Végh András: Buda város középkori helyrajza 1. (Monumenta Historica Budapestinensia 15. kötet Budapest, 2006)
ben megvizsgáljuk. 1006 Ezekben az esetekben is a határidőig vissza nem fizetett adóság fejében foglalta le a kölcsönvevő házát a hitelező. Megjegyzendő, bármely városi ingatlan tulajdonjoga ezen a módon zsidó kezébe kerülhetett a város bármely pontján. Adós és hitelező számára egyaránt hosszútávon a járadékkölcsön intézménye volt a legbiztosabb hitelezési forma, amelyet elsősorban egyházi intézmények, alapítványok kínáltak általában polgárok részére. Az alább, az egyházi tulajdonformáknál még részletesen ismertetett eljárás során az ingatlantulajdonos bizonyos összegű kölcsön fejében bérfizetést vállalt ingatlana után a hitelezőnek. Amennyiben az adós nem fizetett, háromévnyi bértartozás után a kölcsön fedezetéül szolgáló ingatlan a kölcsönadó tulajdonába került, tehát ez a szabály enyhébb feltételt jelentett a záloghoz és a zsidókölcsönhöz képest. A kölcsönök formái egy hitelügyleten belül is változhattak, amint a következő példán is megfigyelhetjük. Leonhard Vogelweider bizonyos missale könyvekért 1000 forinttal tartozott Bakócz Tamás győri püspöknek, és a tartozás fejében zálogba adta a főtéren álló házát. Halála után végrendeleti végrehajtója, unokaöccse, Sebastian kénytelen volt 1000 forint zsidókölcsönt felvenni Veres Ábrahámtól, amivel ki tudta fizetni a püspöknek a tartozást. A ház tulajdonát azonban csak úgy sikerült megtartania, hogy eladta az uzsorakamattal együtt megnövelt összegért, 1300 forintért a házat testvérének Andreasnak, aki ezt részben saját maga készpénzéből, részben Hans Pemfflingertől kapott 800 forintos járadékkölcsönből fedezte, vállalva havi 40 forint bér fizetését. A Vogelweider ház ezáltal megmenekült az elidegenítéstől. 1007 Háztulajdon és kötelezettségek Városi ingatlana után minden tulajdonosnak adót kellett fizetni, az idegen városok polgárainak és a nem polgári jogállású, személyükben adómentességet élvező tulajdonosoknak (nemeseknek, egyháziaknak), illetve a járadékkal terhelt házak haszonbérlőinek is. 1008 A Jogkönyv szerint a báróknak és a nemeseknek írásos nyilatkozatot kellett tenniük a tanács számára, hogy a polgárokhoz hasonlóan 1006 p er ényi Péter fia János 32 forint kölcsönt vett fel budai Farkas zsidótól korábban, majd a tárnokmester előtt vállalta, hogy az uzsorakamattal terhelt összeget, 310 forintot Szt. Mihály oktáváig megfizeti, ellenkező esetben átadja házát. Mivel nem fizetett a határidőig, a tárnokmester úgy ítélt, hogy iktassák be a zsidót a Szombathelyen álló ház tulajdonába. (1452. DC 20.-MOLD1 70900) loo? 1491 j 13. _ Eszt. k. m. lt. 18-7-2, MOL Df 208831; 1491.1. 20, -Eszt. k. m. lt. 64-2-3, MOL Df 238181. 1008 ^ a rendelkezést tartalmazza már az 1244-es pesti kiváltságlevél: „Item quicumque cum eis habitare voluerint habentes ibidem possess iones, cum eis teneantur servitia débita exercere. " (1244. XI. 24.-BTOE l. 27. sz.) Megerősítette Zsigmond király 1405-ikk évi városi decretuma: „Statuimus etiam: ut quilibet civis et inhabitator quarumlibet nostrarum civitatum, amodo, et in antea, collectas nostras regales, et contributiones, pro rata (non obstantibus quibuscunque libertatibus, ipsis hactenus datis, et imposterum per nos, et nostros successores, concedendis, quas, quoad praemissa, ipsis non volumus ullatenus suffragari) solvere, et cum illis nostris civibus contribuere teneantur." (Corpus Juris I. 216-219.) Hasonlóan rendelkezik a budai Jogkönyv is.: „Ein yetzlicherr, derr mit in wonen wil, der soll auch mit in leiden vbel Vnd guet, Auch sol err mit Inen peZallen heljfen alle steurr vnd losung. " (Ofner Stadrecht 13. sz.) Néhány példa a gyakorlatból: 1346-ban Ugali Pál országbírói ítélőmestert és testvérét, Miklóst a város tanácsa beiktatta egy ház tulajdonába, és a város szabadsága szerint polgárai közé fogadta. (1346. VIII. 30. - MOL Dl 100032) 1341ben Zsámboki Gilétfi Mikóst és Jánost (a későbbi nádort és testvérét) egyszerűen budai polgároknak nevezte a város tanácsa. (1341. XI. 8. - Veszp. k. hh. lt. Inst. reg. fam. 238. T, MOL Df 229965) 1482-ben gersei Pető Györgynek adott el egy budai polgár házat azzal a feltétellel, hogy a városi adókat megfizeti. (1482. II. 9. - MOL Dl 93548) 1491-ben István, választott szerémi püspök vállalta a város tanácsa előtt az adófizetést. (1491. XI. 7. - Eszt. k. m. lt. 64-1-20, MOL Df 238165) Idegen polgárok adófizetési kötelezettsége budai ingatlanjaik után: „ Wer zu Ofen erb hat vnd anderswo gesessen ist, derr soll mityn auch pezalen alle Schätzung Vnd losung, als sy dan des manichen prieff von den lantherren Vnd edlen haben. " (Ofner Stadtrecht 14. sz.) Ajavadalmasházat birtoklók a bérbeadáskor is előírták az adófizetést, pl. 1511. VIII. 24. - Eszt. k. m. lt. 53-3-30, MOL Df238114.
