Végh András: Buda város középkori helyrajza 1. (Monumenta Historica Budapestinensia 15. kötet Budapest, 2006)

volt és javításra szorult. 1484-ben a kibővített ház adóját évi 4 forintra mérsékelte a város tanácsa tekintettel Tamás azon érdemeire, amelyeket Buda városánál szerzett. Ekkor nevezték meg újból a szomszédokat, egy­részt Kálmáncsehi Domonkos fehérvári prépostot, Handó György rokonát, másrészt ismét Dénes deákot. (1484. m. 29.) 1498-ban Bakócz Tamást, mint szomszédot említi meg egy oklevél. (1498. XL 22.) A házra vonatkozó utolsó hatunk Erdődy Péter végrendelete 1544-ből, amely fényt vet annak 16. századi lakosaira. A végrendelet szerint Péter egy házat, amelyet egykor Canceller és fia, Zsigmond lakott, egyebek mellett a fehéregyházi pálosokra hagyott. (1544. XII. 16.) Erdődy Péter adományát a fe­héregyházi pálosok már sosem élvezhették. Ld. Szt. Pál utca - nyugati oldal (péterváradi ciszterciek) Monyorókeréki Erdődy Péter, Miklós fia, Bakócz érsek unokaöccse és legfőbb örököse, a gróf Erdődy család őse, a mohácsi csatából megmenekült, Ferdinánd pártján vasi főispán, lovászmester és fökamarásmester lett, elhunyt 1544-ben. Kanzler Angelo életrajzi adatait ld. az Olasz utcában a Buzlai-féle háznál. Kanzler Zsigmond, Angelo fia, Bakócz érsek az Erdödyek kihalása esetén egyedüli örökösének nevezte, és 1534-ben is hallunk róla budai vonatkozásban. 770 3.5.8. Szepesi László - / - Handó György - Kálmáncsehi Domonkos - / - szomori Gyárfás Mihály „Olasz utca''' (Hauy 163. ? - Országház u. 1-3.) Szepesi László házát 1440-ben Brankovics despota házának északi szomszédságában állónak mondták 1440-ben. (1440. X. 28.) Szepesi László, Bihar megyei nemes, Hunyadi János familiárisa, 1446-ban bihari alispán, 1448-1449 között alkormányzó és budai vámagy volt. 771 Ugyanennek a háznak - ekkor a Bakócz testvérek házának - szomszédságában 1482-ben néhai György kalocsai érseket, ugyanott 1484-ben Domonkos fehérvári prépostot nevezték meg az oklevelekben. (1482. Vin. 22, 1484. ILI. 29.) Handó György, Kálmáncsehi mezővárosból származott, Vitéz püspök támogatásával Bécsben, Firenzében és Padovában tanult, egyházjogi doktorátust szerzett, 1466-1468 között alkancellár volt, diplomáciai küldetéseket teljesített, 1468-tól állandó szentszéki követ lett, majd 1476-1478 között kincstartó, 1478-tól haláláig kalocsai érsek és főkancellár, elhunyt 1480-ban. 772 Kálmáncsehi Domonkos, Bálint fia, szintén Kálmáncsehi szülötte, feltehetően Handó György rokona, Bécsben járt egyetemre, humanista főpap, 1459-1462 között fehérvári kanonok, 1462-1474 között kisprépost, 1462-től kincstári szolgálatban állt, 1468-ban a pannonhalmi apátság kormányzója, 1474—1495 között fehérvári prépost, kisebb diplomáciai küldetéseket végzett, 1483-ban a somogyvári, 1493-ban a szekszárdi apátság kormányzóságát is megkapta, 1495-1501 között váradi püspök és királyi személynök, 1501-ben erdélyi püspök lett, ám ugyanebben az évben elhunyt. 773 1498-ban szomori Gyárfás Mihály, Semsei István és rokonaik kölcsönösen örökösnek jelentették ki egy­mást többek között egy olasz utcai házban, amely Tamás érsek fent említett házának északi szomszéd­ságában emelkedett a keleti házsorban. A Gyárfás ház északi szomszédja a Szent Mihály kápolna háza volt. (1498. XI. 22.) Szomori Mihályt az 1505-ben készült dézsmajegyzékből is ismerjük, Olasz utcai házánál ekkor Boros Ambrus lakott. 774 3.5.9. Szt. Mihály kápolna (Hauy 162. ? - Országház u. 1-3.) 1498-ban szomori Gyárfás Mihály házának északi szomszédságában a Szt. Mihály kápolna házát nevez­ték meg. (1498. XI. 22.) 775 770 KUBINYI 1967. 259-260. 771 ENGEL 1996. B. 229. 772 KUBINYI 1957. 30; BÓNIS 1971. 225-229. 773 KÖBLÖS 1994. 352-353. 774 1505: „Ambrosius Boroos in Olaz Ucza apud Michaelem Zomory" (MOL DL 38568) 775 Nem maga a Szent Mihály kápolna állt itt, mint azt Pataki Vidor gondolta, hiszen: „in vicinitatibus domorum ....a parte vero australi capelle beati Michaelis archangeli adiacens..." mondják az oklevél szavai.

Next

/
Thumbnails
Contents