Végh András: Buda város középkori helyrajza 1. (Monumenta Historica Budapestinensia 15. kötet Budapest, 2006)

A Wulvingok házára, utal ezenkívül az 1390-es plébániahatár-perben említett Wulving utcája, amely a későbbi Olasz utcával azonosítható. A nevet feltehetően az itteni háztulajdon után nyerte az utca, vagy egy szakasza. 3.7.2. Magyar Mihály ötvös - firenzei Onoffio Zenobii - / - firenzei Angelo Bertii - örményesi pálosok (Francesco Bemardi) boldogasszony egyházzal szemben" Magyar Mihály ötvös 1388-ban eladta házát 400 forintért a firenzei származású Onoffio Zenobii budai polgárnak. (1388. VII. 12.) A sarokház a Boldogasszony egyházzal szemben emelkedett, szomszédai a szigeti domonkos apácák és Wulving voltak. Ugyanezen szomszédok és a plébániatemplom említésével a szintén firenzei származású Angelo Bertii budai polgár adta el házát Kanizsai Miklós tárnokmester­nek 1391-ben 600 forintért. (1391. ül. 7.) A tárnokmester ezt a házat is az általa alapított örményesi pálos kolostornak szánta. 1392-ben a város előtt szerződést kötött a firenzei származású Francesco Bemardival, hogy két házat - közte a most tárgyalandót - átad neki azzal a feltétellel, hogy évente 60 forintot, két mázsa olajat, egy palack tonhalat és száz kocka sót, mint bért ad az örményesi pálosoknak. (1392. XII. 14.) Hat év múlva, 1398-ban a házat Bernardi visszaadta a kolostornak (1398. IX. 13.) és a ház további sorsát nem ismerjük. Csupán az 1392-es bérleti szerződés hátoldalára írt későbbi feljegyzés tájékoztat arról, hogy később egy ötvös lakta a házat. 3.7.3. Nyulak szigeti domonkos apácák A város vásárvámját birtokló domonkos apácák házát mindkét szomszédos ingatlanra vonatkozó okle­velek megemlítik. (1384. IV. 24., 1384. VI. 2, 1385. IV. 24., 1388. VII. 12.) 3.7.4. Demeter esztergomi érsek - esztergomi Krisztus Teste kápolna (Simone de Talentis) pénzverő ház előtt" Demeter bíboros esztergomi érsek, az esztergomi székesegyházban kápolnát építtetett Krisztus Teste tiszteletére. A kápolna javadalmául 1384-ben lekötött többek között a szigeti apácákkal és Örszigeti Jakabbal szomszédos ház után évente fizetendő 40 forintos járadékot. (1384. IV. 24., 1385. IV. 24.) A házat még ugyanebben az évben a bolognai származású Simone de Talentis-nek adta bérbe 40 fo­rintért és azzal a feltétellel, hogy a házat a bérlőnek karban kell tartania, de ha leégne a kápolna rektora csökkentheti a bért. (1384. VI. 2.) A ház szomszédai a szigeti apácák és Örszigeti Jakab voltak. Az okle­vél hátára a középkor végén ráírt feljegyzés szerint a telek abban az időben a pénzverő házzal szemben helyezkedett el. 3.7.5. Örszigeti Jakab Az esztergomi Krisztus Teste kápolnának adományozott házfulajdon szomszédságában nevezték meg Örszigeti Jakabot. (1384. IV. 24., 1384. VI. 2., 1385. IV. 24.) *** A Domonkos kolostorral szemben lévő házsorba helyezhetjük el az alábbi öt szomszédos ingatlanra vonatkozó adatainkat: 3.7.6. Mátyás/Synoth patikáros - Nikolaus Czanczath pénzverő Az óbudai klarisszák szomszédságában 1375-ben Mátyás, avagy Synoth patikárost említik, akit 1376­ban már néhainak mondanak. 141 l-ben Czanczath Miklós pénzverő volt a szomszéd, akinek özvegyét nevezték meg 1427-ben. (1375.1. 17., 1375. V. 20., 1376. II. 16., 1411. IV. 6., 1427. VIII. 16.)

Next

/
Thumbnails
Contents