Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

I. fejezet. Buda és Pest joghatóságának fejlődése 1686—1708 között

is elérkezettnek látta az időt arra, hogy megtörje Frankenbergnek — hogy úgy mondjam — ki végzési monopóliumát. Bár a fentiekből láthatóan esze ágában sem volt a vérhatalom gyakorlását a városnak átengedni, május 7-én elrendelte Budának, hogy a ius gladii teljes birtoklása és a gonosztevők kivégzése érdekében (egyelőre csak egy rabló volt erre kiszemelve) a már kifaragott akasztófát minél előbb állítsa fel a kijelölt helyen.

47 Az alig megszilárdult Unger-kormányzat meg is próbálkozott vele, de sikertelenül. Az adminisztrációnak hamarosan jelentenie kellett Bécsbe, hogy az új városi tanács végre akarta hajtani a legalább fél éve raboskodó Lockgrasser Pál elleni halálos ítéletet, s a már előbb kifaragott akasztófát a város előtt fel akarta állíttatni; ehhez állítólag a várparancsnok is hozzájárult, de távollétében helyettese, Eisenberg kapitány mégis megállította a gerendákat vivőket a városkapunál, s az alkatrészeket az őrség (parola) előtt lerakatta. Az adminisztrátor olyan értelmű utasítás kieszközlését kérte a haditanácstól, hogy Buda sz. kir. város az őt megillető pallosjogot (

omni iure gebührende ius gladii) akadálytalanul gyakorolhassa.

48 A kamarai igazgatóság panasza látszólag eredménnyel járt. A Bécsből kapott leirat szerint Frankenberg maga is elítélte Eisenberg eljárását, a kivégzendőt visszaadja a város hatalmába, és a pallosjog gyakorlását ezentúl nem gátolja meg. Az adminisztráció tehát újra elrendelte a bitófa felállítását, de most kiderült, hogy a helyét még nem jelölték ki.

49 Ezen vagy a katonaság ellenállásán hiúsult meg a dolog, nem tudjuk; annyi bizonyos, hogy Budának még évekig várnia kellett. Jellemző adatot szolgáltat erre Papolaskovics György esete, akit az adminisztráció emberölésért egy évig hagyott börtönben sínylődni, s a büntetés kiszabását az akasztófa felállításáig halasztotta el; később azután kénytelen volt bilincsben végzendő közmunkára ítélni.

50 Az egész ügyben valójában a maga büntető joghatóságáért küzdött a kamarai igazgatóság, a budai pallosjogot használva fel ürügyül. Lényegében attól tartott — az 1694-i válságból ítélve méltán —, hogy ha nem tudja megőrizni tekintélyét, a város szívesebben veszi a hatalmas várparancsnok fennhatóságát. Erre a veszélyre utalt a budai harmincados is, amikor egy fogoly kiszabadításán összetűzött Bösinger polgármesterrel, és ez az ő személyében az adminisztrációnak is (szó szerint !) fittyet hányt.

51 A két város azonban nem a katonaságot kívánta főhatóságának, amelynek sanyargatását napról napra érezte, hanem az 1687-ben már hírből megismert szabad királyi városi jogállásra áhítozott. Ennek kifejezője és egyben garanciája a tárnoki széken való részvétel lett volna. Amikor Buda felszabadítása óta először, 1695. január 26-ára összehívták Pozsonyba 47 Acta adm. cam. 1694. máj. 7; KA Exp. 1694. máj. 7, no. 31; Gárdonyi i. m. 489; Kovács i. m. TBM V7JI. 39. 48 KA Exp. 1694. máj. 18, no. 67. Az esetet idézi Pásztor i. m. 216 is. Fogságára 1. Budai lt., Kamarai hiv. számadásmellékletei 1693. no. 53. 49 KA Exp. 1694. jún. 5, no. 13; KA Ber. u. Sehr. 1694. jún. 9, no. 29. (3896. fasc. 171. fol.), Acta adm. cam. mindkét dátumon. 50 KA Exp. 1694. júl. 12, no. 12; 1695. júl. 28, no. 49; Acta adm. cam. az előbbi dátumon. 51 KA Mem. u. Anbr. 264 B, 1695. ápr. 23.