Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)
III. fejezet. Eljárásjog
negyedében a hatóság kívánságára a polgárokat és zselléreket megidézzék. Ez a feladat szerepelt néhány évre rá Kneissel fertálymester kinevezési okmányában is. 263 A századforduló táján azonban a városi személyzet bővülésével a törvénybe hívás a tanácsszolgák feladatává lett. 1697-ben bizonyos verekedő asztalosokat már fejenként 1 ft 6 garas idézési díjban marasztalták el a tanácsszolgák javára. 26 ' 1 Ezek a következő évben az idézési díj (citier gélt) felemelését kérték. A magisztrátus kimondotta, hogy az ex officio történő idézéseket díjtalanul kell teljesíteniük, de ha egyik fél hívja perbe a másikat, a Várban 2, a Vízivárosban és a Tabánban 3 garast kérhetnek tőle. 265 A felek megjelenésének és a mulasztás következményeinek szabályozását Mosel javaslata kísérelte meg. Ha a felperes megidéztette ellenfelét, a következő tanácsnapon 4 forint bírság terhével elő kellett adnia keresetét; ha ezt a második tanácsnapon is elmulasztotta, pervesztessé vált, kivéve az igazolást és a megengedett halasztást. Az alperes távolmaradásának első ízben büntetéssel fenyegetés, másodízben pénzbírság, harmadízben pedig pervesztés lett a következménye, az igazolás esetét kivéve. (Ez a bécsi bírósági rendtartás háromszori idézésének felel meg.) Aperen kívüli beidézósnek engedetleneket már az első esetben megbírságolták, súlyos makacsság vagy tiszteletlenség esetében elő is vezették vagy letartóztatták a javaslat szerint. 266 A gyakorlatban a távolmaradásért kiszabott pénzbírság beleolvadt abba a büntetésbe, amelyet az engedetlen pl. iniuriáért kapott; követelésperben pedig elmakacsolás nem fordult elő. c) Tanúbizonyítás Ha a felek megjelentek a bíróság előtt, a felperes szóban vagy írásban előadta keresetét, az alperes pedig válaszolt rá. Mosel javaslata kimondja ugyan, hogy a halasztó ós a keresetet elenyésztő kifogásokat mindjárt az első határnapon elő kell adni, 267 de a jogban járatlan kispolgárok nem tettek különbséget a kifogás és az érdemi válasz között. A periratok és jegyzőkönyvek így sok esetben excipiendo címen közlik az alperes érdemi válaszát is. Ugyanígy egybeolvadt a perbe-bocsátkozás a bizonyítási szakkal. A felperes keresetével együtt bemutatta írásbeli bizonyítékait (pl. adóslevelet), előállította tanúit, s ugyanígy járt el az alperes is. A felek megjelenésével tehát a bizonyítási eljárás is megkezdődött. Lényeges különbség ez a megyei és úriszéki gyakorlattal szemben, ahol a pergátló kifogások segítségével néha évekig is el lehetett odázni az érdemi választ. A pesti jogkönyvjavaslat az imént idézett cikkében részletezi a bizonyítás szabályait. A felperes — úgymond — a tagadó alperesnek esküt 263 Btjkv. 1688. dec. 18 (tévesen 1689. évszámmal), I. 65; Corr. mag. 1695. [?] jan- 19. 264 Btjkv. 1697. febr. 6, II. 115. 265 Uo. 1698. jún. 20, II. 314. 266 p ars n. tit. I. art. 2. —-A budai tanács valóban a strázsamesterrel vétette őrizetbe Kundorff bognárt, aki a személves megjelenést elmulasztotta. Btjkv. 1705. márc. 27, IV. 843, V. 126, VI. 122. 267 Pars II. tit. I. art. 3.
