Végh András: Buda város középkori helyrajza 1. (Monumenta Historica Budapestinensia 15. kötet Budapest, 2006)

Bevezetés A helyrajzi hagyományok pusztulása és átörökítése Évszázadok tapasztalata, hogy Buda sorsa az ország sorsával fonódik össze. Jól példázza ezt a város középkori története, amely a Magyar Királyság két megsemmisítő katonai veresége között eltelt háromszáz év életét, eseményeit foglalja magába. A vizsgált korszak kezdetén a város születése, végén pusztulása áll, mindkettő sorsfordító események hatására következett be. 1241-ben a Baru kán vezette mongol sereg megverte és megsemmisítette a Sajó folyó mellett IV. Béla király hadait, csaknem háromszáz évvel később pedig, 1526-ban I. Szulejmán szultán oszmán csapatai élén legyőzte Mohácsnál II. Lajos királyt, és lemészárolta az ország haderejét. A mongol és a török győzelem után meglehetősen hasonló események következtek. 1241 tavaszán a mongolok elfoglalták és felégették Pest városát, az odaözönlő menekülteket és a helyi lakosokat megölték. 1242 januárjában sikerült átkelniük a befagyott Dunán és hasonlóképpen cselekedtek a túlparti településekkel, (O)Budával, Hévízzel, Kispesttel. 1526 szeptemberében a törökök bevonultak a fejvesztetten menekülő lakosaitól üresen hagyott Budára. Kirabolták, felgyújtották, az ott talált zsidó közösséget a birodalomba telepítették, majd átkeltek Pestre, folytatva a zsákmányolást és pusztítást.

1 A háborús események mindkét alkalommal a településszerkezet gyökeres megváltozását és a lakosság nagymértékű kicserélődését eredményezték, korszakhatárt jelentenek tehát a város története mellett a helyrajz számára is. A hadjáratok, ostromok nem csak a jelenben okoznak végzetes pusztulást emberek, közösségek életében, hanem a jövőt is alapvetően átalakítják, többek között a legyőzöttek, kifosztottak és megsemmisítettek hagyományait, helyrajzi ismereteit is tönkreteszik, azok átörökítésének folyamatát megszakítják. A középkori Buda esetében az Oszmán Birodalom hódító hadjáratai, majd egy újabb véres háborús időszak, a Habsburg monarchia ezzel ellentétes irányú hadműveletei tették többszörösen is lehetetlenné a helyrajzi hagyományok továbbadását. 1526-ban a Magyar Királyság székvárosába nyomuló szultán csapatai elől a lakosság nagy része, polgárok, nemesek, egyháziak, a királyné, az udvartartás és a hivatali személyzet még itt lévő tagjai elmenekültek. A szultánt az itt maradt zsidók fogadták, akiket viszont hajóra raktak, a birodalomba szállítottak és ott különféle városokba telepíttettek szét.

2 A hadjárat után a porig égetett és kifosztott településre visszaszállingózó lakosok nem sokáig reménykedhettek az újrakezdésben. Három évvel később az újabb oszmán hadjáratban már ostrommal vették be a Ferdinánd pártján álló várost és ezek után a Habsburg királyhoz hü német lakosságnak távoznia kellett.

3 Nagy múltú, a gazdasági életben és a városigazgatásban vezető szerepet betöltő társadalmi réteg veszett el ekkor, és a kézműves lakosságnak is jelentős része. Végleges távoztukkal megszűnt a német nyelvű helyrajzi ismeretek továbbhagyományozása. János király mintegy tíz éves uralma alatt megindult ugyan a városi élet konszolidációja a királyi udvar jelenlétének segítségével, halála után azonban Szulejmán újabb katonai akciója immár végérvényes fordulatot hozott: 1541-ben a várost elfoglalta és a Birodalom részévé tette, Izabella királynét pedig Erdélybe küldte.

4 Eltűnt tehát a királyi udvar, elköltöztek a nemesek és a főpapok, bezárták a templomokat, csupán a magyar polgárság egy része maradt még mindig a városban egyetlen meghagyott temploma körül egyre csökkenő számban.

5 A török uralom tartóssá válásával az 1 Az események párhuzamosságát a keleti hódító birodalmak hasonló stratégiája magyarázza, az a jól ismert katonai eljárás, amelynek során először egy nagy létszámú sereggel mezei ütközetben kívánták megsemmisítem a megtámadott ország haderejét, foglyul ejteni, vagy megölni az ellenség királyát, majd ennek sikere után minden elérhetőt elpusztítva visszavonulni, és egy második hadjáratban birtokba venni a már megtört országot. 2 MORDTMANN 1918. 3 KUBINYI 1994.47-51. 4 IVÁNYI 1941; KUBINYI 1994. 50-51. 5 FEKETE 1938. 116-136.