Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

VI. fejezet. Az idegen jog uralma

tak. Nemcsak Pämmer vincellér panaszkodott üldözésükre, 17 hanem maga a budai tanács is panaszt tett ellenük, amiért a bűntettesektől elveszik pénzüket, elhajtják állataikat. Hivatkozott arra a gyakorlatban élő jog­szabályra (a Pr. Cr. 7. cikkét értve rajta), mely szerint a bíróság elé állított személy ingóságait — ha nem lopottak — az eljárás és élelmezés költségeire lehet fordítani; ezek semmiképpen sem azokat illetik, akik a tettest elfogják. Ügy látszik — jegyezte meg keserűen a tanács —, a kamarahuszárok a rab­lásért folytatják hivatásukat ! 18 Annak azonban nincs nyoma, hogy az admi­nisztráció megrendszabályozta volna a maga karhatalmát. A kamarai adminisztráció hatáskörét leginkább úgy jellemezhetnők, hogy az minden büntető- és polgári perre kiterjedt, a közigazgatási jellegű vitáktól való elhatárolás nélkül. Nem avatkozhatott természetesen az egy­házi bíráskodás immár szűkre szorult körében megmaradt ügyekbe, vala­mint a katonai hatóságok teendőibe; ettől eltekintve azonban a maga kerü­letének — és benne a két városnak — teljes joghatóságát gyakorolta. Büntetőperekben az 1688. június 20-i utasítás szerint a tanácsok csak a vizsgálat és a javaslattétel funkcióit láthatták el, 19 az adminisztrációt tehát elsőfokú büntetőbíróságnak tekinthetjük. Polgári ügyekben mind első-, mind másodfokon eljárt; nemcsak a városok ítéletétől való fellebbezés elbírálását tartotta fenn magának, hanem tetszése szerint intézett el nem egyszer apró-cseprő pereket elsőfokon is. Más oldalról tekintve a büntető­ügyek elsőfokú elbírálása kötelessége is volt a kamarai igazgatóságnak, a polgáriaké azonban csak joga. Illetékessége kiterjedt mindazokra a személyekre és ügyekre, amelyekre a városoké, azonkívül a maga személyzetére, és a kamarai védelem alatt álló zsidókra. 20 Voltak időnként viták egyes személyek forum camerale elé tartozásáról, 21 de a nekik szabott korlátokat a városok általában megtar­tották. A hagyatéki eljárásban pl. Buda tanácsa átírt Enns hatóságának, hogy az örökhagyó nem a városnál, hanem a kamarai igazgatónál „fori competentiam gehabet habe", s ez is rendelt ki hagyatéki bizottságot. 22 Sőt a pesti tanács az adminisztrációhoz idézett halászmestereknek azt a választ adta, hogy ilyen esetben — büntetésük lefizetése ügyében — nem nyújthat nekik segítséget hatósága ellen (wider die Instanz) 23 Nem is any­nyira a városok, mint inkább a katonai szervek ellen kellett megvédeni az adminisztráció illetékességét. Wilfersheim tábori élelmezési biztos nemcsak a városi joghatóságot bitorolta, 24 hanem az igazgatóságét is. Ez nemegyszer fordult hozzá, hogy állítsa elé vagy bocsássa szabadon azokat a személyeket, akikkel szemben büntetőügyben az igazgatóság volt hivatva igazságot 17 L. IV. fej. 83. jz. 18 Acta iud. 1699. júl. 30. (Buda augusztusi, keltezetlen feliratából), vö. I. fej. 79. jz. 1698-ban két vízivárosi polgár 12 forintot ígért a megrablóit elfogó kamara­huszároknak, Acta adm. cam. 1698. febr. 21. 19 L. az I. fej. 13. jegyzetnél. 20 L. a III. fej. 42—55. jegyzetnél. — A KA csak . . . vnter der Ciuil oder Cameral schütz . . . alatti javakat zárolt, KA Besch. Pr. 1688. ápr. 26, 1, vol. 9v fol. 21 L. Hl. fej. 58. jz. 22 L. IV. fej. 419. jz. 23 Ptjkv. 1703. máj. 18, III. 162. 24 L. az I. fej. 29—30. jegyzetnél.

Next

/
Thumbnails
Contents