Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)
III. fejezet. Eljárásjog
szökés ellen, aki de fuga suspectus ( suspecta) ; ezért tiltakoztak oly hevesen az áristom ellen a nagyobb bűnügyek vádlottjai: W allisch, Herold, Gall és mások, ezért igazolták rendes polgári foglalkozásukat a csavargónak beállított egyének. 123 Ha egy kereskedő ellenszegült a bekísérésnek, a tanács bezárathatta üzletét; 124 ha vagyonos polgár volt a tettes, háza, szőleje nyújtott biztosítékot. Hogy a feltételek az adott esetben megvoltak-e, azt a polgármester (bíró) ítélte meg; ezért halmozták el szidalmaikkal az áristomba tett személyek olyan gyakran a város vezetőjót. 125 A polgármester (bíró) azonban nem dönthetett önkényesen; Lehner Mihály pesti bírót, amikor az őt házasságtörésért nyilvánosan gyalázó Tempi Pált a törvényszolgával lefogatta, a tanács határozata elmarasztalta, hogy ezzel „zu viel gethan"; először be kellett volna bizonyítania, hogy Tempi erre rászolgált ! 126 A városi pártviszályokkal összefüggő kérdésben pedig — mint Sprenger volt vízivárosi bíró letartóztatása — a budai magisztrátus és az esküdtpolgárság döntött. 327 A gyanúsított szabadlábon védkezhetett, illetve az áristomból szabadulhatott, ha megbízható személyek biztosítékot adtak a tanácsnak (cautio et assecuratio), hogy felhívására bármikor előállítják. Akárcsak a megyei és az úriszéki gyakorlatban, a városi jogszolgáltatásban is egybeolvadt ez a biztosítás a magánjogi kezességgel. 128 A római jogi elnevezés középkori átalakításával az osztrák gyakorlat cautio de sistendo névvel illette, s ezen az adósnak és a bűncselekménnyel gyanúsítottnak bíróság elé állítására vonatkozó kötelezettségét egyaránt értette. A Pr. Cr. 30. cikke és az osztiák jogtudomány egyformán úgy foglalt állást — s ebben a megyei meg az úriszéki judikatura is követte —, hogy főbenjáró cselekménnyel vádolt személyt kezesség ellenében szabadlábra helyezni nem lehet. Ha azonban a cselekmény előreláthatólag pénzbüntetést von maga után — s a Pr. Cr. szerint csak akkor, ha az ilyen eljárás nagyon elhúzódnék — a kezességnek helyt adhat a bíróság. 129 A két városban az említett cautiot gyakran alkalmazták a polgári perekben, ott vissza is térünk majd rá. Mindamellett a büntetőperekben is nemegyszer előfordult. A szemérem elleni cselekményekkel gyanúsított Reinhold vendéglős pl. felpanaszolta az udvari kamarának, hogy a budai tanács nem fogadta el tőle a kezességet; 130 a fennálló jogszabály alapján azonban nem is tehette meg. Súlyosabb bűnügyben a biztosítékot a kamarai 123 Uo. 1692. szept. 23: Frankenburg ,,csavargót" fogat le, I. 400—403; Acta adm. cam. 1694. júl. 28: a szövegbeli idézet; Ptjkv. 1698. febr. 18: cum rea non sit de fuga suspecta, nem fogják el, II. 79; Acta adm. cam. 1698. dec. 6: szökés veszélye, 1. IV. fej. 278. jz ; KA Mem. u. Anbr. 86 J, 87 J, 97 J, 1700. okt. 9, 11, 18: szökés veszélyét hozzák fel, de a zsidó szolga igazolja, hogy nem csavargó. 124 Pl. Btjkv. 1708. febr. 8, VI. 595, VII. 433. 125 L. a IV. fej. 226—227. jegyzetnél. 126 L. IV. fej. 220. jz.; máskor Lehner megkérdezte a tanácsot, hogy az áristom elég-e büntetésnek, Ptjkv. 1698. ápr. 8, II. 97. 127 L. IV. fej. 237. jz. 128 Meznerics i. m. 79—80, Eckhart i. m. 35—41. 128 Suttinger i. m. 1020. 130 L. IV. fej. 73. jz. Megtagadta a pesti tanács a maga rágalmazójától is, 1. IV. fej. 235. jz.
