Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)
III. fejezet. Eljárásjog
(Daiimstöckh) és a kötelet. Ezután hátrakötötték a kezét, s időnként egyetegyet szorítottak rajta; Freymueth lakatos pl. félóráig volt így megkötözve. Rövid szünet után a hüvelykszorító val véresre zúzták a terhelt hüvelykujjait. A gyermeküléssel vádolt nők esetében a hóhér és a kínzóeszközök bemutatása után szemmel láthatóan rögtön a hüvelykszorító következett. Ha mindezt kiállotta a szerencsétlen, a városi gyakorlat nem ment tovább; a kamarai főhatóság ítélete megállapította, hogy „purgálta magát", ezért szabadon bocsátotta. 174 A kínvallatást a hóhér, ennek hiányában a törvényszolga hajtotta végre. „Eredménye" a terhelt beismerő vallomása lehetett, ezért — mint láttuk — a közbenszóló/ ítéletben megfogalmazták a kérdőpontokat, s az ezekre adott válaszokat a tortúránál jelenlevő szindikus feljegyezte. Hogy rajta kívül még kik voltak jelen, azt adataink nem árulják el; a Pr. Cr. 37. c. 5. §-a a bírót ós két esküdt tanút rendelte ki. A vallomás tortúra utáni megismétlésére a tárgyalt időszakban nem került sor, mert a terheltek mindegyik esetben megmaradtak a tagadásnál. A kínvallatásra a fentiek szerint aránylag ritkán került sor. Elvi kérdés csak egy alkalommal, a többször említett Anna Mária-ügyben vetődött fel. A budai tanács — idéztük — a Pr. Cr. alapján elrendelte és végre is hajtotta a tortúrát, mihelyt a nő felkelt gyermekágyából. A fenyegetés és a hüvelykszorító után Anna Mária megmaradt tagadásánál, ezért a tanács mellőzte a halálbüntetést, és tíz évi bilincsben végzendő betegápolásra kívánta ítélni. Az adminisztráció azonban az iratok megvizsgálása után úgy vélte, hogy a hüvelykszorító nem volt elegendő, a nőt Carpzov tanítása szerint még mérsékelt megkötözéssel is kell vallatni. A tanács ebben nem nyugodott meg; hivatkozott arra, hogy a nőt már meg is kötözték, s a tortúrát a Pr. Cr. 39. c. 2. §-a szerint csak újabb súlyos gyanújelek felmerülése esetén lehetne megismételni. (A 3. §. azonban lehetővé tette az enyhébb mód után a súlyosabb alkalmazását, ha a vádlott tagadott!) Az adminisztráció most már felterjesztette a város javaslatát a Hof kam merhez, ez pedig a tortúra elviselését figyelembe véve felmentő ítéletet hozott. 175 A két város gyakorlata és a kamarai hatóságok követelményei között nem mindig mutatkozott összhang. Az adminisztráció 1702. március 5-i utasítását arra hivatkozva adta ki, hogy a tanácsok főként a szembesítés és a tortúra tekintetében gyakran hibát követnek el, ezért az ügyek a vádlottak rovására nagyon elhúzódnak. Fent már láttuk, hogyan vázolta az utasítás az eljárás főbb szakaszait. A tortúráról úgy rendelkezett, hogy a szakértők segítségével megszövegezett közbenszóló ítélet alapján mielőbb foganatosítani kell. A férfiaknál fokozatai voltak: a hóhér és kínzószerszámainak bemutatása, a nyújtópadra vonás és erős megkötözés, a vallatott személy felhúzása úgy, hogy lábaira testi erejéhez mérten negyed, fél vagy háromnegyed mázsás követ aggatnak, végül a spanyolcsizma felillesztése. Nőknél az első két fokozat (a megkötözésig) a férfiakéval azonos volt, de a csigázás helyett harmadszorra a hüvelykszorítót kellett alkalmazni. Az utasítás szerint a tortúra időtartama nem haladhatta meg a másfél negyedórát, 174 L. a IV. fej. 164. és 64. jz. jogeseteit. "* L. IV. fej. 63. jz.
