932)

Rokken Ferenc: A hajdani Angol Királyné-szálloda és az első dunaparti sétány 112-123

április 1-től 1802 március végéig terjedő három esztendőre megkapta a sétány bérletét. Kemnitzer János a háromévi bérlet lejárta felé, 1801 március 4-én újabb beadványt intézett a pestvárosi tanácshoz, melyben életrevaló tervmegvalósításának az eszméjét vetette fel. Ugyanis azt ajánlotta, hogy adja a város neki a dunaparti sétányt 18 esztendőre bérbe oly módon, hogy csak évi 100 forint bérleti összeget tartozzék fizetni : ellenszolgáltatásképen meg fogja nagyobbítani a »promenadot«. Erre annál is inkább szükség van — írja a beadványában —-, mert Pest városának ez az egyetlen sétahelye, mely a polgárság üdülésére és kényelmére szolgál. (... ist in dieser königlichen Freystadt der einzige Ort, wo sowohl der Adel, als auch das übrige Publicum, sich tagtäglich zu vergnügen pflegt. Int. a. m. 6242.) Hangsúlyozottan kiemelte beadványában még azt is, hogy ilyen hosszú ideig tartó bérletre azért van szükség, mert a fiatal fák ápolása és újabb növénykultúra telepítése csak oly formán biztosítható, ha a sétány bérlete legalább két évtizedig egy ember kezén marad. Beadványában végül kötelezően kijelentette, hogy az eddigi húsítőárusító bódé helyett szép és ízléses angolmintájú nyári vendéglőt fog építtetni a saját költségén, ha a tanács 18 évre kifejezetten biztosítja számára a bérletet. (Verpflichte ich mich auch über dies, in dieser Promenade auf dem Platz der sogenannten lyimonadi Hütten ein angenehmes Sommerhaus nach englischen Geschmack aus soliden Materialien auf eigene Kosten dem hier anliegenden Plan gemäss zu erbauen. Int. a. m. 6242.) A szép terv azonban nem valósult meg, mert a pestvárosi tanács a sétahely megnagyobbítására szükséges területet nem volt hajlandó Kemnitzer János rendelkezésére bocsátani. Természetesen a hosszúlejáratú bérletet sem kapta meg, mert a 100 forint évi bérösszeget a tanács nagyon kevésnek találta. A sétányt továbbra is háromévi időközönként adták bérbe, az ültetvények gondozását pedig a város maga végeztette el. Ezek a rövid bérleti időszakok az ültetvények fejlődésében éreztették káros hatásukat, mert egyik bérlő sem viselte szívén a fák ápolását, hiszen bizonytalan volt, vájjon három év után ő lesz-e az új bérlő. A sétány fáinak a gondozása a város börtöneiben levő rabok feladata volt, amiben bizonyára nem sok köszönet lehetett, mert Kemnitzer János terjedelmes beadványában hangsúlyozottan kiemelte, hogy a sétatér ültetvényei nehezen fejlődnek és a csenevész fák nem nyújtanak elégséges árnyékot. A promenád fejlesztésére, illetőleg megnagyobbítására a városi tanács a későbbi években sem gondolt, mert Schams 1821-ben megjelent »Beschreibung der Freystadt Pest« című müvében még azt írja (390.1.), hogy a Kemnitzer-féle ház előtt a Dunaparton, a hajóhíd közelében néhány fasor díszlik, amely eléggé látogatott esti sétahely (Abendpromenade), csupán az a fogyatkozása, hogy a kocsik pora kellemetlen a sétálóknak. A fasorokban padok vannak elhelyezve, ahová esténkint csapatostul tódul a pestvárosi közönség, hogy a fiatal hárs- és akácfák árnyékában élvezhesse a természet szépségeit s gyönyörködjék a hajóhíd forgalmában. A város és városliget fejlődésével megváltozott a helyzet s a dunaparti sétány lassanként elvesztette régi jelentőségét. Hevesi I^ajos 1873-ban kiadott »Budapest és környéke« című művében még mindig úgy jellemzi (196.1.) a dunaparti »square«-t, hogy »kicsiny ugyan, de igen csinos és kellemes hely, hol különösen a reggelizés nyáron igen kecsegtető úgy a reggeli árnyék, s a szép dunai kilátás, mint az elegáns kioszk kényelmei miatt«. Ma már 117