Végh András: Buda város középkori helyrajza 1. (Monumenta Historica Budapestinensia 15. kötet Budapest, 2006)

házlátogatási jegyzőkönyvei még a 30 forintos éves járadékot mutatják. (1397. VILI. 25-28., 1400 körül) 1403-ban a Nápolyi László trónraültetésével kapcsolatos pohtikai zavarok idején Zsigmond a budai olasz kolónia más tagjaihoz hasonlóan Francesco Bemardit is elfogatta és javait elvette. Mindenesetre ezt a házát nem foglalta le a királyjóakarója (és a lázadás egyik vezére), János érsek pedig a ház után fizetendő 50 forintot elengedte. Az érsek halála után a káptalan szentszéki pert indított a járadékfizetés visszaszerzésére, és akkor Francesco azzal védekezett, hogy fogsága és kifosztása után, szegénysége miatt a ház egyes részein tönkrement, és az alapító érsek azért engedte el a fizetést, hogy a házat rendbe hozathassa. A szentszéki ítélet szerint ezentúl ismét 50 forint járadékot (20 forint a Szt. Kereszt oltárnak, 30 forint a szentistváni káptalannak) kellet fizetnie, bár eddigi tartozását elengedték, vagyis a korábbi engedmény csupán a János érsekhez fűződő személyes viszonynak volt köszönhető. (1419. V. 13.) Ugyancsak a helyreállított 30 forint járadék megerősítését kérte a szentisváni prépost az érsek halála után a pápától. (1419. V. 19.) Francesco Bemardi halála után a káptalan beperelte a város tanácsa előtt fiát, Paolot és az ő fiát, Antoniot, hogy nem fizetik meg a bért. Ők viszont a tárnokmester elé fellebbezve azzal védekeztek, hogy a bérleti jogot nem örökölték, mert azt az esztergomi vikárius írásban visszavonta tőlük. A tárnokmester ezt hallva be akarta iktatni a káptalant egy, a ház kijavítására lekötött majorság birtokába, de az iktatásánál ellentmondtak. Francesco ugyanis - igaz, hogy jogtalanul - a majorságot elzálogosította Galgóci László bán fia Jánosnál 1416-ban. A majorságot végül a király és a tanács ítélete alapján visszaadták a káptalannak, a zálogosítást pedig érvénytelennek jelentették ki. (1424. VU. 16.) A ház tulajdona tehát Bemardi halála után már a káptalanra szállt, - Bernardi fiai nyilván nem tudták fizetni a jelentős összegű járadékot - sőt a káptalan a kijavítására lekötött majorságot is meg tudta így szerezni. Az itt említett majorság egyébként az a neves birtok, amelyet egy 1333-as oklevél Kunz ispán majorjának nevez. Történetét Csánki Dezső részletesen bemutatta.

721 A majorság a város egyik alapító családjától került Francesco Bemardi kezére. Kérdés, vajon a házzal együtt, vagy attól függetlenül? Ha a ház és a majorság összetartoztak, a ház korábbi tulajdonosaiban is Kunz ispánt és leszármazottait kereshetnénk. Nem lehet azonban azt a lehetőséget sem ldzárni, hogy Bemardi egymástól függetlenül szerezte meg a házat és a majorságot, és a két ingatlan a János érsekkel kötött bérleti szerződésben került csak szoros kapcsolatba. A 15. század második felétől a majorság kapcsán már nem említik többé a házat. A káptalan miután megszerezte a házat hamarosan új bérlőt keresett. 1425-ben Hans Siebenlinder, egykori bíró vette bérbe mind a házat, mind a majorságot évi 32 forint bérért, amelybe a felhévízi kereszteseknek fizetendő 1 forint terragiumot is beleértették. Úgy tűnik, hogy a káptalan bérlőt csak jóval szerényebb bérleti díjért talált. A ház romos állapotban volt, a majorság épületei rombadőltek, ezért 6 évig még ennek az összegnek is csak a felét, 15 forintot kellett Siebenlindernek fizetni, és természetesen a helyreállításról gondoskodni. A jelentő sen lecsökkent járadék harmadait (10 1/3 forint, illetve 5 forint) osztották meg újra a székesegyház világítása, a Szent Kereszt oltárnál alapított halotti misejavadalom és a Szt. István káptalan között. (1425. IV. 11., 1425. V. 30.) Haris Siebenlinder deák, Héthársról származó tekintélyes polgár, 1406-ban, 1411-ben és 1414-ben bíró, 1411—1412 között harmincadispán, Borbála királyné szolgálatában változatos hivatalokat viselt, 1415-ben csepeli ispán és királynéi nyestbőr adószedő, 143 l-ben a királynő körmöci kamarahaszna ispánja, 1436-1437 között óbudai és solymári várnagy, 1437-ben a királynéi kunok ispánja, egyetlen lányát, Ursulát Heinrich Munich budai polgár vette el, elhunyt 1438 után.

722 Nem tudjuk mi lett a sorsa Siebenlinder bérletének. Örököse, Ursula leánya, és annak férje Heinrich Munich kezén nem találjuk, hanem 1446-ből arról értesülünk, hogy Rozgonyi György országbíró visszaadta a házat és a majorságot a káptalannak. I. Ulászló király idején ugyanis Rozgonyi Simon kancellár kérésére az uralkodó György familiárisának, Bicskei Péter pozsonyi vámagynak eladományozta a házat és a majort, de most, a Hunyadi János kormányzóvá választásakor hozott dekrétumnak engedelmeskedni akarva visszaadja a káptalannak. (1446. III. 26.) CSÁNKI 1906. 685-725. KUBINYI 1971. 251; MÁLYUSZ 1984. 164,172-173; ENGEL 1996. II. 213.