Végh András: Buda város középkori helyrajza 1. (Monumenta Historica Budapestinensia 15. kötet Budapest, 2006)

is a káptalan bérleménye volt, amelyre közvetlenül vonatkozó írásos forrás nem maradt fenn. Vagyis az egykor egységes bérleményt a 15. század második felében már megosztva birtokolta Prokop késgyártó és Péter ónkorsógyártó. Mindketten alkalmasint annak a Péter késgyártónak a fiai is lehettek, akit, mint láttuk, 1464-ben említettek telkünkön. Feltűnő, hogy a késgyártó szakma három generáción át jelen van a bérlők között és az ónkorsógyártás fémipari tevékenysége sem áll messze ettől. A házrész megosztásának leírása igen részletes. Az öröklött harmadrész hámi, az udvarban terült el, ahol a lépcsőház mellett egy kő boltozat tartott egy felső, keresztirányú épületszárnyat. (Nyilván ez az értelme a kapu módjára rakott kőívnek, ahogy a forrás szószerint mondja.) A házrész tehát ezen boltozatnál kezdődött és itt két kamrából állt, amelyek a városfal tornyához vezető lépcső ajtajáig értek. A két földszinti kamra mellett új falépcső vezetett az emeletre, ahol egy szoba és egy kamra volt tornáccal együtt. A földszinti helyiségek és maga a városfaltorony maradt János késgyártó birtokában. Az emeleti helyiségeket vette meg Márton szabó, akit megilletett a házrész alatti pince fele, az udvar hátsó részén lévő illemhely használata, a szabad ki- és bejárás a ház kapuján, illetve kifüggeszthette cégérét a ház elé. Érdekes adat, hogy a városfaltorony polgári használatban volt, bár biztosan nem tartozott a káptalan tulajdonába, hiszen az oklevélben az áll, hogy ez után nem kellett bért fizetni. Ritka emlék Márton szabó nyugtája, amelyet 1497. Szt. Mihály napján esedékes bérfizetéséről kapott Ambrus esztergomi őrkanonoktól. (1497. LX. 29.) Az egykor egységes telek egyéb részeiről is rendelkezünk még néhány szórványos adattal. A Péter ónkorsógyártó birtokolta déli házrész a későbbiekben Pénzverő Miklós tulajdonába került, amint azt a Garai-Bogner ház szomszédainak felsorolásaiból megtudhatjuk. (1502. III. 2., 1505. IV. 13, 1511. VIII. 24.) Miklós azonban 1505-ben már halott volt az oklevelek tanúsága szerint. Az északi házrész a Drágfiak házával volt határos. (1487. IV. 24.) Drágfi János 1518. Szt. György napjának környékén 2 forintot fizetett egy üres telek után, amely saját háza mellett helyezkedett el. Azonkívül 1519. Szt. György nap táján megvette a pesti Vasárus Lőrinc özvegyétől, Ilonától a káptalan házát 350 forintért, amely után 8 forint bérfizetési kötelezettség járt. (1525. körül) Bár ez utóbbi esetben nem nevezi meg forrásunk a ház helyét, az üres telek megszerzése, a szomszédság alapján joggal feltételezhetjük, hogy Drágfi János háza bővítése végett a szomszédos, már korábban kisebb bérleményekre hullott káptalani ház egyes részeit vásárolta fel. Egyébként az özvegynek, akit a források Vasárusnénak is neveznek, gondjai voltak a bérfizetéssel, mivel 1521-ből ismerjük ígérvényét, amelyet Bakócz Tamás bíboros előtt tett, miszerint három napon belül megfizeti 32 forint tartozását. (1521. V. 31.) Ez alkalmasint négy év elmaradt bér lehetett, amely még az 1519-ben történt adásvétel előtt keletkezett. Bérfizetésben azonban Drágfi János sem bizonyult becsületesebbnek. Az üres telek után 1518 óta semmit sem fizetett, a Vasárusné féle ház után pedig 1522-ben ugyan adott 4 forintot Szatmári érseknek, azóta semmit, írja egy házbértartozásokról készített lista 1525 körül. (1525 körül). Igazolja ezt egy 1524-ben Szt. Mihály napján felvett bérfizetési jegyzék, amelyben Drágfi János mellet üresen maradt a papíros. (1524. LX. 29.) Drágfi János országbíró elesett a mohácsi csatában. Halála után a bérfizetés továbbra is elmaradt, hiszen az 1529 körül felvett fizetési jegyzékek szerint továbbra sem fizetettek a ház után semmit. (1529 körül) Még egy házrész sorsáról rendelkezünk információkkal. Annak az oklevélnek a hátán, amelyben János késgyártó házrészét megosztja Olasz Márton szabóval (1487. IV. 24.), a következő feljegyzést olvashatjuk: gittere super domum domini Draghphy", illetve ,Jáartini Zabo nunc cocf\ Drágfi János házbérletét a fentiekben tárgyaltuk. Az ismeretlen szakácsot viszont azonosíthatjuk az 1510 körül keletkezett dézsmajegyzékben szereplő Jánossal, a királyné szakácsával. A feljegyzés szerint ekkor ő Drágfi János házának környékén lakott.

566 A megosztott telek mögött említett városfaltorony feltehetően megegyezik a Tóth Árpád sétány 4. (azaz Dísz tér 14.) előtt feltárt toronymaradvánnyal. Ez esetben sajnos csupán a torony egyik falát talál151 Ok: .Johannes cocus regine prope domum Iohannis Dragffy" (Veszprémi k. m. lt. Budai bortizedjegyzék, MOL Df200608)