Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)

Európai középkor - Magyar középkor - BERTÉNYI IVÁN: Címerpajzson szereplő és pajzson kívüli ábrázolások Buda középkori pecsétjein

lap pecsétmezejében önállóan szereplő háromtornyos falrészletről még mondhatjuk teoretikusan, hogy kétségtelenül címerszerü, de kevésbé fontos, mint az előlap hétszer vágott pajzsmezejének a heroldalakja (azaz a királyi címer), amit az is alátámasztani látszik, hogy a vele párhuzamosan használatba vett kisebb pecsét leegyszerűsíti a falrészletet, s a pajzs felső szegéjén csak két tornyot tüntet fel (3. ábra). S mondhatjuk, hogy a királyi címerrel szemben előtérbe kerül a falrészlet, amikor kőcímerbe vésve a vágott pajzs felső, „előkelőbb" mezejébe kerül. De akkor miért egyszerűsítve, csak a két szélső tornyot helyezik el a címerpajzson? Ugyanakkor a korai időszakban a sisakdísz fontosságát jelzi, hogy a magyar címer szó az 1320-as években még sisakdíszt jelent, később azonban a teljes címer jelölésére lesz használatos.

14 Nagyon nehéz tehát egyenes irányú fejlődésről beszélni, legfeljebb az látszik erősen valószínűnek, hogy a címerhasználat hajnalán a pecsétmezőben szereplő ábrázolásokat emelhették címerpajzsra. Magyarország a középkori európai címerhasználat keleti határán feküdt. Már régen megállapította a szakirodalom, hogy a magyar heraldikában egyfajta „természetességre törekvés" figyelhető meg. A 14. században három alkalommal is országbírói méltóságot betöltő főúr, Széchi Miklós kétfejű sasa a párhuzamosan használt, későbbi pecséteken hol a pecsét mezejében (hatszirmú heraldikai rózsában) pajzs nélkül, hol mindhárom méltóságviselése idején a nagy függő cipópecséteken címerpajzsra helyezve szerepel.

15 A kortársak valószínűleg kevésbé tartották elsődleges fontosságúnak, hogy valamely pecsétábrázolás címerpajzson, felette, mellette vagy esetleg pajzs nélkül, közvetlenül a pecsétmezőben szerepel-e. Az országbíró párhuzamosan használt különböző pecsétjeit, csakúgy, mint a budai városi pecsétek egyidejűleg használt, egymástól eltérő jelképelhelyezésű pecsétjeit egyaránt ugyanazon személy vagy város (testület) különböző jelvény-, illetve címerváltozatainak tekinthették.

16 Úgy látszik, az egyes ábrázolások eltérő funkcióban való szerepeltetése (címerkép, heroldalak, sisakdísz, pajzsot kísérő dísz, pajzs nélküli pecsétábra) egyaránt „belefért" a középkori magyar heraldika „természetes ábrázolásmódjába". Befejezésül megjegyezzük, hogy a pajzson szereplő, illetve pajzs nélküli (pecsét-) ábrázolások a nemzetközi szakirodalomban is komoly problémát jelentenek. Van olyan felfogás, amely a pajzs jelvényként való használatát kizárólag a lovagságnak, nemességnek tulajdonítja. Az 1964. évi (hágai) nemzetközi genealógiai és heraldikai kongresszuson Ottfried Neubecker egyértelműen szembeállította a pecséteiken is pajzzsal reprezentáló harcos középkori lovagokat és az ovális, kerek, pajzs nélküli pecsétekkel élő egyháziakat, nőket. (Az ortodox és a muzulmán kultúrkör eleve ellenségesen viszonyult a pajzshoz.) Neubecker szerint egy ideig a városok is kerülték a címereket, bár az idők folyamán a pajzs - főként a német területeken - „demokratizálódott", s a városok, sőt községek is használni kezdték. 17 Neubecker előadása nem juttatta nyugvópontra a kérdést, s 1978-ban a szakmai elit legjobbjai (köztük Jaime Bugallal y Vela, Jean-Claude Loutsch, Roger Harmignies, Cecil Humpheri-Smith, Elisabeth Leemans, Yves Metman, Ottfried Neubecker, Michel Pastoureau, Hervé Pinoteau) nemzetközi kollokviumon tárgyalták meg a problémát. A vitában Metman feltette a kérdést: szükséges-e, hogy a címerábra pajzsra legyen helyezve ahhoz, hogy heraldikai jelenséggel álljunk szemben? Hivatkozott a címerábrákat mutató lótakarókra s más, pajzsot nem mutató tárgyakra, amelyek ettől még heraldikusak, majd felvetette a kerek pecsétek kerek címerpajzsként való értelmezhetőségének a lehetőségét. Úgy vélte, a „nagy 14 Iván Beríényi: Etymologie du mot hongrois signifiant cimier et annoiries. In: Le cimier. Mythologie, rituel, parenté des origines au XVI

e siècle. Actes du 6

e colloque international d'héraldique. La Petite - Pierre 9-13 octobre 1989. Bruxelles, 1990. 29. 15 A magyar címerhasználók „természetességre törekvésére" („naturalisztikus" irányzatára) vö. Aldásy Antal: Címertan. Bp., 1923. 40.; Széchi Miklós országbíró (1355-1359, 1369-1372, 1381-1384) pecsétjeit 1. Beríényi Iván: Az országbírói intézmény története a XIV. században. Bp., 1976. 238-242., 15-16., 26-27. és 43-44. sz. 16 Beríényi Iván: Címerváltozatok a középkori Magyarországon. Levéltári Közlemények, 59. (1988) 50. 17 Oíífried Neubecker: Eécusson héraldique, sa presence et ses formes ou son absence symbole d'idéologie. In: Recueil du septième Congres International des Sciences Généalogique et Héraldique. La Haye, 1964. 147-155.