Végh András: Buda város középkori helyrajza 1. (Monumenta Historica Budapestinensia 15. kötet Budapest, 2006)

a szabad végrendelkezés joga illette meg a polgárt.

980 Hozzá kell ehhez számítani, hogy a nők is szabadon rendelkezhettek apjuktól, vagy elhunyt férjüktől (és más rokonaiktól) örökölt vagyonuk felett, és a feleséget is megillette a közösen szerzett tulajdon.

981 Továbbá mindkét házastársnak járt a házasságkor kikötött hitbérről, a móringról való rendelkezés szabadsága is.

982 A polgári örökösödési jog tehát az özvegyek és leányok esetében különbözött a nemesek örökösödési jogától. A városban azonban polgári és nemesi tulajdon között nem lehet különbséget tenni, lévén, hogy a nemesi háztulajdonok mind vásárolt jellegűek voltak, tehát az ősiség hatókörén kívül estek. Úgy tűnik, hogy a nemes asszonyok és leányok számára is biztosították az öröklés során azokat a jogokat, amelyeket a polgárnők élveztek. Azt azonban megfigyelhetjük, hogy a család összetartozásának, közös birtoklásának igénye erősen érvényesült a városi tulajdonok esetében is egyes nemeseknél. Az ingatlanszerző nemes neve mellé az oklevélbe íratott nagyszámú rokon neve által biztosíthatták, hogy a háztulajdon a nemesi földbirtokkal közel egyező mértékben illessen meg minden rokont.

983 De ez korántsem mindig történt így, egy-egy ingatlanszerző még testvéreivel sem osztozkodott.

984 Néhány örökösödési per adatai mutatják, hogy a házakat közösen öröklő leszármazottak között sok esetben nem volt egyszerű megegyezni a tulajdon megosztásának módjairól. Sok esetben a tanácshoz fordultak az örökölt tulajdon megosztásának igényével. Ott azután vagy meg tudtak állapodni az esküdtek segítségével,

985 vagy peres eljárás döntött a vitázó felek között.

986 így történt 1481-ben is, amikor a néhai Georg Bogner egyik leánya számára két esküdttel, valamint az ács és kőfaragó céh mestereivel jelöltetett ki a tanács egy ötöd házrészt.

987 A ház megosztását ezután bejegyezték a város könyvébe.

988 Az örökségi ügyek egyébként minden esetben a város tanácsa elé tartoztak.

989 Az ingatlanvagyonról a végrendeletekben általában csak az önállóan szerzett tulajdonok esetében gondoskodtak külön, illetőleg akkor, ha kegyes alapítványnak szánták adni. Sajnos ilyen jellegű oklevél Az 1244-es kiváltságlevélben: „Item quicunque ex ipsis sine herede decesserit, possessiones suas dimittendi facultatem habeat, cui vödet (!)." (BTOE I. 27. sz.). A tárnoki jog szabályozását ld. WENZFX 1890. 13; MERHAUTOVÁ 1985. Az ingatlant is számbavevő, ránk maradt végrendeletek egytől egyig a 14. századból származnak, és nők részére állíttattak ki: Leyphylt apáca (1312. IX. 4. -MOL Dl 29662, AO ü. 366. sz.); Lilium özvegy (1314. Ül. 19. / 1314 (?). X. 13. - Eszt. k. hh. lt. 18-8-15; MOL Df 208838, AO III. 838. sz.); Margaretha, Heinz fia Hans leánya (1343. IV. 20. / 1346. Vm. 15. - MOL Dl 87195); Klára, Wemer unokája (1352. X. 6. / 1408. XI. 17. - MOL Dl 9375, BTOE DL 511. sz.); Ilona (1375. I. 17.-MOLDl 6296) ,J£yn weib ist gewaltig wider ires mannes willen zu geben ader zu schaffen ir aigen hab, dy sye hath vonn iren eitern ader von eynem andern man, wem sy wil, Sy hette vor hyn da von den icht versprochen irem manne zu margengab aderyn eyner andern weiß. " (Ofner Stadtrecht 397. sz.) Itt kell megjegyznünk, hogy a vagyon - közte az ingatlanvagyon - átörökítésének bonyolult rendszere éppen a nők ezen polgári jogán nyugodott. Az újraházasodó özvegyek kezén hatalmas vagyonok mozogtak családról családra. Erről ld. KUBINYI 1967.231-232. „Den Weibern sol man nit ap hendigprengen ire morgenn gab " (Ofner Stadtrecht 393. sz.) Kanizsai János érsek, Miklós tárnokmester és István közös házvétele. (1390. XII. 24. / 1396. II. 24. - MOL Dl 7657) Nagyváti Albert deák, pécsi vámagy házvétele, amelybe belefoglaltatta testvéreit, Kelement és Gáspárt is. (1472. V. 25. - MOL Dl 17323) Szilágyi Margit, Maróti Máté bán özvegye eladományozta házát rokonainak, Csáky Miklós csanádi püspöknek, Csáki Ferencnek és Pálnak, Maróti Annának, bajnai Bot András feleségének, Borbálának, Hédervári Ferenc feleségének, Katalin leánynak, továbbá a néhai Rozgonyi Appolonia, valamint Ferenc és Pál fiainak és leányainak és azok örököseinek. (1504.1. 18. - MOL Dl 21241) Megfigyelhető, hogy családok ágai, sőt egyes esetekben testvérek is önálló háztulajdonokkal rendelkeztek, amelyet csak saját leszármazottaiknak örökítettek tovább. János takács örökösei: 1418. XI. 12. - MOL Dl 95811, BTOE IB. 732. sz. A város egykori bírája, Konrád Gündelwein örökösödési ügyében választott bírák döntöttek a város tanácsa előtt. (1462. IX. LMOL Dl 15766) 1481. VBI. 24. - Eszt. k. m. lt. 64-1-13, MOL Df 238159, másik példa: 1491. IV. 11. - Eszt. k. hh. lt. 14-3-23, MOL Df 208689. 1511. VB.16./1513. XB. 16.-MOLDl 106700. 1512-ben a budai káptalan előtt tiltakozott két esküdt a tanács nevében, hogy II. Ulászló király kényszerítésére a város szabadságának sérelmére kénytelenek voltak kiadni egy oklevelet egy örökségi ügyben, amelyet a város még nem vizsgált ki, és nem ítélt meg. (1512. IV. 23. - MOL Dl 106083. Prot. Bud. 107-108)