Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)
Európai középkor - Magyar középkor - MOLNÁR PÉTER: Az arisztotelészi politikai alapelvek recepciójának viszontagságos kezdetei a középkori Nyugaton: a kormányzat természetszerű jellege
mely a kormányzatot az értelemhez hasonlítja; szerinte ugyanis a hasonlat sántít, minthogy míg az emberek természetük szerint egyenlőek, addig az értelem természete szerint az alacsonyabb rangú emberi erőknél (viribus) magasabb rendű. 23 Albertus azonban nem távolodik el annyira Grosseteste megoldásától és szemléletétől, mint amennyire ez az eddigiek alapján tűnhet. Mint említettük, Albertus e questions, címében - a lincolni püspöknél szereplő regnum helyett - az általában vett kormányzatról (praelatió) ír, ugyanakkor érvelése hangsúlyosan monarchikus jellegű marad: a regimen unius számára is a par excellence kormányzati forma. Ez utóbbi megállapítást megerősíti az a tény, hogy a négy, elvileg az általában vett kormányzat természetes jellege mellett állást foglaló érv valójában pusztán a regimen unius esetével foglalkozik (e négy contra érvet utóbb a domonkos szerző egyetlen megjegyzéssel elfogadja). A négy érv közül az első abból a közismert neoplatonikus érvből indul ki, miszerint minden dolog valamely egyből indul ki, és szintén valamely egyre kell, hogy visszavezettessék; az utóbbi művelet csak valamely egyetlen kormányzó cselekedetének eredménye lehet, az egy általi kormányzat tehát természetszerű. 24 A regimen unius természetességét alátámasztó második érv természetjogi érvényességet tulajdonít az egyes állatfajtákra (a méhekre és a darvakra) jellemző „monarchikus kormányzatnak", 25 a harmadik az égi első mozgató, 26 míg a negyedik a világegyetem kormányzatának egyszerre monarchikus és természetszerű példáját idézi, mely utóbbi mintát az ember (minor mundus) belső „kormányzata" is követi. 27 A questio általános válaszrészében Albertus szintén igazodik a lincolni püspök megoldásához. Az emberek rendeltetése az, hogy az egyetlen Jóban részesedjenek, mely célt csak valamely egyetlen irányító révén érhetik el - írja. 28 A teremtéskor kapott értelem természetes fénye szolgált ilyen vezérlő erőként az emberben, és azt használva képes is volt az egyes ember az isteni kormányzat közvetlen segítségével elérni e Jót. A bűn által elhomályosított értelem azonban már egyénenként igen eltérő mértékben képes csak eleget tenni rendeltetésének, ezért szükséges, hogy a királyi kormányzat „élő törvényként" irányítsa az arra képteleneket (hozzátehetjük: a többségében ilyen személyekből álló országát). A királyok ugyanis, amennyiben rendeltetésüknek megfelelően kormányozzák alattvalóikat („reges inquantum reges"), a helyes céltól el nem térő és nem személyválogató egyenességgel (rectitudo indeclinabilis) rendelkezve képesek minderre, bár egyszerű emberként ugyanúgy esendőek, mint bárki más. Végezetül Albertus elfogadja Grosseteste záró megjegyzését: a regimen per unum fenti ideáltipikus esete természet szerint való, miközben az adott uralkodó kormányzata emberi döntés, illetve tevékenység eredménye. A questio részletes válaszában látszólagosnak bizonyulnak Albertusnak a lincolni püspök megoldásával kapcsolatban a questio elején megfogalmazott ellenvetései is. 29 A német domonkos magiszter tehát nem feledkezett meg a Grosseteste-nél is alapvető fontosságú bűnbeesés néven nevezéséről, és általában is angol elődjénél összetettebb és kidolgozottabb gondolatmenetet alakított ki a kormányzat természetes jellegéről. Annak ellenére, hogy megemlíti a király személyes esendőségét, Albertus mégis erős abszolutista hangsúlyt helyez el, mikor a rendeltetését betöltő uralkodót „élő törvénynek" nevezi. Igaz, hogy a német domonkos szerző szövegében az Etika latin fordítása Uo. ad 6, uo. Uo. co. 1, uo. Uo. co. 2, uo. 636. Uo. co. 3, uo. Uo. co. 4, uo. A négy contra érvet utóbb Albertus elfogadja: uo. sol. ad 7-10, uo. Uo. sol., uo. A két érv elsöbbikére szerzőnk azt feleli (resp. ad 5), hogy a Commentator álláspontja mégis elfogadható, mivel a regimen ab imo (értve ezalatt a bűnbeesés előtti emberi nem közvetlen isteni kormányzatát) természetszerű, és ezen az a tény sem változtat, ha a jelen állapotban azt, hogy valaki uralkodik, meg kell előzze az, hogy az illető királlyá lesz. A második polemikus érvre Albertus válasza egy másik válaszához (resp. ad 1) utasítja az olvasót, ahol arról esik szó, hogy bár minden ember természete szerint egyenlő quantum ad substantiam, köztük per comparationem ad actum mégis - nem kevésbé természetszerű - lényegi különbségek adódnak. A két választ 1. uo., az általuk cáfolt érveket pedig: 22. és 23. j.
