Végh András: Buda város középkori helyrajza 1. (Monumenta Historica Budapestinensia 15. kötet Budapest, 2006)

4.4.19. Máté ablakgyártó - Benedek ablakgyártó, Bársony Tamás Szombathely tér" A néhai Máté ablakgyártó, budai bíró leánya, Ilona, néhai Szabó Benedek özvegye, 1494-ben atyjától örökölt házát eladta 200 forintért nemes Bársony Tamás budai polgárnak azzal a feltétellel, hogy házá­ban számára megfelelő szállást biztosít. (1494. IX. 22.) A ház a Szombathely téren állt, keleti szomszédja Benedek ablakgyártó, nyugati szomszédja pedig Pintér István voltak. Egy két héttel későbbi oklevélből derül csak ki, hogy az eladott ingatlan csupán egy fél ház volt. Benedek ablakgyártó ugyanis az eladás miatt perbe keveredett Bársony Tamással a város előtt, amelyet gyors megegyezéssel zártak le, miszerint Tamás 32 forintot fizetett Benedeknek és ennek fejében megkapott egy emeleti boltozott helyiséget, meg a város két fala közötti istállót a saját udvara mögött. (1494. X. 4.) Eszerint Tamás és Benedek házai egy korábban megosztott ingatlan részei lehettek, hiszen csak így magyarázhatjuk, miért vált vitatottá egy házon belüli helyiség kettejük között. (Alkalmasint Benedek fia lehetett Máté ablakgyártónak és Máté egykori házát megosztották korábban örökösei, Benedek és Ilona között.) Máté ablakgyártó életrajti adatait ld. a Szombatpiac nyugati oldalán. Szabó Benedeket ld. az Olasz utcában. 4.4.20. Pintér István Szombathely, a kút környékén" Bársony Tamás nyugati szomszédságában nevezték meg Pintér Istvánt 1494-ben (1494. EX. 22.), aki az 1505-ben készült dézsmajegyzék szerint a Szombathelyen, a kút környékén lakott. Özvegyét jegyezték fel az 1510 körüli dézsmajegyzékbe, de lakóhelye megj elölése nélkül. 955 A Szombathelyen lévő közkutat csupán ezen forrás által ismerjük. A fent összeállított hét ingatlan sorának nyugati végén található Pintér István háza. A dézsmajegy­zékekben ismert rajta kívül Pintér Pál, akit 1505-ben a Szt. Mária Magdolna egyház környékén, 1510 körül pedig Ráskai Balázs háza mellett írtak össze. Továbbá Pintér Lászlót 1510 körül a Szombathelyen, szintén Ráskai háza mellett jegyezték fel. 956 Bár Pintér István, Pál és László esetleges rokonságát nem tudjuk bizonyítani, helyrajzi elernzésünk alapján joggal feltételezhetjük azt. Ráskai Balázs háza ugyan­is, amint azt már fentebb ismertettük a tér északnyugati sarkában emelkedett. *** A dézsmajegyzékekből még további Szombathelyen élő lakosokat ismerhetünk meg. 1505-ben felsorol­ták Csaplár Balázst, Sarlai Lászlót, Váci Györgyöt, Süveg Györgyöt és a nála lakó Szántai Mihály özve­gyét és Telek Mártont, valamint a Sánta György özvegye házában lakó Tamás süveggyártót, Csőgyártó Miklóst és a nála lakó Bogár Tamást. 1510 körül újból szerepelt Váci György, akinél akkor Széki Imre lakott, Süveg György, Süveg Márton, Szántai Mihály özvegye, Telek Márton, Süvegyártó Tamás, Sánta György özvegye és Bogár Tamás. Rajtuk kívül csak az 1510 körüli jegyzékben szerepel Pintér Cirják és a nála lakó Kapás Antal valamint a Szabó Pál házában lakó íjgyártó László. 957 Süveg György 1498-ban és 1501-ben magyar részről esküdt volt a város tanácsában. 958 955 1505: „Stephanus Pinther in Zombathel prope fontem " (MOL Dl 38568); 1510k: „relicta Stephani Pinther" (Veszp. Ers. lt. Budai bortizedjegyzék, MOL Df 200608) 956 1505: „Paulus Pynther prope Mariam Magdalenam" (MOL Dl 38568); 1510k: „Paulus Pynther penes domum Blasij Rascay ... Ladislaus Pinther in Zombathel penes domum Raskay " (Veszp. Ers. lt. Budai bortizedjegyzék, MOL Df200608) 957 1505: „Blasius Caplar in Zombathel ... Ladislaus Sarlay in Zombathel... Georgius Wachy ... relicta Michaelis Zantay... Georgius Sywegh ... Martinus Telek ... Thomas Sywegyartho ... Thomas Bogár ... Nicolaus Chywgyartho prope Bogár Thomas" (MOL Dl 38568); 1510k: „Georgius Wachy in Zombathel, ante Mariam Magdalenam ... Emericus Zeky in Zombathel aput Georgium Vachy ... relicta Michaelis Zantay in Zombothel aput Georgium Siwegh ... Martinus Telek aput Georgium Siwegh ... Martinus Siwegh in Zombathel ... Thomas pileatur in domo relicta Georgj Santa in Zombothel ... Ladislaus Igyartho in domo Pauli Zabo in Zombothel... Thomas Bogár in Zombathel... Ciriak Pinther in Zombathel... Antonius Kapás in domo Ciriak Pinther" (Veszp. Ers. lt. Budai bortizedjegyzék, MOL Df 200608) 958 1501. LX. 30. - Eszt. k. m. lt. 64-1-25, MOL Df 238170.

Next

/
Thumbnails
Contents