Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

IV. fejezet. Büntetőjog

részt vett fivérének 1 évi kényszermunkára ítélését. Az adminisztráció mint bíróság a fivért Carpzov tanítása alapján ártatlannak nyilvánította, és kezesség mellett szabadlábra helyezte, a tettes ügyét azonban az akasztófa felállításáig függőben tartotta. Valószínűleg ennek elmaradása miatt mégis kénytelen volt döntést kérni az udvari kamarától; az ítélet úgy hangzott, hogy Papolaskovics egy évi nehéz fogság után még egy esztendeig dolgozzék bilincsben. Idős apja azonban kielégítette az áldozat rokonait, ezért kérésére a kamara egy félév után kegyelmet adott a fiúnak.

20 Nem állapította meg az adminisztráció az ölési szándékot Nagl János halászlegény esetében sem, aki Pesten csákánnyal halálra sebesített egy szabólegényt. Mindössze 40 forintot (a polgári vérdíj összegét) kellett megfizetnie az áldozat nővérének, egyébként három hónapi vizsgálati fogság után kiszabadult.

21 Nem ismerjük Jurkó Vuzkó ítéletét, aki az „ördögadtával" szitkozódó és az ő arcába sújtó társát halálra verte; mivel azonban a boncolás kimutatta, hogy az áldozat vízkóros volt, a tettest kezességre kiengedték 22 Ugyancsak hiányosak Scherardin budai tímár ügyének iratai. Eszéken összevissza verte és taposta Grossbardtot, majd a sérelemért 2 font viaszt és 2 misét ajánlott fel neki. Az egyezség után, mértéktelen evés-ivás miatt is, a sértett meghalt; az özvegy nyilván hiába keresett már elégtételt.

23 Mindezek az esetek arra mutatnak, hogy a szándékos emberölés, illetve halált okozó testi sértés eseteiben a kriminális büntetés mellett elevenen hatottak a hozzátartozók kártérítésre, sőt bosszúra irányuló igényei, de befolyásolta a tettes sorsát megbocsátásuk is. Jellemző Preuss Salamon budai fuvaros esete, aki italos fővel hátulról leszúrta társát, Pöffel Vencelt. Mivel az eset Schwechatnál történt, a bécsi bíróság járt el a tettes ellen, csak a tanúvallomásokat szerezte be Budáról. A tettes fogságában az ölési szándék hiányára hivatkozott. Az ítéletet, melyet nem ismerünk, befolyásolta az az információ, amely a vádlott előéletéről innen ment Bécsbe; míg az áldozat „ein zimblicher grober Mann" volt, a tettes jó magaviseletét a plébános is igazolta. Enyhítette ítélete súlyát az is, hogy az özvegy megbocsátotta cselekményét, kijelentvén, hogy „kein Bluet vor Bluet verlange", csak tartásdíj, költség és megvert szolgájának elégtétele irányában lépett fel igényekkel, melyeket a Bécsben tartózkodó szindikus tolmácsolt.

24 Pest tanácsa valószínűleg felmentette Rác Mihály 18 éves szolgát, aki egy inast szóváltás során — vagy mint ő vallotta, játékból — a Dunába dobott, s ezzel halálát okozta, az áldozat apja ugyanis kijelentette, hogy a bűncselekményt bizonyítani nem lehet, s ő nem kíván bosszút.

25 20 Acta iud. 1694. jún. 19; I. fej. 50. jz.; KA Exp. 1696. jan. 24, no. 80, 1696; febr. 23, no. 58, Acta adm. cam. az utóbbi keletnél. 21 Ptjkv. 1699. okt. 6, dec. 1, 28, 1700. ápr. 20, IE 271—272, 286—287, 292, 343; KA Besch. Pr. 1700. jan. 27, VI. vol. 240 bis fol. — Hasonlóan „causual" történt halálos sebesítést tanúsít Buda: Corr. mag. 1707. nov. 9. 22 Ptjkv. 1703. aug. 7, szept. 8, m. 195—198, 208. 23 Btjkv. 1707. jan. 3, 12, VI. 405—408, 415, VII. 217—219, 226—227; Ptjkv. 1707. febr. 13: videatur processus, III. 405. 24 Acta iud. 1705. aug. 22.

1 (az animus occidendi Preuss szept. 26-i kérvényében; itt), Btjkv. 1705. aug. 22, szept. 19, 25, okt. 16, IV. 885—886, 892—893, 895, 906— 907, V. 179, 188, 190, 193, 208—209, VI. 174, 181—182, 186, 199—200. 25 Ptjkv. 1694. jún. 30. — júl. 20, I. 191—193, 195, 198.